Forrás: Népszava

Cáfolja az al-Kaida, hogy bármi köze lenne Benazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök asszony csütörtöki meggyilkolásához. Baitullah Mehszud, a terrorszervezet pakisztáni szárnyának vezetője szóvivője útján vehemensen cáfolta Iszlámábád azon állítását, amely szerint az Oszama bin Laden fémjelezte szervezet állna a gyilkosság mögött. Tegnap a Pakisztáni Néppárt (PPP) Bhutto asszony fiát, Bilawalt választotta meg a párt elnökévé.

Rawalpindiben, Bhutto asszony meggyilkolásának helyszínén továbbra is rengeteg katona biztosítja a rendetFotó: Reuters „A törzsi hagyományoknak megfelelően nőkre nem támadunk” – nyilatkozta az al-Kaida pakisztáni feje, Maulana Omar az afp francia hírügynökségnek. Mint mondta, a pakisztáni belügyminisztérium, a hadsereg és a titkosszolgálat összeesküvéséről lehet szó. Bhutto pártja szerint sem az al-Kaida követte el a merényletet. A Pakisztáni Néppárt (PPP) egyik vezetője szerint a kormányzat így próbálja elterelni magáról a gyanút.

Benazir Bhutto korábban állítólag többször értesítette a kabinetet arról, hogy az „al-Kaidán kívüli elemek” törnek az életére. Iszlámábád azonban sosem indított vizsgálatot a fenyegetők felkutatására. Bhutto asszony egy október 26-án kelt e-mail üzenetében azt írta: ha bármi törté­nik is vele, azért csak Musarrafot terhelheti felelősség.

Pénteken az iszlámábádi kormányzat azt állította, hogy Bhutto halálát nem a merénylet, hanem baleset okozta. A meggyilkolt politikus asszony egy munkatársa ugyanakkor közölte: saját szemével látott lőtt sebet Bhutto testén.

Mind valószínűbb, hogy Iszlámábád néhány héttel elhalasztja a január 8-ra kiírt parlamenti választásokat. A Pakisztáni Néppárt közölte, indul a voksoláson. A bejelentés után az ellenzéki Muzulmán Liga (PML-N) vezetője, Navaz Sarif is bejelentette pártja indulását. Szakértők szerint a Bhutto asszony elleni merénylet George W. Bush pakisztáni stratégiájának teljes összeomlását jelenti. Az amerikai elnök ugyanis eddig a legkiélezettebb helyzetekben is kitartott szövetségese, Musarraf mellett, nemcsak a „terrorizmus elleni harcban” játszott szerepe miatt, hanem azért is, mert Washington nem tekinthet el attól, hogy Pakisztán atomnagyhatalom. De Musarraf pozíciója is tovább gyengül. Az elnök már eddig is hazája legnépszerűtlenebb politikusa volt. Most azonban nehezen tudja bizonyítani a közvélemény előtt, hogy semmi köze sem volt hatalmi gépezetének Bhutto asszony meggyilkolásához. Tekintélyén tehát minden eddiginél nagyobb csorba esett.

Bush a jelek szerint továbbra is kitart Musarraf, s eddigi Pakisztán-stratégiája mellett. A merényletet követő első megnyilatkozásában rögtön az iszlám szélsőségeseket nevezte meg az akció elkövetőjeként, vagyis még azelőtt, hogy tisztázták volna az al-Kaida szerepét. Sokatmondó az is, hogy a merényletet követően Bush felhívta Musarrafot. Továbbra is a pakisztáni elnököt tartja az egyetlen megbízható szövetségesnek a terrorizmus elleni harcban s az egyetlen olyan személyiségnek, aki képes megóvni Pakisztánt a teljes káosztól. Mindenesetre a Benazir Bhuttóval szemben elkövetett merénylet azt mutatja, hogy már Musarraf sem képes stabilitást biztosítani hazája számára.

Népszava-információ

Bin Laden egységre szólít

Fotó: Reuters Oszama bin Laden terroristavezér újabb hangüzenete jelent meg szombaton a világhálón. Az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat szaúdi vezére jórészt Irakról beszélt az 56 perces hangfelvételen, ugyanakkor szokatlanul komolyan megfenyegette Izraelt. Óva intette az iraki szunnita arabokat attól, hogy csatlakozzanak az Irakban az al-Kaida ellen harcoló törzsi csoportokhoz. A szaúdi terroristavezér figyelmeztette a szunnita arabokat arra is, nehogy vezetőik csatlakozzanak egy esetleges iraki egységkormányhoz. Washington szerint bin Laden felhívása annak a jele, hogy sikeres az Egyesült Államok iraki stratégiája.

Comments are closed.