Az iszlamista Hamász mozgalom pénteken elismerte, hogy nem egy izraeli légitámadás, hanem saját, robbanóanyagokkal dolgozó tagjai okozták az előző nap Bét-Lahíjában történt robbanást, amely nyolc palesztin halálát okozta. „Az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok hat tagja halt hősi halált Bét-Lahíjában, miközben egy (Izrael-elleni) akció utolsó előkészületeit végezték el” – áll a Hamász fegyveres szárnyának pénteki közleményében.
Népszava
Végső búcsút vettek Fejtő Ferenctől pénteken Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szertartáson igazi európai magyar polgárnak nevezte az írót, s úgy fogalmazott: szerencsésnek mondhatja magát az az ország, amelynek olyan fia van, mint Fejtő Ferenc. Fejtő Ferenc író, történész, újságíró, irodalomkritikus, nemzetközileg elismert Kelet-Közép-Európa-szakértő június 2-án, 98 éves korában hunyt el Párizsban.
Rohamrendőrök indultak a romák házai felé a Fejér megyei Pátkán pénteken kora este, mikor a településen szervezett gyűlés után állítólag egy vascsövekkel felszerelt csoport jelent meg a házaknál – adta hírül a hirado.hu. Hogy pontosan mi történt, még nem tudni. A településen a helybeliek a Magyar Gárdával tartottak gyűlést és az ott lakó romákkal akartak együttműködési kódexet aláíratni. A romák az aláírást megtagadták.
A békesség, a nyugalom, a tisztesség és az összefogás jelszavával, s a Magyar Gárda mintegy 120-130 tagjának részvételével, rendkívül nagy rendőri biztosítás mellett tartottak falugyűlést pénteken Pátkán; a fórumot a Polgári Összefogás Pátkáért Civil Szövetség szervezte. A demonstráció a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint „rendben, nyugalomban zajlott, nyolc embert igazoltattak, további rendőri intézkedésre nem került sor”.
Megkezdődött Dan Brown Angyalok és démonok című bestsellere filmváltozatának forgatása Tom Hanks és Ayelet Eurer izraeli színésznő főszereplésével Rómában, a Vatikán szomszédságában, az impozáns Piazza del Popolón. A filmet az Oscar-díjas Ron Howard rendezi, aki már Brown „A Da Vinci kód” című filmjét is rendezte.
Több száz ember részvételével Trianon teret avattak szombaton Tiszalúcon. A Miskolc közelében található községben megjelent Tőkés László, aki visszautasította ugyan az irredentizmus vádját, bár az avatás előtt a helyi református lelkész, Tóth Albert még azokat ostorozta, akik elmozdították az ősi magyar határokat. Tegnap Nyíregyházán történt kisebb incidens az egy időben tartott Magyar Gárda-ellenes demonstráción és Trianon-megemlékezésén.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) levélben ítélte el a soproni katolikus pap bántalmazását, álláspontja szerint az eset a magyar társadalom morális válságára figyelmeztet. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató a levélben kifejezte megdöbbenését, és együttérzését Erdő Péter bíborosnak – mondta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense hétfőn az MTI-nek.
Az MSZP szerint várpalotai önkormányzat pénze szélsőjobboldali civil szervezetekhez szivárog át – mondta Deák Istvánné, a település szocialista országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten újságíróknak. A Veszprém megyei városban „kart karba öltve jár a fideszes városi vezetés, illetve a szélsőjobbhoz kötődő szervezetek”, és az önkormányzat költségvetéséből is forrásokat biztosítnak nekik – mondta a politikus.
Egykori országrablók, országcsonkítók utódai hatalmaskodnak fölöttünk – mondta Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő a hétvégén Tiszalúcon, a Trianon tér avatásán. A borsodi nagyközségben olyan hangulatokat, ideákat, szellemet idéztek meg, ami már mindinkább kikopik az európai politikai közgondolkodásból, ám Magyarországon még figyelnek rá. Az emlékezők soraiban föltűntek a Történelmi Vitézi Rend, a Magyar Gárda és több, más szélsőséges szervezet tagjai.
Félelem övezi a náci ruhás történelemtanár iskolaigazgatói kinevezését Tordason. A településen pénteken már felvonult a Magyar Gárda, illetve nyilvánosságra került, hogy nem kaphat ötöst történelemből az a gyermek, aki nem jelenik meg a Trianon-emléknapon. A szülők tiltakozásdömpingre készülnek. Hasonló a helyzet Diósdon is.
A kelet-európai zsidó zenei hagyományokat a dzsesszel ötvöző Nigun együttes csütörtökön a Budapest Jazz Clubban (VIII. ker., Múzeum utca 7.) ad koncertet. A zenekart Párniczky András alapította 2001-ben. Bár az amerikai jazzkörökben vannak hagyományai a zsidó zenei kultúra felelevenítésének, Európában csak a Nigun követi ezt az irányvonalat.
Barátja, József Attila közelében, a budapesti Fiumei úti sírkertben állami szertartáson helyezik örök nyugalomra Fejtő Ferencet – tájékoztatta a Párizsban elhunyt történész-újságíró fia a távirati irodát. Charles Fejtő elmondta: Franciaország jövő hétfő délután 4 órakor a párizsi Saint-Sulpice templomban ökomenikus misén búcsúzik Fejtő Ferenctől, ahol kérésének megfelelően egy katolikus és egy református pap, valamint egy rabbi és egy buddhista szerzetes lesz jelen.
Az öngyilkos merényletek és az Izrael elleni rakétatámadások folytatására buzdította a gázai palesztinokat Ajman az-Zavahri azon a hangfelvételen, amelyet egy iszlamista honlapra tettek fel szerda este.
Hosszú és heves viták után csütörtökre megszületett a döntés: Hitler mégis bekerül a berlini Tussaud-panoptikumba.
Az izraeli vezetés elégedetten nyugtázta csütörtökön Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt Jeruzsálemmel kapcsolatos kijelentéseit, a palesztinok viszont elítélték azt.
Titkos fegyverraktárra bukkant az egyiptomi rendőrség a Sínai-félszigeten, mindössze 80 kilométerrel délre a Gázai övezettől, ahová a fegyvereket be akarták csempészni – közölték szombaton biztonsági források. A 2200 lőszert, 30 légvédelmi rakétát, harckocsi-elhárító rakétákat, kézigránátokat, automata kézifegyvereket egy hegyi rejtekhelyen találták, azon a környéken, amelyet a 2004-es és 2005-ös egyiptomi pokolgépes merényleteket elkövető szélsőségesek is használtak búvóhely gyanánt.
Három roma felvételét kérte a Magyar Gárdába a Békés megyei Okányról – olvasható a Békés megyei Online (BEOL) internetes hírportálon. A Keresztesi Zoltán és fia, valamint annak barátja még pénteken kérte felvételét, miután a Jobbik Magyarországért Mozgalom Árpád-sávos zászlót adott át az okányi polgármesternek, illetve a Magyar Gárda tagtoborzót tartott a Békés megyei községben.
A Gázai övezetből indított két rakéta csapódott be szombaton egy zsidó szeminárium közelében Izrael déli részén, egy épület megrongálódott – közölte az izraeli hadsereg.
Irán visszautasította azt a vádat, hogy Szíriával együtt ő szítaná az erőszakot Libanonban.
A Szegedi Zsinagógában két kiállítás nyílik, köszönetként díjakat adományoznak, végül pedig a Budapest Klezmer Band hangversenyével zárul az Izrael állam megalakulásának hatvanadik évfordulóját ünneplő eseménysorozat vasárnap – tájékoztatta az MTI-t a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.

