Forrás: Népszava

Több száz ember részvételével Trianon teret avattak szombaton Tiszalúcon. A Miskolc közelében található községben megjelent Tőkés László, aki visszautasította ugyan az irredentizmus vádját, bár az avatás előtt a helyi református lelkész, Tóth Albert még azokat ostorozta, akik elmozdították az ősi magyar határokat. Tegnap Nyíregyházán történt kisebb incidens az egy időben tartott Magyar Gárda-ellenes demonstráción és Trianon-megemlékezésén. A magyarországi szélsőjobb helyzetét a Der Spiegel úgy látja: az erőszakra kész szélsőjobboldal félkatonai gárdát hoz létre, s a zsidók és a cigányok ellen uszít.

“Magyar az, akinek fáj Trianon” – olvasható a Miskolc közelében található Tiszalúc főterén az egykori és szétdarabolt Nagy-Magyarországot ábrázoló óriásfestményen Illyés Gyula idézete. A településen Trianon teret avattak. A nagyközség rendezvényére több százan voltak kíváncsiak, akik között – a szokásos katonai alakzatukat most mellőzve – a Magyar Gárda több tagja is megjelent. Az ünnepség a református templomban kezdődött, ahol Tóth Albert lelkész dörgedelmes szavakkal ostorozta mindazokat, akik elmozdították az ősi magyar határokat. Utána Erdélyi Géza, a Szlovák Református Keresztyén Egyház püspöke beszélt arról, hogy a magyarságon elkövetett bűnök egészen a mai napig sújtják a nemzetet, majd arra emlékeztetett, hogy a mai hazug rezsimtől is ideje megválni. Ehhez hasonló hangnemet ütött meg a turul madár szobrával, valamint az elszakított részeket szimbolizáló fehér sziklákkal díszített Trianon tér avatásán Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök és európai parlamenti képviselő. Visszautasította azokat a jelzőket és véleményeket, amelyek szerint a trianoni békediktátum fájdalmát hangsúlyozók nacionalisták, revizionisták, irredenták lennének. Emlékeztetett rá, hogy ő és még néhány társa az Európa Parlamentben nem országokat, hanem a teljes magyar nemzetet képviselik. A Trianon tér avatásának végén lobogtak az árpádsávos és Nagy-Magyarországgal díszített nemzeti zászlók. Többen azt kiabálták: Vesszen Trianon!, miközben a település katolikus papjai megszentelték az emlékművet.

Tegnap már Nyíregyházán történt kisebb incidens az egy időben tartott Magyar Gárda-ellenes demonstráción és a Trianon-megemlékezésen. A Hátrányos Helyzetű Emberekért Alapítvány elnöke, Pongó Ernő a nyíregyházi I. világháborús emlékműnél felvételeket akart készíteni a Jobbik Magyarország Mozgalom, a Magyar Gárda és a szabolcsi Nemzeti Őrsereg által szervezett rendezvényen, amikor az őrsereg tagjai ebben megakadályozták, s kiverték a kezéből a kameráját. A rendőrök közbeléptek, a hatóság rongálás miatt indított eljárást. Gyüre Csaba, a Jobbik szabolcsi elnöke szerint a roma alapítvány vezetője provokálta őket, de nem bántották Pongót, ő ejtette el a kameráját. A Trianon-megemlékezés több mint 300 résztvevője előtt beszédet mondó Vona Gábor, a Jobbik elnöke a gárdaellenes demonstrációról azt mondta: “söpredéknek, csőcseléknek való dolog a nemzet sorstragédiájára emlékezéssel egy időben tüntetni”.

Népszav Online

Comments are closed.