
Az egyes kormányoknak konkrét intézkedéseket kell hozniuk az antiszemitizmus és más, gyűlöleten alapuló bűncselekmények elleni harc érdekében, nem érhetik be fogadkozásokkal – jelentette ki az antiszemitizmusról rendezett konferencia nyitó napján, szerdán Córdobában a spanyol külügyminiszter.

Dr. Del Medico Imre, 2005. június 9. 00:00

Szablyár Eszter, 2005. június 9. 00:00

Munkatársunktól, 2005. június 9. 00:00

Szalagkorlátnak ütközött egy figyelmetlen vezető Izraelben. Az ütközés következtében a kocsi azonnal lángra kapott. A vezető nem tudott kiszállni és halálra égett.

Az őrizetbe vett férfi és társai 33 millió forintot vettek fel idős emberek nevében az osztrák holokauszt kárpotlás során

A Hamász palesztin mozgalom mindaddig nem kerül le az Európai Unió terrorszervezeteket nyilvántartó listájáról, amíg fel nem hagy az erőszakkal – jelentette ki Jack Straw brit külügyminiszter szerdán Rámalláhban.

„Gyönyörű hátulgombolós korszakom volt, bandáztunk, lógtunk az utcán. Annyi kalandunk volt, hogy lepipáltuk az ifjúsági regényeket” – tudatja, merről érkezett a liberális politikába az ősei között „minden bácskai népcsoportot” ott tudó, 30 éves újhullámos pártember.

Az Európai Unió és a G8 csoportban tömörült vezető ipari országok mindent megtesznek annak érdekében, hogy elősegítsék a palesztinokkal összehangolt, biztonságos izraeli kivonulást a Gázai övezetből

Rakétákkal támadott az izraeli hadsereg egy gépjárművet a Gázai övezetben, amelyben feltehetően Hamász-tagok utaztak.

A Hamász mindaddig nem kerül le az Európai Unió terrorszervezeteket nyilvántartó listájáról, amíg fel nem hagy az erőszakkal

Izraeli rakétacsapás a Gázai övezetre Időpont: 2005-06-08 17:13:33

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) megállapította, hogy a Bank Leumi le-Israel (Switzerland) Ltd. magyarországi bankképviselete megszegte a hatályos hitelintézeti törvényt, amikor egyes sajtóorgánumokban megjelentetett hirdetésében Leumi Bank (Svájc) Hungary Rt. néven szerepeltette magát.

A holland biztosítási és bankcsoport 35 millió euróért megvásárolja a Kardan izraeli befektetési társaságtól Szlovákia legnagyobb nyugdíjalap-kezelőjét, a Tatry Sympatiát.

Megtorpanni látszik a Mahmúd Abbász januári elnökké választásával indult palesztin reformfolyamat, miután határozatlan időre elhalasztották a parlamenti választást, és egyelőre elmarad a Fatah tisztújítása is. Közben tovább érik a Hamász politikai elfogadtatása.

Az izraeli légierő rakétákat lőtt ki palesztin fegyveresekre a Gázai-övezetben – közölte a Reuters hírügynökség.

Rakétatámadást hajtott végre Izrael a Gázai övezetben.

Erdélyben hónapok óta parázs vita folyik arról, valóban szerepe volt-e néhány írónak – köztük Sütő Andrásnak – abban, hogy az 1956-os magyar forradalommal való szolidaritás vállalása miatt megfosztották állásától, és hallgatásra ítélték az Utunk című lap akkori főszerkesztőjét.

Az izraeli légierő rakétákat lőtt ki palesztin fegyveresekre a Gázai-övezetben – közölte a Reuters hírügynökség.