Az Európai Unió ellene van annak, hogy szankciókkal sújtsák Szíriát, noha az arab ország nem működik teljes mértékben együtt a Haríri-gyilkosság kivizsgálásában – jelentette ki Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja vasárnap. E pillanatban még nagyon korai gazdasági szankciókról beszélni – jelentette ki Ammánban, miután találkozott II. Abdalláh királlyal.
A közel-keleti rendezés, illetve az Iránnal kapcsolatos problémakör állt Somogyi Ferenc külügyminiszter vasárnapi, palesztin, illetve izraeli vezetőkkel folytatott megbeszéléseinek homlokterében. A magyar diplomácia irányítója előzőleg, úton Bahreinből, megállt Ammánban, ahol tárgyalt jordániai kollégájával.
Palesztin és izraeli vezetőkkel tárgyalt Somogyi Ferenc külügyminiszter. A közel-keleti rendezés, valamint az Iránnal kapcsolatos problémakör állt a magyar külügyminiszter vasárnapi, palesztin és izraeli vezetőkkel folytatott megbeszéléseinek előterében. A magyar diplomácia irányítója úton Bahreinből megállt Ammánban, ahol tárgyalt jordániai kollégájával is.
2005. november 13. 19:11
A szerb rendőrség letartóztatta egy neonáci szervezet tizennégy tagját, akik megzavartak az újvidéki egyetemen egy antifasiszta szemináriumot. A Nemzeti Szervezkedés tagjai szerda este vasrudakkal felfegyverkezve rontottak be a szemináriumra, zaklatták és bántalmazták az előadókat, a diákokat és a mintegy 50 fős hallgatóság többi tagját. A letartóztatott neonácik egytől tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak
A terrorizmus elleni harc fokozását kérte Washington Szaúd-Arábiától. Washington azt kérte a királyság vezetőitől, hogy tegyenek többet a terrorizmus ellen, és segítsenek javítani az amerikaiakról a szaúdiak körében kialakult kedvezőtlen képen. Az amerikai külügyminiszter látogatása a két ország kapcsolatainak javítását célozza, mivel az Irak elleni háború Amerika-ellenességet szított a királyságban.
2005. november 13. 17:44
Amír Perec, az izraeli Munkapárt új elnöke kijelentette, hogy pártja mindenképpen előrehozott választások kiírására törekszik. Ha lehet, Ariel Saron kormányfővel egyeztetett időpontban, de ha Saron kitérne a megegyezés elől, akkor a Munkapárt már szerdán megszavazza a parlament feloszlatására irányuló ellenzéki javaslatot, amelynek így biztosítva lenne a többsége.

