A zsidó önazonosság tudatról, és annak történelmi alakulásáról rendeztek konferenciát az Akadémián. Ha úgy vesszük az eseménynek egy véletlen egybeesés napi aktualitást is adott: egy szervezet ugyanis azzal a javaslattal állt elő, hogy a magukat zsidó származásúnak valló honfitársainkat törvény ismerje el nemzetiségnek.
Érveik a javaslattevőknek és az ellenzőknek is bőven vannak, miközben talán elmondható, hogy kevés bizonytalanabb, nehezebben megfogható fogalom van, mint a zsidó önazonosságtudat, vagyis hogy ki, miért tekinti magát zsidónak, és hogy mindez mit jelent a számára. A Tizenhat óra a tekintélyes szociológust, Kovács Andrást faggatta.
XIX. sz. második felében a zsidók és nem zsidók közötti távolság csökkent, a kiegyezés utáni időszakot a magyar-zsidó együttélés aranykorának szokták tekinteni. A liberális nemesség emancipálta a zsidókat, akik ennek fejében erőteljesen hozzájárultak az ország fejlődéséhez. Ebben az időszakban a magyarországi zsidóságon belül nagyon gyors társadalmi mobilitás volt megfigyelhető, ami egyben a kor fogalmai szerinti asszimilációt is jelentette. Ha valaki a nemzeti politikai közösség tagjának tekintette magát és megtanulta a többség nyelvét, akkor asszimiláltnak tekintették. A magyar zsidóság többsége e szerint az értelmezés szerint az 1920-as években asszimilált volt.
Ezzel egyidejűleg megváltozott a középkori, gettókban kialakult, a vallási hagyományokhoz szorosan kötődő zsidó identitás. Komoly modernizációs mozgalom zajlott le a zsidó felekezeten belül egész Európában, létrejött a vallási reform, melynek a mostani reformközösségek a leszármazottai. Ahhoz, hogy valaki asszimilált legyen, nem kell elhagynia a zsidó vallási közösséget, megvannak azok a formák, melyek lehetővé teszik az együttélést. Ennek a lehetőségei ma Magyarországon sokkal jobbak, mint a rendszerváltozás előtt.
A XX. század történelme óriásit rombolt a zsidók és nem zsidók kapcsolatán, nemcsak a holokauszt, hanem a kommunizmus időszaka is. A szocializmusban nagyon komoly nyomás nehezedett minden vallását gyakorló emberre, de ezen belül a zsidóságra még inkább, hiszen a zsidó identitás lehet nem vallásos is, és a rendszer mindent cionizmusnak tekintett és üldözött. Az ebben az időszakban felnőtt emberek nagyon gyakran csak akkor tekintették zsidónak magukat, ha antiszemitizmussal találkoztak. A rendszerváltozás idején elsősorban fiatal zsidók körében megfigyelhető volt, hogy szüleik sebzett identitása helyett valamilyen pozitív zsidó identitást kialakítására törekedtek. A rendszerváltás időszakában különböző szervezetek jöttek létre, iskolák nyíltak, amelyekben mindmáig több mint ezer diák tanul egyszerre, ez korábban elképzelhetetlen volt.
Várkonyi Benedek beszélgetése nyomán