Pozsony, Vágszered (5. rész)
Másfél éves pozsonyi tartózkodásom legnagyobb élménye a két bátyámmal való együttlakás volt. Ők, valamint barátaik, akik bejáratosak voltak nálunk, mindig nagy szeretettel vettek körül. Józsi 20 éves volt és Ernő 18, mikor „betársultam”, harmadiknak, az albérleti szobájukba. Nem kerültem idegenek közé. Ez a körülmény nagymértékben csökkentette a honvágyamat, bár sokat gondoltam a szüleimre és kis húgaimra, akiket otthon hagytam. Mielőtt Pozsonyba kerültek, bátyáim néhány évet töltöttek, Eckstein Rabbi jesívájában, Vágszereden. Ezt apám választotta ki a számos szlovákiai Jesívá közül. A tovbiakban még visszatérek ennek a rendkívüli intézménynek a jellemzéséhez. Bátyáim ott megismerkedtek és megbarátkoztak néhány „doktorrabbival”, akik rabbiképzőben már megkapták a képesítést, de mivel mint orthodox rabbik óhajtottak működni, ezúton akartak Jesívá eredet? képesítést is elérni. Miután mindkét bátyám kiváló talmudista volt, két doktor hozzájuk fordult, hogy korrepetálják őket a talmudi és velejáró tárgyakban. Megemlítem neveiket, mivel, sajnos egyik sincs már az élők sorában. Dr. Duschinski Jenő, Rákospalotáról (idővel, Dél-Afrikában töltött be magas rabbinikus pozíciót) és Dr. Singer Leó, Rimaszombatról. (a Holokauszt áldozata lett). Mindketten, bátyáimmal együtt a pozsonyi Magas Jesívában folytatták tanulmányaikat. Sokat tanultam tőlük és nagyon jól esett jóindulatú becézésük. Talán a két barát világi műveltsége ösztönözte bátyáimat, hogy ne érjék be a kilátásba helyezett rabbi képesítéssel, hanem igyekezzenek haladni ezen a téren is. Kezdtek hozni tankönyveket, és szorgalmas tanulásba vetették magukat. A cél az érettségi bizonyítvány volt. Erről a tevékenységükről a Jesíva hatóságoknak nem szabadott tudni. A felügyelőik jártak a tanulók lakásain és keresték az „idegen”, vagy külső, könyveket. Ilyenkor mindent, gyorsan, el kellett rejteni, vagy, legrosszabb esetben, rám fogni a „vétkes” könyvek jelenlétét.
Bátyáim, valamilyen módon, kapcsolatba kerültek néhai Kaczér Illés, újság- és regényíróval, aki a „Magyar Szellemi Társaság” egyik, központi alakja volt a városban. Ettől fogva, elkezdtek részt venni a Társaság összejövetelein és, új eszmékre fogékonyan, fokozatosan, magukévá tették az ott uralkodó, szociáldemokrata, liberális világszemléletet és, ugyanakkor, a magyar szépirodalom értékelését.
Kaczér fiai cionisták voltak és a szocialista cionizmus ifjúsági mozgalmában, a „Hasomér Hacair”-ban voltak tevékenyek. Itt találkoztak bátyáim, először a cionizmussal és annak a „Chaluci” (úttörő) mozgalmával. Az új eszméket én is, valahogy, magamba szívtam, de akkor, azokat még nem emésztettem meg.
A három szemeszter lejártával, befejeztem a tanulmányaimat az elökészítö iskolában és 1937 tavaszán, a szemeszterközi szabadság után, beléptem a vágszeredi Jesívába. Nagyon meglepett, hogy Eckstein rabbi nem jiddisül, hanem németül beszélt a tanítványaival és magázta őket. Ő egy egészen külonös szemilyiség volt. Legfőbb gondja tanítványainak fizikai jóléte volt. Ezért megalapított egy internátust, hogy a tanulóknak emberséges lakást biztosítson és ne kelljen nekik albérleti szobákban lakni. Megalapított egy „menzát”, hogy nekik emberséges ételt biztosítson, hogy ne kelljen nekik „napokat enni”. Ő, személyesen, felügyelte az étel minőségére. A Rabbi „nyakába vette” Szlovákia hitközségeit és híres ékeszsólásával pénzt és élelmiszert gyűjtött a vágszeredi és több más jesívának, a tanulók életfeltételeinek feljavítására és biztosítására.
A másik, fontos különlegessége a Jesívának a tananyag megválasztása
volt Eltérően a legtöbb Jesívától, ahol, kizárólag Talmudot tanultak, mi
kötelesek voltunk, minden héten „átvenni” és bemagolni egy ‘ egy fejezetet a „Tanachból”, a nagy próféták könyveiből. Felesleges említenem, hogy nagyon sokat profitáltam ezekből a heti magolásokból. Apám ezeket a jellegzetességeket tartotta szem előtt, mikor ezt az iskolát választotta ki számunkra.
A második szemeszter elején, a Rabbi megbízott, hogy korrepetáljam a kisfiát a Tóra leckéiben, bár akkor még egyike voltam a legfiatalabb tanu-lóknak.
Vágszered egy tiszta szlovák város és „37- „38-ban gyakran találkoztunk Hlinka gárdista bandákkal, akik próbáltak belénk kötni. Igyekeztünk kitérni a provokációk elől, de.végül elhatároztuk, hogy, egyszer és minenkorra, véget vetünk ennek az egyoldalú, pimasz játéknak. Össze-szedtünk egy csoport „markos” diákot és vidáman kisétáltunk a városi „korzóra”, ahol ezek a hetyke legények lopták a napot. Belénk kötöttek, mint mindíg, de ez alkalommal „viszaütöttünk”. A banda percek alatt szétszaladt, többen sajogva az „ajándéktól”, amit emlékbe kaptak. Azóta nem vot több provokáció. Messze elkerülték a Jesíva diákokat és a zsidó lányokat…
Legközelebb, 1938 őszén találkoztam velük, mikor hozták a kiutasítási parancsot. A bécsi megegyezés szerint, tudvalevőleg, Felvidék és, persze, Nagymegyer, Magyarországhoz lett csatolva, ezért nekem el kellet hagy-nomi leendő Szlovákia területét. Átutaztam Galántára és ott vártam meg a magyar csapatok bevonulását. Onnan hazautaztam Nagymegyerre.
Weisz Jehosua
Givatayim, Izrael
