Forrás: MAA II. Világháború után, a Szövetségesek hadbíróság elé állítottak 22 náci tisztet, akiket háborús bűnökkel, az emberiség és a béke ellen elkövetett bűncselekményekkel vádoltak.
2005.11.20 08:09 ma.hu
Igazság Palota
A nürnbergi háborús bűnök hadbírósága 1945. november 20-án ült össze. Ez az első ilyen típusú tárgyalás volt, megteremtve azt a nemzetközi törvénykönyvet, ami elriasztja az emberiséget a háborús cselekmények kezdeményezésétől.
A szóban kihallgatott 116 tanú mellett a Nemzetközi Katonai Törvényszék megvizsgált mintegy kétezer írásbeli tanúvallomást is, összesen 403 nyilvános ülést tartott. Az eljárás előkészítéséhez Robert H. Jackson amerikai ügyész ezer munkatársat foglalkoztató külön hatóságot hozott létre. A tárgyalás során 12 tolmács szimultán fordított angol, francia, orosz és német nyelvre. Titkárnők egész hada dolgozott a per okmányain, olykor nyakig elmerülve a papírhalmazban, ami történelmi fotókon jól látható.
A vádlottaknak 27 szabadon választható fővédő és 54 asszisztens állott rendelkezésére. Mintegy 350 újságíró és író tudósított a perről, köztük olyan neves írók, mint Erich Kästner. A tárgyaláson csak meghívottak lehettek jelen.
A vádlottak
Néhány sor Robert Jackson, az Amerikai Egyesült Államok főügyészének védbeszédéből:
„Bíró urak !
Az a megtiszteltetés, hogy megnyithatom a történelem első olyan bírósági tárgyalását, amely a világbéke ellen elkövetett bűncselekmények elbírálásával foglalkozik, súlyos felelősséggel jár. Azok a bűncselekmények, amelyek elítélésére és megtorlására mi törekszünk, annyira előre megfontoltak, gonoszak voltak, és olyan pusztulást idéztek elő, hogy a civilizáció nem tűrheti el, hogy figyelmen kívül hagyják őket, mert nem élné túl, ha egyszer ezek a cselekmények megismétlődnének. (…)
Ez a bírósági tárgyalás a négy leghatalmasabb nemzetnek és az őket támogató többi tizenöt országnak az a törekvése, hogy a nemzetközi jog segítségével szembeszálljon korunk legszörnyűbb rémével, az agresszív háborúval. (…)
A vádlottak padján húszegynéhány erkölcsileg megtört ember ül. Ezek az emberek, akiket az általuk vezetettek megalázásáért majdnem olyan szigorúan vonunk felelősségre, mint azoknak a fájdalmaiért, akiket megtámadtak, soha többé nem lesznek képesek arra, hogy gonoszságot kövessenek el. Ezekben az emberekben, akik most fogolyként ülnek itt, ma nehezen ismerhetjük fel azt a hatalmat, amellyel mint náci vezetők valaha a világ egy része felett uralkodtak, és a világ igen nagy részét rettegésben tartották. Puszta egyéni sorsuknak kevés jelentősége van a világ számára.”
A bíróság a VIP szektorból nézve
Végeredményben 12 háborús főbűnöst kötél általi halálra, hármat életfogytiglani fegyházra ítélt, hármat felmentett. Bűnösnek nyilvánította a német nemzetiszocialista párt vezető testületét, a politikai rendőrséget (Gestapo), a párt védelmi osztagát (SS), biztonsági szolgálatát; ezeknek tagjait a londoni egyezmény aláírói (a négy nagyhatalomhoz további 19 állam csatlakozott) jogosultak voltak saját bíróságaik elé állítani, mégpedig sajátos eljárással: nem a vádhatóságot illette a bizonyítás terhe, hanem a vádlottnak kellett igazolnia ártatlanságát. A nürnbergi perben a háborús felelősség eltérő értelmezése következtében nem nyilvánították bűnösnek egészben véve a német kormányt, a hadsereg vezérkarát és főparancsnokságát.
A per során az agressziót a történelemben először minősítették a „legsúlyosabb háborús bűncselekménynek”. Az ENSZ-közgyűlés 1946 decemberében hozott egyik határozatában jóváhagyta a nürnbergi eljárás elveit és azokat a nemzetközi jog elveinek szintjére emelte.
Adolf Hitler birodalmi kancellár, 1938-tól a német fegyveres erők legfőbb parancsnoka, aki 1945. április 30-án követett el öngyilkosságot, Henrich Himmler, az SS, majd a Gestapo főnöke, belügyminiszter és Joseph Paul Goebbels, Hitler propagandaminisztere, akik a felelősségre vonástól való félelmükben szintén öngyilkosok lettek, már nem kerültek a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék elé.
