A nemzeti ünnep alkalmából számos állami és társadalmi kitüntetést adtak át.
Népszava
A nemzeti ünnep alkalmából számos állami és társadalmi kitüntetést adtak át.
Ismét feltalált valamit a magyar; „feltaláltuk az alkotmányos népítéletet. Március 9-e óta ez világszabadalom” – jelentette híveinek Orbán Viktor. A kora délutáni napsütésben hunyorogva igyekeztek vezetőjüket figyelni a kivetítőn azok, akik az ünnepen is a Fidesz elnökét akarták hallgatni. Az Erzsébet-híd pesti hídfőjétől az Astoriáig állt a tömeg, amelyet a Fidesz többszázezresre saccolt, a rendőrség szerint azonban legfeljebb 30 ezren lehettek.
Váratlanul Bagdadba érkezett hétfőn Dick Cheney amerikai alelnök.
Az iszlámgyalázás ellen tiltakozva több ezer diák tüntetett vásárnap a kelet-afganisztáni Dzsalálábád városánál, dániai és hollandiai zászlókat égetve és éltetve az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet.
Határozatlan időre szóló tüntetést hirdetett meg szerdai kezdettel Ungvárra magát nemzeti-hazafiasnak nevező öt kárpátaljai ukrán szervezet, tiltakozásul az ukránellenes erők szerintük erősödő kárpátaljai tevékenysége ellen.
Új tervek értelmében Izrael 750 lakásból álló új telepet épít a megszállt Ciszjordániában, Jeruzsálem közelében.
Többször is igen feszültté vált a hangulat a Vértanúk terén a népszavazás utánra meghirdetett tüntetésen.

Az „Al Gumhurija” című, az egyiptomi hatalmi körökhöz közel álló kairói tegnap élesen bírálta a Hamász nevű radikális palesztin mozgalmat az Izrael ellen irányuló „teljesen hatástalan” rakétatámadások miatt. Ezeknek nincs logikájuk, hiszen a Hamász tudja, hogy Izrael keményen meg fogja torolni őket és az árat „a szerencsétlen” palesztin nép fizeti meg. „Vajon a Hamász a józan észre hallgat vagy továbbra is illúziókat kerget, melyek csak rombolást okoznak?” – kérdi vezércikkében a lap.

Olyan épületet akartam létrehozni, amely megteremt egy történetet – vallja Daniel Libeskind, a 2001-ben megnyílt, szokatlan formája miatt hevesen kritizált berlini Zsidó múzeum tervezője. A lengyel származású, New Yorkban élő építész nevét a berlini múzeum tette világszerte ismertté, az elmúlt években pedig a kortárs építészet egyik legjelentősebb alakjaként emlegetik szakmai körökben. Libeskind 2003-ban megnyerte a lerombolt World Trade Center helyének beépítésére kiírt pályázatot.
Túl vagyunk! Túl vagyunk? Azért is nehéz erre a kérdésre akár megközelítően is válaszolni, mert bizonytalan az is, mit hoznak az elkövetkező napok. A hétfő, a kedd, de leginkább március 15-e. Gyurcsány Ferencnek annyiban igaza volt, amikor a parlamentben elmondta, biztos, hogy március 9-re március 10-e következik, de azt csak arra értette, hiába minden görcsös igyekezet, a kormány a helyén marad. Egészen a 2010-es választásokig. De addig viszonylagos csönd és fegyverszünet?
Tegnap este Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke faragott rá arra, hogy a Hír Tv kamerájának látó- és hallóterébe került. Kóka pártelnöknek szánva kommentálta Gyurcsány Ferenc szavazási értékelését e szavakkal: „Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a picsába! Valljuk be!”
Elítélte az ENSZ főtitkára a világszervezet Biztonsági Tanácsában (BT), hogy Izrael „túlzott és aránytalan mértékben” alkalmaz erőszakot a Gázai övezetben.
Légicsapást mért az izraeli hadsereg vasárnapra virradóra Iszmáil Haníjének, a Gázai övezetet irányító – nemzetközileg el nem ismert – Hamász-kormány fejének a hivatalára – közölték szemtanúk.
Az Európai Unió soros szlovén elnöksége vasárnap elítélte az izraeli hadsereg által „túlzott mértékben” alkalmazott erőt a Gázai övezet civil lakossága ellen, hangsúlyozva, hogy az ilyen cselekmények ellentétesek a nemzetközi joggal.
Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap felfüggesztett minden kapcsolatot Izraellel tiltakozásul amiatt, hogy a zsidó állam hadserege halálos áldozatokat követelő offenzívát indított a Gázai övezetben.
Egyiptom vasárnap ideiglenesen megnyitotta a rafahi átkelőt a palesztin sebesülteknek, s emellett orvosi felszerelést is küldött a Hamász ellenőrizte Gázai övezetbe, ahol az elmúlt négy nap izraeli csapásai csaknem 80 halálos áldozatot követeltek.
A jeruzsálemi Izraeli Múzeum, majd Jeruzsálem melletti keresztény kegyhelyek felkeresésével kezdte meg vasárnap Sólyom László köztársasági elnök izraeli látogatását.
Hosszú betegség után, 68 éves korában szombaton meghalt Szegedi Molnár Géza előadóművész, aki 1985-ben Ausztriában, a schwechati repülőtéren egy izraeli fellépésre utazva arab terrortámadás kereszttüzébe került – tájékoztatta a család vasárnap este az MTI-t.


