
Gőzerővel beindultak az ősszel a tévécsatornák, hogy a nyári, takarékos műsorstruktúrába beleunt nézőket a hideg napokon a képernyőhöz szögezzék. A saját gyártású műsorok és a hazai sztárok szerepeltetése az adók vezetői szerint beváltotta a hozzájuk fűzött reményeket.

Ariel Saron izraeli miniszterelnök úgy döntött, hogy kilép pártjából, a jobboldali Likud pártból – jelentette az izraeli katonai rádió.

A konferenciát első lépésnek tekintik az együttműködésben

Hivatalossá vált, kilép az izraeli kormányból a Munkapárt, miután a központi bizottság jóváhagyta párt új vezetőjének javaslatát.

Makovecz Imre ma 70 éves, Isten éltesse sokáig, mondjuk ebből az alkalomból, és ebből az alkalomból készített vele beszélgetést Molnár Pál.

Az izraeli Munkapárt áldását adta a kormánykoalícióból való kilépésre. A kneszet szerdán szavaz saját maga feloszlatásáról, a választásokat előreláthatólag februárra vagy márciusra tűzik ki.

A Nap-kelte vendégei Ormos Mária történész, Gerő András történész, Heller Ágnes filozófus

Szerdán oszlatja fel magát az izraeli parlament. A hírt a kneszet elnökére hivatkozva szellőztette meg az izraeli sajtó.

Kuncze Gábor (SZDSZ) nyílt levélben fordult az egyházak vezetőihez, mivel szerinte félreértették pártja egyház-finanszírozási javaslatát. A szabad demokrata pártelnök a levélben ismerteti az SZDSZ elképzeléseit, amelyeket szívesen megvitatna az egyházi vezetőkkel személyesen is.

Történelmi novellái, versei és számos fordítása után a szerző most publicisztikai írásainak, esszéinek és versfordításainak válogatásával lép az olvasóközönség elé.

A Munkapárt visszahívja a kormányból minisztereit

Megszavazta az izraeli kormányból való kilépést vasárnap az izraeli Munkapárt központi bizottsága. A testület „abszolút többséggel” fogadta el Amir Perecnek, a párt újonnan megválasztott vezetőjének a koalícióból való kilépésre vonatkozó javaslatát – közölte Eitan Cabel, a Munkapárt egyik vezető tisztségviselője.

Egyre több magyar vásárol Ausztriában, a Várvidéken karácsonyfát – írja a burgenland.orf.at. Izrael két tengeralattjárót kap Németországtól – így a Der Spiegel. Három évig figyelték meg a Focus riporterét a lap információja szerint. Tárgyalások folynak rakétavédelmi rendszer telepítéséről az Egyesült Államok és Lengyelország között – cikkez a Berliner Morgenpost.

A pozsonyi gyilkosság után ezúttal egy vidéki városban vertek meg egy 13 éves roma kislányt rasszisták. Közben a rendőrség továbbra sem találja azokat a bőrfejűeket, akik halálra késelték a 19 éves diákot két hete Pozsonyban.

Nem tudja elfogadni az MSZP a Fidesz garanciatörvény-javaslatát. Lendvai Ildikó a szocialisták frakcióvezetője szerint ugyanis az ellenzéki párt elképzelése a gyermek és gyermek közötti megkülönböztetéshez vezet. Hozzátette: a javaslat visszaállítaná az adókedvezményen alapuló gyermektámogatási rendszert. Két ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült egy balesetben reggel Cegléden, a 4-es főúton. A 78-as kilométernél egy magyar és egy német rendszámú autó ütközött össze frontálisan.

A zsidó önazonosság tudatról, és annak történelmi alakulásáról rendeztek konferenciát az Akadémián. Ha úgy vesszük az eseménynek egy véletlen egybeesés napi aktualitást is adott: egy szervezet ugyanis azzal a javaslattal állt elő, hogy a magukat zsidó származásúnak valló honfitársainkat törvény ismerje el nemzetiségnek.

A II. Világháború után, a Szövetségesek hadbíróság elé állítottak 22 náci tisztet, akiket háborús bűnökkel, az emberiség és a béke ellen elkövetett bűncselekményekkel vádoltak.

Izraelben várhatóan szerdán oszlatja fel magát a parlament – számolt be az izraeli sajtó az este. A korábbi menetrend szerint a törvényhozás már hétfőn szavazott volna saját feloszlatásáról, a szavazást azonban szerdára halasztották. A voksolás kimenetele pedig szinte biztos, mert a két nagy párt, a Likud és a Munkapárt vezetője, Ariel Saron miniszterelnök, illetve Amir Perec munkapárti vezető egyetértett az előre hozott választások megtartásában.