Perec feloszlatná az izraeli parlamentet Időpont: 2005-11-13 13:00:17

Alig 10 percig tartott az Ariel Saron vezette izraeli nagykoalíciós kormány ülése.

Alig 10 percig tartott az Ariel Saron vezette izraeli nagykoalíciós kormány ülése – jelentette az izraeli katonai rádió.

Alig 10 percig tartott az Ariel Saron vezette izraeli nagykoalíciós kormány ülése – jelentette az izraeli katonai rádió. A rádió szerint a miniszterelnök azután döntött a kabinet ülésének gyors befejezése mellett, miután azt tapasztalta, hogy „a Likud és a Munkapárt minisztereinek nincs már semmi mondanivalójuk egymásnak”. „Olyan volt, mint az utolsó tanítási nap az iskolában” – jellemezte a helyzetet az egyik, magát megnevezni nem kívánó kormánytag.

Izraeli katonák lelőttek szombat este egy körözött palesztin harcost a ciszjordániai Dzsenínben

Markus Marquardt csütörtök este mutatkozott be a szakmai sajtónak

Alig 10 percig tartott az Ariel Saron vezette izraeli nagykoalíciós kormány ülése – jelentette vasárnap az izraeli katonai rádió

Az izraeli parlament feloszlatását célzó ellenzéki javaslat támogatásával fenyegetett vasárnap Amír Perec, az izraeli Munkapárt új elnöke

A miniszterelnök nemzetközi intézményre bízná a globális kihívások kutatását. Gyurcsány Ferenc erről a Tudomány Világfórumának zárónapján beszélt Budapesten. A kormányfő szerint olyan szervezetre lenne szükség, amely összehangoltan képes kezelni a világot érő kihívásokat, amelyek közül a globális felmelegedést nevezte a legfenyegetőbbnek. A Külügyminisztérium újra cáfolta, hogy Magyarországon is van titkos CIA-börtön.

Új helyszínt javasolt Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszter szombaton a Haríri-gyilkosság hátterét vizsgáló ENSZ-bizottság vezetőjének, Detlev Mehlis német ügyésznek az általa megidézett hat szíriai gyanúsított kihallgatására.