JNA24 médiafigyelő

Ha valaki azt gondolná, hogy keresztényüldözések csak Néró és Domitianus korában voltak, az nagyot téved. Itt, Európában nehéz elhinni, de a harmadik világ több országában jelenleg is zaklatják Jézus követőit. A Nyugat erről nemigen vesz tudomást – részben politikai meggondolások miatt, részben pedig azért, mert gyarmatosító múltja miatt rossz a lelkiismerete a harmadik világgal szemben.

Tarkóra tett kézzel, „néma áldozatként” tiltakoztak a Hősök terén az ellentüntetők – az ő szavaik szerint – „a terrorimádók fekete egyenruhába bújt mai gyermekei” ellen. Mintegy háromszáz fiatal demonstrált így szombaton, miközben a bőrfejűek belekezdtek a magyar himnuszba. A feloszlatott Vér és Becsület egyesület szimpatizánsai ugyanis az 1944 februárjában a Várból kitörő magyar és német katonákra emlékeztek.
A Fidesz feljelentést tesz az útfelújítási visszaélések miatt · Gyanús a BKV is
2008. február 1. 00:00Elismerésem a Magyar Nemzet szerkesztőinek, hogy dr. Kende Péter véleménycikknek beillő nyílt levelét közölték lapjukban (Ha engedjük, engeditek ezt a spirált beindulni…, MN, január 30.). Kende doktor polgárháborús állapot kialakulásától félti az országot. Azt azért nem gondoltam volna, hogy Kende doktor idáig merészkedjen.
2008. február 1. 00:00HA ARETZ
2008. február 1. 00:00Rudy Giuliani republikánus aspiráns és a demokrata John Edwards távozásával jelentősen leegyszerűsödött az amerikai pártok elnökjelöltségéért folytatott kampány képlete. Ami a lényeget illeti, immár csak két-két jelöltaspiránsról lehet beszélni, megemlítve, hogy Michael Bloomberg, New York jelenlegi polgármestere március elején dönti el, hogy függetlenként beszáll-e a megmérettetésbe.
Már szimpátiatüntetést sem sikerül szervezni
Nem jön létre a béke az izraeliek és a palesztinok között, és a palesztin állam megalakulására sincs remény, amíg tartanak a palesztin rakétatámadások izraeli városok ellen – jelentette ki vasárnap Cipi Livni izraeli külügyminiszter.
A Domino-Honvéd négygólos győzelmet aratott az Ethnikosz Pireusz otthonában a férfi vízilabda Euroliga C csoportjának 5. fordulójában, s athéni sikerével feljött a Vasas mögé a második helyre a kvartettben. Eredmény: Euroliga, főtábla, C csoport, 5. forduló: Ethnikosz Pireusz (görög)-Domino-Honvéd 8-12 (2-3, 2-3, 2-3, 2-3) a magyar góldobók: Molnár, Szivós 3-3, Vindisch, Bárány 2-2, Hárai, Kiss G. 1-1.
Ezen a héten (2008. február, 10-17.) a Tecáve szakaszt olvassák fel, a megfelelő, hagyományos dallammal. Mózes második könyve huszonhetedik fejezet 30. versétől a 30. fejezet 11. verséig.
Rekkenő, már-már Németh Lajosi hidegben várakozom a Duna Ház előtt január első hetének péntek estéjén. Néhány félig fagyott hajléktalant és reményét és kedvét vesztett utcai árust kivéve senki sincs a láthatáron, hiába a polgári újesztendő első hete van.
A jövőben meleg párok is örökbefogadhatnak gyermekeket, döntött vasárnap az izraeli kormány. Menahem Mazuz kormánytanácsadó szerint a kormány jövőben nem emel kifogást ez ellen, egyetlen dolgot tartanak szem előtt, mégpedig azt, hogy „a gyermeknek jó legyen”. A szociális miniszter üdvözölte a lépést. Jitzak Hercog azt ígérte, hogy segítséget nyújt az örökbefogadási ügyekben eljáró hivataloknak. h i r d e t é s
A magyar demokrácia megcsúfolása, hogy ismét újfasiszta rendezvényt tartottak az 1945-ös Budapest fasisztáktól történő megszabadulásához kötődően. Ez sérti a párizsi békeszerződést is. Ráadásul mindez az adófizetők pénzén működő rendőrség biztosításával történt.
A német férfi teniszválogatott a vasárnapi első egyes után 3-1-es, behozhatatlan előnyre tett szert a vendég dél-koreai együttessel szemben a Davis Kupa Világcsoportjának 1. fordulójában, így biztosította a helyét a negyeddöntőben.







