Népszabadság * Kozma György * 2007. augusztus 14.
JNA24 médiafigyelő
Hétfőn kisorsolták az európai vízilabda kupák első selejtezőkörének csoportbeosztását.
2007. augusztus 14. 0:02
Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. augusztus 14.
Wayne Rooney hosszú időre harcképtelenné vált
Fotó: Reuters A 2000. évben elkezdődött „intifáda” (népi ellenállás) óta először vette át a palesztin rendőrség az izraeli hadseregtől a rendfenntartás feladatait a megszállt Ciszjordánia úgynevezett „B zónájában”. Az 1993.
Szó nélkül hagyták a történelmi egyházak és a legnagyobb jobboldali párt, hogy a közelmúltban némely jobboldali önkormányzat a nemzeti lobogót árpádsávos zászlóra cserélte és a „pártszolgálatos szervezetek csapatokat képeznek ki”, a provokációk súlyát szerinte éppen ez adja – közölte lapunkkal a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete nevében Donáth Ferenc elnök.
A Vér és Becsület aktivistái és hívei legutóbb februárban vonultak az utcára Fotó: Vajda József Nincsenek rendszeres tudományos kutatások a hazai radikalizálódó szélsőséges szervezetek működéséről, felépítéséről, aktivistáik, támogatóik összetételéről, anyagi bázisaikról – jelezte a napokban a Népszavában megjelent írásában Tamás Pál (Számmisztika, 2007. augusztus 8.).
Várhatóan három hónapig nem játszhat Wayne Rooney, a Manchester United és az angol válogatott csatára, aki vasárnap szenvedett súlyos sérülést. A 21 éves futballista a Reading elleni bajnoki nyitány (0-0) első félidejében sérült meg, és a szünetben le kellett cserélni. A kórházi vizsgálatok során kiderült, hogy bal lábfejében hajszáltörés keletkezett.
Hétfőn kisorsolták az európai vízilabda kupák első selejtezőkörének csoportbeosztását.
2007. augusztus 13. 15:06
A selejtezőikben a férfiaknál az Eger, a Szeged, és a Pécs, míg a nőknél a Domino és a Dunaújváros érdekelt
Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”
A Manchester United futballistája a szezonnyitó, Reading elleni, 0-0-ra végződött bajnokin szenvedett súlyos sérülést.
Várhatóan három hónapig nem játszhat Wayne Rooney, a Manchester United és az angol válogatott futballsztárja, aki vasárnap szenvedett súlyos sérülést.
2007. augusztus 13. 11:38
Várhatóan három hónapig nem játszhat Wayne Rooney, a Manchester United és az angol válogatott futballsztárja, aki vasárnap szenvedett súlyos sérülést. A 21 éves csatár a Reading elleni bajnoki nyitány (0-0) első félidejében sérült meg, és a szünetben le kellett cserélni. A kórházi vizsgálatok során kiderült, hogy bal lábfejében hajszáltörés keletkezett.
Várhatóan három hónapig nem játszhat Wayne Rooney, a Manchester United és az angol válogatott futballsztárja, aki vasárnap szenvedett súlyos sérülést.
SZÉKY JÁNOS
Nyerges András

