Mintegy négyezer ember tüntetett szombaton Torinóban, így tiltakozva azellen, hogy idén Izrael a díszvendége az olasz városban rendezett, hétfőig tartó könyvvásárnak.
Népszava
A zsidó közösségek tagjainaknak az önkéntesség elve alapján anyagilag is áldoznia kellene saját szerveződéseik fenntartására, hogy azok jobban működhessenek; így jöhetne létre reális alternatívája a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) – mondta a Ki képviselje a zsidókat? című kerekasztal-beszélgetésen vasárnap Budapesten Darvas István, a Nagyfuvaros utcai körzet rabbija.
Aki házat akar vásárolni egy las vegas-i lakóparkban, most olcsón megteheti. Igaz, elképzelhető, hogy nem lesznek szomszédai. Sokezer ház, nyaraló áll üresen a sivatagi kaszinóparadicsom peremén. A kertvárosokban felépített házak 51 százaléka gazdára vár. Az amerikai gazdaság lassulása Las Vegast sem kímélte, s az év végéig nem is számítanak fellendülésre.
Szombaton reggel a Teve utcába, a Budapesti Rendőr-főkapitányságra hívták Donáth Ferencet, a Nagy Imre társaság Budapesti Szervezete elnökét, hogy a gój motorosok bejelentett demonstrációja ellen szerveződő demonstráció részleteiről egyeztessenek. Elkísérte Andrassew Iván, aki a Népszava főszerkesztőjét képviselte.
Perrel fenyeget bennünket a gój motorosok társasága; ugyan nem tudom, miért, de biztos találnak majd olyan pontot az eddigi írásainkban, amelyet peresíthetnek a sokszor kiszámíthatatlanul ítélkező bíróság előtt. Vezetőjük mellesleg úgy véli, ők semmiféle fenyegetettséget nem jelentenek a magyar társadalom egyetlen tagjára sem, sőt ennek épp az ellenkezője igaz.
Brit zsidó szervezetek Max Mosley lemondását követelik a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökének nyilvánosságra került szexvideója miatt. A News of the World című lap beszámolója szerint a 67 éves sportvezető öt, náci kosztümbe öltözött prostituált társaságában szado-mazochista szexorgián vett részt.
Sorozatos bűncselekményeknek vetettek végett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tállyai rendőrőrs nyomozói, az elkövetők bolti és kocsma feltörésekkel kezdték, majd a mádi zsinagógát fosztották ki – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t hétfőn.
Magyar értelmiségiek egy csoportjának – a polgári szabadság és rend jegyében – ismét sikerült nevetségessé tennie magát: ahelyett, hogy saját, szakmai és erkölcsi elhatárolódásukat nyilvánították volna ki, az addigi egypárti szisztémák után ezúttal egy kapitalista apukához (Széles Gábor) fordultak, a „most már aztán legyen kedves felülről rendet vágni” igényével.
Az izraeli hadsereg tűzharcban megölte a Hamász két aktivistáját kedd hajnalban egy rövid Gázai övezeti behatolása során – közölték palesztin orvosi források.
Bombariadót rendeltek el vasárnap a 28. párizsi könyvvásáron, amelynek idei díszvendége Izrael. Több izraeli írót is vendégül látnak idén a könyvszalonon. Az Iszlám Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezet (ISESCO) felhívására számos arab ország bojkottálja a március 19-ig tartó tekintélyes rendezvényt.
Idén sem maradtak el a szélsőségesek a március 15-i ünnepségekről; mintegy kétszáz tüntető síppal, trombitával zavarta meg a Kossuth téren az állami lobogó felvonását. A csoport később átvonult a Nemzeti Múzeum elé, de ott voltak a radikálisok a Petőfi-szobornál is, ahol Demszky Gábort próbálták megakadályozni beszéde elmondásában. A miniszterelnök az ünnep estéjén arról beszélt: a vezetők felelőssége, hogy ne diktáljanak olyan tempót és irányt, amelyet a nemzet nem képes követni.
