Túl vagyunk!
Túl vagyunk?
Azért is nehéz erre a kérdésre akár megközelítően is válaszolni, mert bizonytalan az is, mit hoznak az elkövetkező napok. A hétfő, a kedd, de leginkább március 15-e. Gyurcsány Ferencnek annyiban igaza volt, amikor a parlamentben elmondta, biztos, hogy március 9-re március 10-e következik, de azt csak arra értette, hiába minden görcsös igyekezet, a kormány a helyén marad. Egészen a 2010-es választásokig. De addig viszonylagos csönd és fegyverszünet?
Aligha. A tegnapi vasárnap látszólag nyugalmas volt a késő esti órákig, a kissé borongós tavaszi időben, fátyolos égbolt alatt, de kényelmesen sétáltak a pesti polgárok. De a levegőben érezni le-
hetett az elektromosságot, amelyet a Fidesz egésze, különösen Orbán Viktor országjárása gerjesztett. Ahogyan teltek a napok, mind nagyobb feszültséggel. Korábban voltak elismerő írások annak a nyugtázásával, hogy az elnök lehiggadt kissé, visszafogta a hangnemet, mert igyekezett megnyerni baloldali voksokat is, de ennek hamar vége szakadt. Jött a „puccs”, jöttek a felsőfokú bíráló jelzők, mintha mi sem történt volna.
Rendben, ez is a múlt, most már a holnapra kell gondolni. Vannak szuper biztos, tagadhatatlan tényezők, amelyekben nincs ok kételkedni. Például az, hogy sem Gyurcsányt, sem kormányát, sem a koalíciót nem rendíti meg az sem, hogy a három „igen”, eredményes népszavazáson kerekedett fölül. Folytatja tovább a munkát, van terve, pontosan körvonalazott elképzelése, amelyet a minap a miniszterelnök a törvényhozás előtt egyelőre nagy vonalakban vázolt föl, részletes kidolgozásuk rövid időn belül várható.
Vannak viszont egészen közvetlen, sürgető hétköznapi tennivalók is. Például az, hogy meggyőző „igen” voksok esetén nincs semmi ok a várakozásra, a fölgerjesztett választópolgár azt akarta, töröljék el a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, a tandíj-kötelezettséget, a véleménye demokratikus parancs, haladéktalanul engedelmeskedni kell. Hogyan tovább azonban?
Hiába uszítgatott a Fidesz, pénzt találni kell, viszont honnan? A költségvetésből nem lehet, mert népszavazás az alkotmány szerint a büdzséről nem enged referendumot, máshonnan viszont nincs sehol egyetlen fillér sem. Lehet morogni, újabb hergelésen morfondírozni, de akkor holnaptól kezdve az egészségügy, benne a háziorvosi hálózat és a rendelők fejlesztése hoppon marad, nem lesz miből költeni arra, ami pedig eddig jelentősen javított a korábbi sivár helyzeten. Az egészségügyi reform egésze marad, mert nélküle teljes csőd következne be, számítani azonban lehet rá, marad a fölizzított hangulat is, mert ez ellen is készen áll az újabb népszavazás terve, és mindaz az izgalom, amely eddig is ott cikázott a levegőben.
Amikről eddig szó volt, mind politikai jellegűek, de zömükben technikai kérdések, megoldhatók is, nem is, vagy nem egykönnyen. Ellenben ott a nagy országos kérdés, a közéleti légkör. Orbán Viktor és pártja esztendők óta „nagy stratégiai” célok körül taktikázott, támadt, visszavonult, keményített és finomított volna, ha ismerné ezt a fogalmat, de nem szűnt meg egyetlen pillanatra sem feszültséget szítani. Kezdődött 2002-ben, a választási eredmények kétségbe vonásával, folytatódott 2006 őszén a hetvenkét órás ultimátummal, majd jött a referendum ötlete, mintegy lehűteni a túlságosan is fölcsigázott, alaptalan kormánybuktató várakozásokat. Orbán Viktor úgy viselkedett, mint a szerepét minduntalan változtató színész; attól függően, hogy a nézőtéren milyen a hangulat. Hol belelovalta magát az intrikus figurájába, hol ha hősszerelmesként soha, de azért enyhített a hangnemen. Korántsem azért, mert nyugalmas heteket akart az országnak, hanem mert időnként fékezni kellett az ellenőrizhetetleneket, akik nagyobb kalamajkát okozhattak volna idő előtt, mint amennyire kívánatos. Ez volt a gerjesztőknek is az idegtépő játszma; úgy összekacsintani szélsőségesekkel, mintha isten ments, nem kérnének a támogatásukból, miközben biztatgatni is őket, folytassátok csak, szükségünk van rátok, lengessétek, ahol csak lehet, az árpádsávos zászlókat.
Az elkövetkező napoknak, sőt óráknak az egyik nagy kérdésük, most hogyan is lesz ez? Elkezdődött, mint várható is volt, már tegnap este, és szünet aligha lesz március 15-ig. Nagyobb képmutatást aligha tapasztalt ez a történelmileg rövid, másfél évtizedes rendszerváltási időszak. A tagadói, fölheccelt lovagjai azzal izgatnak, hogy nem is történt rendszerváltás, most kell majd hozzáfogni. Már hogyne történt volna? Hiszen a magyar demokrácia olyannyira demokratikus lett, hogy egyik legnagyobb pártja által elnézően teret adott Európában talán a legfékezhetetlenebb, nyíltan elpimaszodott neonáci erőknek. Várjuk csak ki, mi lesz szerdán a bírósági tárgyalóteremben, hogyan fognak szemtelenkedni, s félemlítik meg a jog oltalmazóit a „gárdisták”.
A népszavazáson tehát túl vagyunk, de a kritikus szakaszon még nem. Sajnos előbb-utóbb tényleg közhely lesz az annyit emlegetett ismételgetés, Orbán Viktor és pártja, követő serege addig nem fér a bőrébe, amíg közvetlen közelében nem érezheti hatalométvágyának kielégítését. Ékesszóló bizonyítékát adta ennek a kampánycsend előestéjén, amikor ismét hangoztatta, ha övé a referendum, azzal új korszak kezdődhet, ezen túl az „istenadta nép” menet közben is fölébe kerekedhet bármikor a törvényesen választott parlamentnek. Európában, az Európai Unió egyik tagállamában érvényesülhet a patinás demokráciákban ismeretlen gyakorlat, hogy ha a törvényhozás kisebbségi pártjának nem tetszik valami, népszavazást erőszakolhat ki, keresztülhúzhat legálisan alkotmányosan szentesített törvényeket, szüntelenül hisztérikus légkörbe taszíthat egy országot.
Pillanatnyi csillapodás sem, a lelkek szüntelen háborgatása, szomszéd acsarkodjon a szomszédra, és ha valamelyik izmosnak nem tetszik, hogy a másik nemcsak mit mond, hanem hogy magában mit is gondolhat, eszköznek ott az ököljog.
A részvételi eredmények ismeretében azonban van más fontos töprengenivaló is. A több mint ötvenszázalékos arányon a koalíció, még pontosabban az MSZP háza táján kell elgondolkodni. Nem titok, hogy a politikai ellenfél már régebben arra játszik, sikerülhet egyeseket, netán többeket is megingatni, belső frontok alakítására buzdítani. Ha nem józanodnak ki, ugyanúgy rajtaveszthetnek, mint a személy szerint megcélzottak. Itt az ideje észrevenni ezt is.
Roppant nagy a tét.
varkonyit@nepszava.hu
