Kezdőlap » JNA24 » Népszava

Népszava

Nem tulajdonít Romsics Ignác túl nagy jelentőséget a mai szélsőséges megnyilvánulásoknak. A történész inkább abban az antagonizált politikai környezetben lát veszélyt, amely ezeket a megnyilvánulásokat eltűri, sőt hatalmi játszmáiban eszközként használja őket. Romsics Ignáccal a Rubicon-ház kiadásában most megjelent óriáskönyve, a 20. századról írott képes magyar- és világtörténet kapcsán beszélgettünk.

Izraeli harci gépek lerombolták az Iszlám Dzsihád radikális palesztin szervezet három közismert tagjának házát csütörtökön a Gázai övezetben – közölték palesztin források. A légicsapásokat nem sokkal azután hajtották végre, hogy az Iszlám Dzsihád és egy másik palesztin militáns szervezet közösen bejelentette: rakétát lőttek ki az izraeli Askelón városára. A lövedék Askelóntól északra csapódott be.

A madárinfluenza megjelenésének gyanúja merült fel csütörtökön Izraelben – jelentette be a mezőgazdasági minisztérium szóvivője. „Ma reggel 18 kacsa, csirke, illetve galamb hullott el (a Tel-Aviv meletti) Benjamina város egyik óvodájának saját kis állatkertjében, amelyben összesen 25 madarat tartottak. Az életben maradt állatokat szakember vizsgálja, hogy nem hordozói-e az emberre is veszélyes H5N1 jelű vírusnak”.

Március 28-án derül ki, hogy mely civil szervezetek delegálhatnak tagot a következő egy évre a Duna Televíziót, a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót felügyelő közalapítványok nagykuratóriumába. A médiahatóság ugyanis az említett napon dönti el sorsolással a versenyt azokban az esetekben, amikor egyes kategóriákban több a jelentkező, mint az elosztható hely.

Jövő heti jeruzsálemi látogatása során George W. Bush amerikai elnök csúcsértekezleten találkozik Ehud Olmert izraeli kormányfővel és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel. Hivatali ideje befejezése előtt alighanem ez lesz Bush utolsó kísérlete, hogy személyesen befolyásolja az események alakulását.

Tom Lantos demokrata párti amerikai kongresszusi képviselő szerdán bejelentette, hogy nyelőcsőrákja miatt visszavonul a politikai pályától, az idei választásokon már nem indul harcba újabb képviselőházi mandátumért. A budapesti születésű Tom Lantos a képviselőház egyetlen holokauszt-túlélője. A 79 éves befolyásos politikus a 2006-os félidős választásokon aratott demokrata győzelem nyomán lett a képviselőház külügyi bizottságának elnöke.

„A parlamentben egymásnak feszülő két oldal burkolt államfői bírálata, hogy nem képesek közös célokat kitűzni. Nem a választási lehetőségek eltüntetésének, az összeborulásnak, a nagykoalíciónak a vágya ez, hanem a nemzetstratégiai érdekek megfogalmazásának és egységes képviseletének igénye. Csakhogy szerintem mélyebb a bajok gyökere: közös célok csak-csak lennének, de a fogalmaknak azonos jelentést tulajdonító közös nyelv és a demokratikus közélet éltető ereje, a közös normarendszer hiányzik…

Tom Lantos demokrata párti amerikai kongresszusi képviselő szerdán bejelentette, hogy nyelőcsőrákja miatt visszavonul a politikai pályától, az idei választásokon már nem indul harcba újabb képviselőházi mandátumért.

Érdekes dolgokat tudhattak meg tavaly is a parlamenti közvetítéseket figyelők a képviselők magánéletéről, mentalitásáról. Kiderült, hogy a honatya is csak ember, akit olykor elragadnak az indulatok, így kiszaladnak a száján oda nem illő szavak is. A jegyzőkönyvek tanulsága szerint egyes képviselők véletlenül kínos helyzetbe keveredtek, másokról pedig kiderült: gondolataikat szívesen közvetítik költeményeken keresztül.

Ehud Olmert szerint elkerülhetetlenné válhat Jeruzsálem megosztása a palesztinokkal. Az izraeli kormányfő szerint Izraelre akkora nemzetközi nyomás nehezedik, hogy nem lesz más választása.