A Krupp konszern birtokosának, Gustav Kruppnak a perét egészségi okokból későbbre halasztották, Martin Bormann, Hitler helyettese ügyében az eljárást távollétében folytatták le. Halálra ítélték egyebek között Hermann Göring birodalmi marsallt, a német légierő főparancsnokát (kevéssel a kivégzés időpontja előtt öngyilkos lett), Joachim von Ribbentropot, a náci Németország külügyminiszterét, Wilhelm Keitel táborszernagyot, vezérkari főnököt, aki német részről a fegyverszüneti okmányt aláírta, Alfred Jodl vezérezredest, Arthur Seyss-Inquartot, aki osztrák belügyminiszterként Hitler utasítására előkészítette az Anschlusst.
A kegyelmi kérvények elutasítása után a halálos ítéleteket 1946. október 16-ra virradóan a nürnbergi fegyházban végrehajtották.
A vádlottak névsora:
Martin Bormann – Hitler legközelebbi munkatársa a vezéri főhadiszálláson. A háború utolsó napjaiban nyomtalanul eltűnt. Távollétében halálra ítélték. Egy Berlinben talált csontváz azonosítása alapján 1973-ban holttá nyilvánították.
Karl Dönitz – A német haditengerészet tengeralattjáró flottájának parancsnoka, 1943-tól a haditengerészet főparancsnoka. Tíz évi börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban szabadult, 1980-ban elhalálozott.
Hans Frank – Lengyelország főkormányzója. Halálra ítélték.
Wilhelm Frick – Birodalmi belügyminiszter, valamint Cseh- és Morvaország birodalmi protektora. Halálra ítélték.
Hans Fritzsche – A propaganda-minisztérium hírigazgatója. A bíróság felmentette. Később kilenc évi kényszermunkára ítélték. 1950-ben szabadult. Elhunyt 1953-ban.
Walter Funk – Birodalmi gazdaságügyi miniszter 1937-től. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Egészségi állapota miatt 1957-ben szabadon engedték. 1960-ban meghalt.
Hermann Göring – Birodalmi marsall, a német légierő (Luftwaffe) főparancsnoka. Halálra ítélték. A kivégzés napjának előestéjén öngyilkosságot követett el cellájában.
Rudolf Hess – Hitler helyettese. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1987-ben öngyilkos lett a háborús bűnösök Berlin-Spandau-i börtönében.
Alfred Jodl – A Wehrmacht egyik vezetője, vezérezredes. Halálra ítélték.
Ernst Kaltenbrunner – A biztonsági rendőrség és a birodalmi biztonsági főhivatal főnöke. Halálra ítélték.
Wilhelm Keitel – A Wehrmacht főparancsnokságának főnöke. Halálra ítélték.
Gustav Krupp von Bohlen und Halbach – A hadiipar képviselőjeként emeltek vádat ellene. Tárgyalásképtelensége miatt beszüntették ellene az eljárást. 1950-ben hunyt el.
Robert Ley – A Deutsche Arbeitsfront főnöke. A börtönben még a per megkezdése előtt öngyilkosságot követett el.
Konstantin von Neurath – 1938-ban külügyminiszter, 1939-től 1943-ig Cseh- és Morvaország birodalmi protektora. 15 évi börtönbüntetésre ítélték. 1954-ben egészségi állapotára való tekintettel szabadlábra helyezték. 1956-ban meghalt.
Franz von Papen – 1933-ban Hitler első kormányában alkancellár. Később német nagykövet Bécsben, majd Ankarában. A bíróság felmentette. Később nyolc évi kényszermunkára ítélték. 1949-ben szabadult, 1969-ben hunyt el.
Erich Reader – 1943-ig a haditengerészet főparancsnoka. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Egészségi állapotára tekintettel 1955-ben szabadon engedték. 1960-ban halt meg.
Alfred Rosenberg – a náci párt vezető ideológusa és a megszállt keleti területek minisztere. Halálra ítélték.
Fritz Sauckel – A munkaerő és az öt millió kényszermunkás alkalmazásának teljhatalmú megbízottja. Halálra ítélték.
Hjalmar Schacht – 1937-ig gazdaságügyi miniszter, majd 1939-ig a Birodalmi Bank elnöke. Később felmentették állásából és 1944-45-ben a flossenburgi koncentrációs táborban tartották fogva. A bíróság felmentette. Meghalt 1970-ben.
Baldur von Schirach – Birodalmi ifjúsági vezető és Bécs Gauleitere. Húsz évi börtönbüntetésre ítélték. 1966-ban szabadult. 1974-ben hunyt el.
Arthur Seyss-Inquart – A megszállt Hollandia helytartója. Halálra ítélték.
Albert Speer – A fegyverkezés és a hadigazdálkodás birodalmi minisztere. Húsz évi börtönbüntetésre ítélték. 1966-ban szabadult. Elhunyt 1981-ben.
Julius Streicher – A „Der Stürmer” című antiszemita hecclap kiadója, Franciaország Gauleitere. Halálra ítélték.
(forrás: Múlt-kor, Viasat History, SZTE Egyetemi Könyvtár)
