Két nap, két rendezvény. Ha komolyan vesszük a civil kurázsit, akkor egyik sem jelentett többet a másiknál. Ma egyébként politikai performansz volt:Horthy Miklóst ünnepelték.
Éppen 51 éve, hogy elhunyt Horthy Miklós. Az ötvenegyedik évforduló pont 24 órával később követte a Becsület Napjának rendezvényét. A budavári kitörés emlékére összehívott performansz sem ütötte át az ingerküszöböt. Voltak bakancsok, fekete zubbonyok. S voltak ellentüntetők. A hellókitty-lányok, vastagon kihúzott szemmel.
Ez csak zárójeles megjegyzés volt.
Ma Horthyt ünnepelni gyűltek össze. S nehezen tagadható: két ellentétes közösség grasszált. Ma a hagyományőrzők masíroztak. Azok, akiknek tevékenységét épp a jövő hét közepén ítéli meg a ügyészség. Tegnap viszont a törvényen kívüliek meneteltek. Egy egészséges demokráciában valószínűleg mind a két társaságot vagy megmérnék, vagy figyelmen kívül hagynák. Egészséges demokráciában az eredmény ugyanaz: periférián figyel tíz tucat feketeinges.
A japán turisták nem zavartatták magukat: fényképeztek. Irigyeltem őket. Nekik szórakozás. Ha tetszik, vicc. De a Népszava és a MTI riportere is kiszorult az eseményről. Dolgoztak volna. S bár lehet, hogy vicc, hogy egynehány tucat szalon-náci masírozik, az már közel sem az, ha erről a kevéssé kivételezettek nem tudnak tudósítani. Persze igazán csak archiválni kéne. Elmenni. Felvenni. Iktatni. És szarni az egészre.
Szerző: kecsó | egyéb írások a szerzőtől 
