Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

November 10-én mutatják be a Nemzeti Táncszínházban Presser Gábor, Novák Péter és Upor László új darabját Magyar Carmen címmel. A főbb szerepekben olyan fiatal tehetségek mutatkoznak be, mint Újhelyi Kinga, Fekete Linda, Tóth Márta, Egres Katinka, Dénes Zsolt és Lengyel Szabolcs.

Nemzeti vezetővé szándékozik megtenni Vlagyimir Putyin elnököt a parlamenti és elnökválasztások után Egységes Oroszország. Minderről a párt és az állami duma elnöke, Borisz Grizlov szólt szerdán a párt legmagasabb tanácsának és elnökségének közös ülésén.

Elloptak 250 fényképet Leni Riefenstahl hagyatékából, a kár több millió euró. A fotókat Kölnben lopták el egy vállalat székházának riasztóval felszerelt pincéjéből. Egyebek mellett eltűnt még Elliott Erwitt amerikai fotográfus 300 felvétele is. A műtárgyak összesített értéke meghaladja a 3 millió eurót (761 millió forint).

Forrás: Origo Krétán az orosz női válogatott első aranyérmét nyerte meg. Ezt a régen várt sikert nagy örömmel ünnepli a honi szaksajtójuk. Kiélezett, izgalmas versenyfutásban előzték meg a címvédő lengyel […]

„Gyakran kis országok – mint például Magyarország – járulnak hozzá nagyon jelentős mértékben a tudomány fejlődéséhez, mert ők a tehetség forrásai. Még ha exportálniuk is kell azt. A világ a globális tudományos kutatások, a gazdaságilag és szellemileg is erős együttműködések felé halad a jövőben” – a november 8-án Budapesten kezdődő World Science Forum (Tudomány Világfóruma) egyik legrangosabb vendége, Sir George Radda professzor nyilatkozott az [origo]-nak.

FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM

Egy 16 éves virginiai diáklány kiharcolta, hogy iskolájában létrehozhasson egy abortuszellenes klubot. A terve először nagy ellenkezést váltott ki, meg is tiltották, de nem adta fel.

Minden idők legnagyobb gólkülönbsége a Bajnokok Ligájában, ezt nyújtotta kedd este a Liverpool. A Liga A. csoportjában a Porto a Marseille-el, a Liverpool pedig a Besiktasszal csapott össze. Az első 2-1-re, az utóbbi 8-0-ra végződött.

Indiszkrét tekintetek – Zidane portréja, premier előtti vetítésen

A nagy október, avagy a szovjet típusú rendszerek összeomlása

Jött egy Nemzeti Színház-2 történet?

Sikerrel fejezte be amerikai misszióját Nicolas Sarkozy. Az Irak elleni háború miatt négy éve megromlott amerikai-francia kapcsolatok a helyükre billentek. A republikánusok és a demokraták is az új erős európai szövetségest látják a Franciaországban, amely bizonyos területeken akár átveheti Nagy-Britannia helyét.

Reális veszéllyé vált egy Irán elleni izraeli légitámadás, miután Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök szerdán bejelentette háromezer uráncentrifuga klaszterba kötését, írja a londoni Times. A lap washingtoni tudósítói amerikai katonai forrásoktól már a bejelentés előtt olyan jelzéseket kaptak, hogy ez a momentum lehet a jel az izraeli támadásra.

Mohamed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának távozását követelte csütörtökön Saul Mofaz izraeli miniszterelnök-helyettes.

Hamarosan az Egyesült Államokba utazik Orbán Viktor – tudta meg a Népszabadság. A lap szerint a Fidesz vezetője a párt korelnökét, Horváth Jánost kíséri, aki Truman-Reagan Emlékérmet kap a washingtoni nagykövetségen.

Nemzeti vezetővé szándékozik megtenni Vlagyimir Putyin elnököt a parlamenti és elnökválasztások után Egységes Oroszország. Minderről a párt és az állami duma elnöke, Borisz Grizlov szólt szerdán a párt legmagasabb tanácsának és elnökségének közös ülésén.

Zidane, egy XXI. századi portré címmel az Indiszkrét tekintetek című sorozatban, premier előtt vetítik a francia labdarúgóról szóló filmet november 19-én a budapesti Francia Intézetben – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

„Feleslegesnek” tartja az amerikai szervezésű közel-keleti békekonferenciát Szíria washingtoni nagykövete. Imád Musztafa szerdán este egy San Franciscói fórumon úgy vélekedett: az év végére Annapolisba tervezett találkozó „nem vezet sehová”, éppen ezért nem javasolja országának, hogy azon részt vegyen.

Mohamed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának távozását követelte csütörtökön Saul Mofaz izraeli miniszterelnök-helyettes. Az iráni nukleáris kérdéssel megbízott politikus az izraeli közrádióban azzal vádolta Baradeit, hogy szemet hunyt Teherán nukleáris programja felett és ezzel veszélyezteti a világbékét.

NOL * Népszabadság Online * 2007. november 8.