A Közel-Keleten harcoló Islamic Jihad szervezet szerint az egyik izraeli börtönben is meggyalázták a Koránt. A mobiltelefonon továbbított fényképekről nem derül ki, hogy mikor és hol készültek a felvételek. Az izraeli büntetésvégrehajtási hivatal határozottan cáfolta és kitalácíónak nevezte az értesülést.
Az ausztrál sajtó a Zentai elleni vádról
Argentína pazar első félidőt produkált a címvédő brazilok elleni világbajnoki selejtezőn, s ez nem csupán a parádés meccs megnyerését, hanem a világbajnoki kvalifikációt is jelentette José Pekerman csapata számára. Eldőlt az is, hogy Ázsiából Dél-Korea, Japán, Irán és Szaúd-Arábia is hozzákezdhet a németországi út megtervezéséhez. Ehhez Európából elsőként az ukránok jutottak nagyon közel, miután idegenben megverték az Európa-bajnok görögöket. A spanyolok csak a 95.
Megválasztása óta tegnap találkozott először hivatalosan XVI. Benedek pápa nemzetközi zsidó szervezetek képviselőivel. A 25 tagú izraelita delegációt Israel Singer vezette. A rabbi a Zsidó Világkongresszus főtitkára. XVI. Benedek már többször is kifejezte szándékát: elődje, II. János Pál nyomdokain kíván haladni, azaz szeretné tovább javítani a katolikus egyház kapcsolatait a zsidósággal.
Gianfranco Fini külügyminiszter, a kormánypárti Nemzeti Szövetség elnöke tömeges részvételre szólította fel a lakosságot azon a vasárnap és hétfőn megrendezendő népszavazáson, amelyen a mesterséges megtermékenyítésről szóló szigorú törvény enyhítéséről voksolhatak a szavazásra jogosuktak. Bírálta ugyanakkor azokat a pártokat, amelyek a referendum bojkottjára szólítanak fel.
Az ausztrál kormány figyelemmel kíséri a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) ügyét addig is, amíg elkészül az előterjesztés Magyarországnak való kiadatásáról – írta a Sydneyben megjelenő The Daily Telegraph csütörtökön. A ma 83 éves férfit egyebek közt azzal vádolják, hogy 1944. november 8-án – a Hitlerrel szövetséges magyar hadsereg tagjaként – Budapesten megkínozta és megölte Balázs Péter 18 éves zsidó fiút.
Izrael terrortámadások veszélye miatt nem ajánlja állampolgárainak, hogy Egyiptomba utazzanak a hétvégén a sávuót (pünkösd), a Tóra-adás ünnepére. Az utóbbi időben komolyabbá váltak a terrorfenyegetések az izraeliek ellen a Sínai-félszigeten, figyelmeztetett csütörtökön közleményben a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal, amely izraeli tévébeszámolók szerint pontos értesülésekkel rendelkezik merényletekre irányuló előkészületekről.

