Forrás: 168 Óra

Zivataros Európa

2005/23 – Kultúra

Erdélyi S. Gábor

Most, hogy a párizsi pofon után megjött a hágai füles is, összekacsintanak jobbról-balról euroszkeptikusék: lám, megmondtuk!

Jó hírnek nem mondható, de tán tragédiának sem. Európa többször megélte és túlélte az egybevegyülések és a szétválások históriai kalamajkáit. Korábban közös érdekű régiók hasadtak nemzetállamokra (Skandinávia, Észak-Európa, Brit-szigetek), vagy éppen ma más-más országokhoz tartozó részek éltek együtt erős gazdasági-kulturális közösségben (nálunk is). Birodalmak integrálták a kontinens nagy részét (a Karolingok, a római birodalom vagy a német-római császárság), hogy aztán ismét szétpörögjön az egység. Vallások (görög és római katolikus, protestáns, zsidó, iszlám) osztották meg a kontinenst, máskor épp vegyülésük volt sajátos (az Ibériai-félsziget keresztény%u2013zsidó%u2013arab kultúrája). Európa vezető orientációs pontja is vándorolt a történelem során: volt főszereplő mások közt Athén, Róma, Bizánc, Firenze, London, Párizs, Bécs, Berlin, Moszkva. Most éppen Brüsszel.

“Egyszerre magyarnak és lengyelnek lenni, egyszerre szerbnek és horvátnak, csehnek és szlováknak, szlovénnek és ukránnak, észtnek, lettnek és litvánnak, s ugyanakkor európainak… magától értetődő és természetes” %u2013 írja Győrffy Iván Apaföld című esszégyűjteményében, átgondolva az integrációk és dezintegrációk folyamatát.

Jeles írásaiban vizsgálja a szerző az európai kultúrkör olyan jellegzetes hőseit is, mint amilyen a sokszor átértelmezett Don Juan, aki “a mértéktelenség archetípusa”, a “normatipró” vagy éppen az “örök sóvárgó”. Felfesti a bibliai Júdás szerepének többféle értelmezhetőségét. A friss jelenségek közül elemzi a Harry Potter-mesék természetrajzát és hatásmechanizmusait, a televíziók katasztrófaábrázolásait vagy éppen Kusturica, Kiarostami, Bergman, Pasolini filmjeit.

Böngészésre érdemes, gondolkodásra ingerlő esszék ezek. A fogékony olvasót nem eresztik.

(Győrffy Iván: Apaföld, kiadta a Liget Műhely Alapítvány.)

Comments are closed.