Tarkóra tett kézzel, „néma áldozatként” tiltakoztak a Hősök terén az ellentüntetők – az ő szavaik szerint – „a terrorimádók fekete egyenruhába bújt mai gyermekei” ellen. Mintegy háromszáz fiatal demonstrált így szombaton, miközben a bőrfejűek belekezdtek a magyar himnuszba. A feloszlatott Vér és Becsület egyesület szimpatizánsai ugyanis az 1944 februárjában a Várból kitörő magyar és német katonákra emlékeztek.
A háromszáz ellentüntető mindegyike a „Nap Embere”, amiért jelenlétükkel, csendes, mondanivalójában mégis hangos akciójukkal fel merték venni a kesztyűt a mintegy kétezer bőrfejűvel szemben. A kordonon belül valamiféle beteges nosztalgiából táplálkozva a magukat nyíltan Szálasi örököseinek valló feketeruhások a fél világot lerohanó Waffen SS tagjait és a nyilas magyar katonákat éltették „hősiességükért”. A „ketrecen” kívül, valahol az őrület és a normális világ határán háromszázan egy hang nélkül, mindössze egy-két perces jelenlétükkel szimbolikusan hatalmas felkiáltójelet alkottak. Amikor szinte már mindennapossá válik nemcsak Budapesten, hanem az ország számos településén is, hogy szélsőséges, rasszista és félkatonai szervezetek masíroznak az utcákon, a háromszázak – akik között sokan viseltek a ruhájukon sárga csillagot – némán összekulcsolták kezüket a tarkójukon, és álltak. Úgy, ahogy annak idején álltak az üldözöttek – zsidók, cigányok – a Duna partján, ahonnan az országot a totális megsemmisülésig is „védő” nyilasok a folyóba lőtték őket. Hiába volt szombaton is többszörös a „túlerő”, a Becsület Napja nem a nyilasokról és a Waffen SS-ről, hanem a mai „néma áldozatokról” szólt.
L. T.