Tapsot kaptak Kaposváron a Magyar Gárda képviseletében koszorúzók. A város főterén tartott megemlékezés végén Kossuth Lajos szobránál Szita Károly polgármester, a megye vezetői, Kaposvár országgyűlési képviselői koszorúztak, köztük a gárda két tagja. Az MSZP közleményben fejezte ki tiltakozását. Lamperth Mónika és Kolber István, a város szocialista képviselői a gárda koszorúzása előtt elhagyták a helyszínt.
Szombaton délután 2-kor a Jobbik rendezvényén még megvoltak a szélsőségesek, több mint ezren. A „Mária országát” a Deák téren beragyogó napsütésben egy korán „megkopaszodott” fiatal mutogatta örömmel társainak a nyakában lógó vaskeresztet, majd Vona Gábor is beszédet mondott. A Jobbik elnökétől megtudtuk: valójában nem ők a radikálisok, hanem a kormány. Főleg az SZDSZ, ami bizony rátör egy másik népcsoportra, a Jobbik csak megvédi a magyarokat.
Orbán Viktor ezúttal nem ígérte meg a kormány távozását Fotó: Kertész Gábor Ismét feltalált valamit a magyar; „feltaláltuk az alkotmányos népítéletet. Március 9. óta ez világszabadalom” – jelentette híveinek Orbán Viktor. A kora délutáni napsütésben hunyorogva igyekeztek vezetőjüket figyelni a kivetítőn azok, akik az ünnepen is a Fidesz elnökét akarták hallgatni.
Fotó: Népszava-archív A nemzeti ünnepen tanúsított magatartása után szinte bizonyos, hogy palástvesztésre ítélik ifjabb Hegedűs Lorántot a református egyházmegyei bírák. A Népszava egy hete igyekszik kideríteni, hol tart a „püspökfi” (így nevezik lelkésztársai) elleni eljárás. A bírósági ügyben illetékes vértesaljai egyházmegye esperese, Agyagási István azonban az elmúlt hétfő óta nem reagált megkeresésünkre.
„Egy vacak KISZ-titkár miatt kell március 15-ét rácsok és rendőrsorfalak mögött ünnepelni!” – jelentette ki híveinek harsány helyeslése mellett egy jobboldali utcai véleményformáló. Mint tudjuk, azok az idők – ha egyáltalában voltak ilyenek – már rég elmúltak, amikor a legkisebb mód volt ilyen és hasonló kijelentésekkel szembeszállni. Ma már a demagógia, az orcátlan hazudozás lett a pesti utca (és sajnos nem csak az utca) anyanyelve.
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést vehette át a nemzeti ünnepen Ormos Mária Széchenyi-díjas történészprofesszor. Bár életműve rendkívül gazdag, az európai és a magyarországi fasizmus történetét, azok alakjait feldolgozó munkáin kívül számos könyve, tanulmánya jelent meg. Például a magyar rádiózás történetéről vagy az oktatáspolitika aktuális kérdéseiről.
VONA GÁBOR az Erzsébet téren a zöld kommandóról és a környezetvédelemről beszélt. Ennek demonstrálására este fel is gyújtották a környezetszennyező kukákat.
Szombaton délután 2-kor a Jobbik rendezvényén még megvoltak a szimpatizánsok és a szélsőségesek, több mint ezren. A „Mária országát” a Deák téren beragyogó napsütésben egy korán „megkopaszodott” fiatal mutogatta örömmel társainak a nyakában lógó vaskeresztet, majd Vona Gábor is beszédet mondott. A Jobbik elnökétől megtudtuk: valójában nem ők a radikálisok, hanem a kormány. Főleg az SZDSZ, ami bizony rátör egy másik népcsoportra, a Jobbik csak megvédi a magyarokat.
Idén sem maradtak el a szélsőségesek a március 15-i ünnepségekről; mintegy kétszáz tüntető síppal, trombitával zavarta meg a Kossuth téren az állami lobogó felvonását. A csoport később átvonult a Nemzeti Múzeum elé, de ott voltak a radikálisok a Petőfi szobornál is, ahol Demszky Gábor próbálták megakadályozni beszéde elmondásában. A miniszterelnök az ünnep estéjén arról beszélt: a vezetők felelőssége, hogy ne diktáljanak olyan tempót és irányt, amelyet a nemzet nem képes követni.

