Magyar értelmiségiek egy csoportjának – a polgári szabadság és rend jegyében – ismét sikerült nevetségessé tennie magát: ahelyett, hogy saját, szakmai és erkölcsi elhatárolódásukat nyilvánították volna ki, az addigi egypárti szisztémák után ezúttal egy kapitalista apukához (Széles Gábor) fordultak, a „most már aztán legyen kedves felülről rendet vágni” igényével. Ezek szerint a sajtóban tizennyolc éve jelenlévő, masszív, és a náci gondolkodásmódot egyre nyíltabban vállaló rasszizmus-antiszemitizmus-szociáldarwinizmus ügye azon áll vagy bukik, hogy egy sajtómágnás kegyeskedik-e bármit is válaszolni, és ha igen, akkor az mi lesz. (Azt kegyeskedett válaszolni, miszerint Bayer írása szabad véleménynyilvánítás, amely vitatható.)
A magyar sajtó 1990 óta nemhogy némán tűri, de egyenesen legitimálta, egyenrangú és lehetséges alternatív gondolati rendszerként fogadta el azt a szellemiséget, amely hierarchiát állít fel az egyes emberek ill. népcsoportok, rasszok, etnikumok vagy kisebbségek biológiai adottságai alapján, azt állítva, hogy ez a hierarchia mérvadó lehet a társadalom berendezkedésében és irányításában. 1990 és 2000 között magányos elemzőkön kívül testületileg senki nem emelte föl a szavát amiatt, hogy pl. a közszolgálati rádió műsoraiban jegyzetírók a spórák, baktériumok és egysejtűek világával szimbolizáltak embercsoportokat, és iktattak ki a „felebarátság” fogalmából (Bogdán Emil). Máskor emberek nevéből ugyancsak a biologizálás eszközeivel gyártva szójátékokat („Névtelen Spóra Lázas”), az érintettek kémiai vagy botanikai jellegű kiirtását ígérték („Juliska-bab hiába fut fel az erkélyemre, el fogom vágni a gyökereit” – üzente Balaskó Jenő, aki – Bayerhez hasonlóan – ugyancsak az emberi ürüléket tartotta a szimbolizálásra legalkalmasabb irodalmi eszközök egyikének.)
„A csángók azért beszélnek ezen a furcsa, cöcögő nyelven, mert a felső ajkuk rövidebb, mint az alsó” – minősíthette minden következmény nélkül a Petőfi rádió műsorvezetője (Radnóti László) az archaikus nyelvet őrző népcsoport biológiai állapotát: senki nem tiltakozott, mert úgymond a politikai kiegyensúlyozottság azt kívánja, hogy legyenek jobboldali vezetői is a kulturális műsoroknak. Nemrég egy kereskedelmi rádió interaktív műsorában a liberálisnak tartott műsorvezető egy betelefonálónak azt válaszolta: „Ne mondja már azt, hogy jön a sárga veszedelem, hát a kínaiak is ugyanolyan emberek, mint mi, és a kereskedés is egy szakma”. Mára mindennapos, megszokott jelenséggé vált, hogy újságírók vitaműsorokban mérlegelés tárgyává teszik: melyik népcsoport mitől egyenrangú. Tökéletesen mellőzve ezzel nemcsak az európai, de az egész emberi civilizáció egyik legfontosabb alapelvét: azt, amely Hammurapi törvényeitől a Tízparancsolaton át a legkülönbözőbb alkotmányokig, nemzetközi chartákig és kulturális konszenzusokig húzódik, és amely egyértelművé teszi, hogy minden emberi együttélésben vannak mérlegelhető, és vannak a mérlegelések fölött álló – univerzális – dolgok. Az, hogy a kínaiak (romák, zsidók, elhízott fejűek vagy bénák) egyenrangú emberek-e, nem képezheti mérlegelés tárgyát. Azokat a törvényeket, amelyek megszegték ezt a szabályt (pl. a zsidó-törvények), utóbb a társadalmak barbár jellegűeknek minősítették, és kivetették a civilizált, az univerzális értékekre épülő jogrendből. A magyar újságíró társadalom igen jelentős része nincs tisztában az univerzalizmus fogalmával, nem követi annak értékeit, és nem vállalja a maga felelősségeit. Mindezek nyílegyenes és magától értetődő következménye, amit Bayer Zsolt szabadon leírt. És amelynek lényege a következő: a zsidók és társaik – akiknek testnedvei undorítóbbak a többségiekénél – folyamatosan belepiszkítanak az ország vizeibe, ráadásul, akár a legnagyobb excrementumok a pöcegödörben, ők úsznak felül. „Ne engedjük őket az ország medencéjébe vizelni és orrot fújni” – fogalmazza meg a programot.
Több mint kétségbeejtő, hogy ezután egy nagy presztízsű tévés személyiség – aki az egyik kereskedelmi rádióban „vitát nyitott” Bayer szövegéről – azzal készült fel, hogy elhozta a szövegben rosszul idézett Ungváry Rudolf nyilatkozatát, és azt a pontosítás kedvéért felolvasta. Ebből kiderült, hogy az ő szemében Bayernek azért hamis a kiindulópontja, mert állításával ellentétben Ungváry nem a fél országot, hanem csak a Petőfi téri üvöltözőket minősítette zsidógyilkolásra hajló házmester-utódoknak.
A nagy presztízsű tévés személyiség nem áll egyedül azzal, hogy nem érti: fontos, hogy Bayer torzítva idéz, ám nem ezért hamis a kiindulópontja. Hanem azért, mert mások társadalmi és emberi minőségét a biológia keretein belül értelmezi, s az emberi-társadalmi-politikai viszonyok kifejezéséhez megfelelő formának tartja a nyers és szublimálatlan undor eszközeit.
A magam részéről az újságíró társadalomnál tiltakozom az ellen, hogy a magyar sajtó egy részében, a liberálisnak nevezett sajtó csendes együttműködésével rendszeresen megnyilvánulhat az ideológiává szervezett alpáriság, és bevett írói eszközként jelenhet meg a biologizálás.
Azok testületi-szakmai elhatárolódásában reménykedem, akik ez ügyben a szellemi undor kifejezését tekintik megfelelőnek. És tűrhetetlennek tartják, hogy a személyes, zsigeri undor újságírói eszköz legyen.
Lévai Júlia
