Forrás: MNO

2007. augusztus 14. 0:02

Magyar Nemzet

Legalább fél évet késik a Magyar Honvédség afganisztáni tartományi újjáépítő csoportjának (PRT) pilóta nélküli felderítőgépekkel történő felszerelése – tudta meg lapunk. Ennek ellenére a kecskeméti repülőnapra kilátogatott adófizetők már megnézhették a haderő egyik legkorszerűbb technológián alapuló haditechnikai eszközét.

Régimódi parádé Az egykori április 4-i katonai díszszemléhez kísértetiesen hasonló (természetesen jóval kisebb) parádéval készül a Honvédelmi Minisztérium augusztus 20-ra. Úgy tudjuk, hogy akárcsak az egykori „felszabadulás” napján, a légierő üzemképes része idén ismét áthúz majd az 56-osok tere (volt Felvonulási tér) felett. Repülésbiztonsági szakemberek ugyanakkor figyelmeztetnek ennek kockázataira. Az 1985-ös díszszemle gyakorlásakor egy MiG-23-as meghibásodás miatt lakott terület közvetlen közelében csapódott be.Még tavaly december végén írt alá szerződést a Honvédelmi Minisztérium (HM) a lengyel WB Electronics céggel két készlet SOFAR pilóta nélküli repülőgéprendszer (három-három robotgép, egy-egy földi irányító konzol) beszerzéséről 177 millió forint értékben. Bár a kiválasztás az erős izraeli riválisokkal szemben először meglepetést keltett, rövidesen kiderült, hogy a lengyel gép is izraeli technológián alapszik, leginkább kifinomult részegységeit pedig Izraelben állítják elő.

Decemberben a HM azt a tájékoztatást adta lapunknak, hogy a gépek 2007 első fél évében megkezdik tevékenységüket Afganisztánban, nappali és éjjeli infravörös felderítő kameráik képével hozzájárulva a magyar kontingens úgynevezett „force protection” képességéhez, ami az afgán hadszíntéren elsősorban a rajtaütésektől és az útszéli pokolgépektől való védelmet jelenti.

Múlt heti megkeresésünkre azonban a HM kénytelen volt elismerni, hogy a program az eredeti tervekhez képest csúszást szenved. Írásbeli válaszából kiderül, hogy a személyzet kiképzése és a technika tesztelése hétfőn (augusztus 6-án) kezdődött meg.

A késésről annyit árultak el, hogy „az egyik fő részegységet beszállító cégnél exportengedélyezési gondok merültek fel”, de utaltak arra is, hogy az új eszköz bevezetése, a személyzet kiképzése nagy kihívás elé állítja a honvédséget. „A Magyar Honvédségben eddig nem volt ilyen eszköz, ezért a kezelési ismeretek elsajátítása mellett megfelelő képértékelő-analizáló ismereteket is oktatni kell, amely lényegesen több időt és gyakorlást igényel.

Csak a kiképzés végrehajtása és eredményes vizsgáztatás után kerülhet sor hadműveleti körülmények közötti biztonságos alkalmazásra” – írták. Bár a gépeket kifejezetten az afganisztáni igények miatt szerezték be, azok állandó jelleggel a tavasszal Egerből (laktanyájuk bezárása miatt) Debrecenbe költöztetett 5/24 Bornemissza Gergely felderítő zászlóaljhoz kerülnek.

Megfigyelők mindazonáltal emlékeztetnek: a pilóta nélküli gépekkel szerzett tapasztalatok szerint (főként a tanulási időszakban) várható géptörés, így a gépek pótlására is fel kell készülnie a HM-nek. Az afganisztáni nemzetközi erők tapasztalata szerint ezek az apró szerkezetek szinte „fogyóeszköznek” minősülnek.

Zord Gábor László

Comments are closed.