Érdekes dolgokat tudhattak meg tavaly is a parlamenti közvetítéseket figyelők a képviselők magánéletéről, mentalitásáról. Kiderült, hogy a honatya is csak ember, akit olykor elragadnak az indulatok, így kiszaladnak a száján oda nem illő szavak is. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint egyes képviselők véletlenül kínos helyzetbe keveredtek, másokról pedig kiderült: gondolataikat szívesen közvetítik költeményeken keresztül.

Az Egyiptomban veszteglő palesztin zarándokok felgyújtották hétfőn ideiglenes táborukat, amelyet a Sínai-félszigeten hoztak létre a számukra. Ezt követően a randalírozók összecsaptak egyiptomi rendőrökkel, a kaotikus helyzetben szívrohamban meghalt egy idős palesztin nő.

Cáfolja az al-Kaida, hogy bármi köze lenne Benazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök asszony csütörtöki meggyilkolásához. Baitullah Mehszud, a terrorszervezet pakisztáni szárnyának vezetője szóvivője útján vehemensen cáfolta Iszlámábád azon állítását, amely szerint az Oszama bin Laden fémjelezte szervezet állna a gyilkosság mögött. Tegnap a Pakisztáni Néppárt (PPP) Bhutto asszony fiát, Bilawalt választotta meg a párt elnökévé.

Az izraeli hadsereg behatolt Hebronba, és a helyi kórházban több személyt tartóztatott le. Ez azután történt, hogy palesztin fegyveresek a környéken megtámadtak három izraeli turistát. A tűzpárbajban két izraeli és egy palesztin halt meg, egy másik palesztin megsebesült, és társai magukkal vitték.

Oszama bin Laden terroristavezér újabb hangüzenete jelent meg szombaton a világhálón. Az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat szaúdi vezére jórészt Irakról beszélt az 56 perces hangfelvételen, ugyanakkor szokatlanul komolyan megfenyegette Izraelt.

Kórházba szállítják az egyik sebesült palesztin fegyverest Fotó: Reuters Izrael nem tesz semmit, ami meggátolhatná a megegyezés esélyét a palesztin-izraeli konfliktus végleges rendezéséről – izraeli források szerint ezt ígérte Ehud Olmert izraeli miniszterelnök Mahmúd Abbász palesztin elnöknek legutóbbi jeruzsá­lemi megbeszélésükön. Izrael nem fog új településeket létesíteni, nem fog földeket elkobozni, viszont felszámol több illegális települést.

„Akik őseink idejében >>a természet furcsa játékai« voltak csupán, ma 330 ezres számukkal meghatározó elemei a társadalmunknak. Választópolgárok, akik bármikor leszavaznak 329 ezer értelmiségit, s ha előrevetítjük a jelenleg uralkodó tendenciát, maholnap milliónyian lesznek… a tények megállapítása még nem rasszizmus, mint ahogyan az Amerikai Egyesült Államokban is mindenki tényként kezeli a fekete bőrűek gyengébb értelmi teljesítményeit, még a legelhivatottabb jogvédők is.

Kedves olvasó, bevallom, én is, mint minden író, rendszeresen lopok. A lopást persze lehet idézésnek is nevezni, felhasználásnak, új kontextusba helyezésnek, ilyenkor szilveszterkor amúgy is más kontextusba helyezi az ember magát. Lopásom tárgya most a tanári hülyeség. Kaptam néhány napja egy kis pakkot annak a gimnáziumnak a diákok által szerkesztett kis füzeteiből, ahová annak idején én is jártam. Szóval tőlük lopok. Vigyázat! Ez nem szamizdat.

A titok alighanem Albert Speer lehunyt szempillái mögött rejtőzik… …avagy mennyiért lakna ön együtt Albert Speerrel – ráadásul úgy, hogy a „mennyiért” ön fizeti?

Izraeli katonák megölték Ahmed Korei volt palesztin miniszterelnök egyik testőrét péntekre virradóra a ciszjordániai Rámalláh közelében – közölték szemtanúk. Elmondásuk szerint a katonák megkísérelték otthonában őrizetbe venni a 17-es Erő nevű elitgárda soraiba tartozó fiatal testőrt, ám amikor az menekülésnek eredt, végeztek vele.