Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

Nem masírozhatnak a cseh újnácik szombaton az egykori prágai zsidónegyedben. A városi bíróság csütörtökön elutasította a Fiatal Nemzeti Demokraták fellebbezését az ellen, hogy az önkormányzat a korábban bejelentett meneteiket megtiltotta. Ezt a döntést szombatig már semmiféle módon nem lehet megváltoztatni. Az újnácik jelezték, hogy menetüket a tiltás ellenére is meg kívánják tartani. Cseh médiumok szerint német és szlovák újnácik is Prágába készülnek a hét végén.

A zsidóellenesség kezeléséről írt kommentárt Paul Lendvai a Der Standard liberális osztrák napilap csütörtöki számában „A tapintatos hallgatás” címmel. A publicista többek közt emlékeztetett a Neue Zürcher Zeitung tudósítójának közelmúltbeli megállapítására, amely szerint az agresszív és népes magyarországi újnáci táborra a legszélsőségesebb antiszemitizmus jellemző Kelet-Európában.

Összeomlott csütörtökön az Európai Parlament (EP) szélsőjobboldali frakciója (ITS), miután Alessandra Mussolini olasz európai parlamenti képviselő olyan nyilatkozatot tett, hogy minden román állampolgárt nemkívánatos személynek kellene tekinteni Olaszországban. Válaszul a román képviselők kiléptek a szervezetből, amely így tagság hiányában nem működhet önálló frakcióként. A radikálisok frakciója ez év januárjában alakult meg.

A Szpartak Moszkva hazai pályán két 11-est is kiharcolt a Bayer Leverkusen ellen, s az értékesített büntetőkkel le is győzte német riválisát a labdarúgó UEFA Kupa csoportküzdelmeinek 2. fordulójában.

A filmszemle tanácsa kikosarazta Tarr Bélát

Két hazai mérkőzést zárt kapuk mögött kell lejátszania az izraeli labdarúgó-bajnokságban éllovas Beitar Jerusalemnek, miután hívei meggyalázták a 12 éve meggyilkolt Jichák Rabin kormányfő emlékét. A jobboldali irányultságú tábor vasárnap hangosan pfujolt, amikor a hangosbeszélő a Maccabi Haifa elleni meccs előtt felszólított mindenkit, hogy adózzon egy perc csenddel az 1995-ben elhunyt politikusnak.

A Szpartak Moszkva hazai pályán két 11-est is kiharcolt a Bayer Leverkusen ellen, s az értékesített büntetőkkel le is győzte német riválisát a labdarúgó UEFA-kupa csoportküzdelmeinek 2. fordulójában. Az A csoportban a szintén orosz Zenit a görög Larissza, míg a G jelű ötösben az angol Tottenham Hotspur az irzaeli Hapoel Tel-Aviv otthonában nyert.

Tarr Béla

Két hazai mérkőzést zárt kapuk mögött kell lejátszania az izraeli labdarúgó-bajnokságban éllovas Beitar Jerusalemnek, miután hívei meggyalázták a 12 éve meggyilkolt Jichák Rabin kormányfő emlékét.

Nem A londoni férfi nyitja a januári filmszemlét

A másodfokú hatóság döntése értelmében nem vonulhatnak fel a cseh újnácik szombaton az egykori prágai zsidó negyedben. A városi bíróság csütörtökön elutasította a Fiatal Nemzeti Demokraták fellebbezését az ellen, hogy az önkormányzat a korábban bejelentett meneteiket megtiltotta.

A másodfokú hatóság döntése értelmében nem vonulhatnak fel a cseh újnácik szombaton az egykori prágai zsidó negyedben.

Falba ütköztek a cseh újnácik

Elemzés

„Persze, emlékszem rá, tudott róla mindenki a környéken. Én is csatáztam itt annak idején” – mondja az 1300 lakosú Zala megyei Páka, Öveges professzor szülőfaluja határában, egy domboldalon Lajos bá”, alkalmi idegenvezetőnk. Felcsillan a szemünk, ahogy a mögötte meredező bunkernyílást nézzük, bár aztán hozzáteszi, hogy csak nyilakkal, mint a többi pákai kisgyerek a hatvanas évek elején.

Nem vonulhatnak fel a cseh újnácik szombaton az egykori prágai zsidó negyedben – így döntött a másodfokú hatóság. A döntés ellen már csak a legfelsőbb közigazgatósági bíróságon lehet tiltakozni. Az idő rövidsége miatt azonban a mostani döntést szombatig már semmiféle módon nem lehet megváltoztatni.

„A tömeg majd kidühöngi magát, aztán felszívódik, különösen mert már hideg van” – így ítélte meg a helyzetet Mihail Szaakasvili grúz elnök a Novaja Gazetának még a hétvégén adott interjúban, amely az orosz lap csütörtöki számában jelent meg.

A zsidóellenesség kezeléséről – egyik oldalon a jelenséggel szembeni fellépésről, a másikon a szándékos tétlenségről – írt kommentárt Paul Lendvai a Der Standard liberális osztrák napilap csütörtöki számában „A tapintatos hallgatás” címmel.

NOL * Népszabadság Online * 2007. november 8.

Hárommillió eurós kár