Kezdőlap » JNA24 » Népszava

Népszava

Filmfesztivált rendez a Magyar Televízió (MTV) a Biblia évéhez kapcsolódóan, ahová amatőr jelentkezőket is várnak; a későbbiekben játékfilm is készülhet a Biblia történeteiből – mondta Rudi Zoltán, az MTV elnöke a Budapesten hétfőn tartott sajtótájékoztatón.

Befejező szakaszához érkezett a váci zsinagóga felújításának munkája, a 135 éves műemléképület átadása ez év közepén várható – közölte a Váci Zsidó Hitközség elnöke hétfőn az MTI-vel. Turai János elmondta, hogy a város szívében álló, latin-romantikus stílusjegyeket viselő épület 1864-ben Alois Cacciari olasz építőmester tervei alapján készült.

Irán ma a terrorizmus legfőbb állami támogatója – jelentette ki George Bush vasárnap Abu-Dzabiban. „Cselekedetei a világ minden országának biztonságát veszélyeztetik” – mondta az amerikai elnök szónoklatában, amely a washingtoni Fehér Ház előzetes tájékoztatása szerint az elnök nagy beszéde mostani közel-keleti körútján.

Fotó: Kertész Gábor

Pécsett látható január végétől az Anne Frank-kiállítás. A tárlat vasárnap zárta be kapuit első magyarországi állomásán, Budapesten, a Holokauszt Emlékközpontban.

Megkergültek a francia bulvársajtó riporterei. Ha történetesen olyan hír érkeznék, hogy valamelyik Hamász-vezető áttért a zsidó hitre, vállukat rántanák, hidegen hagyná őket. Számukra hetek óta csak Nicolas Sarkozy létezik. Nem az államfő, nem a politikus, hanem csakis és kizárólag a magánember, a szerelmes férfi.

A történelem legrettenetesebb igazságtalanságainak egyike, a holokauszt után igazságot szeretne végre kapni az Egyesült Államokban élő Martha Nierenberg, Herzog Mór Lipót unokája – írta a vasárnapi The New York Times a Herzog-műkincsek ügyében hozott budapesti bírósági döntéssel kapcsolatban. A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön jogerősen elutasította az örökösök keresetét. A Fővárosi Ítélőtábla döntésében az 1973-as magyar-amerikai vagyonjogi szerződésre hivatkozott.

Fasiszta zászlót lengetve vett körbe egy romák lakta házat és fasiszta jelszavakat ordibálva fenyegette meg a lakókat öt szélsőséges fiatal pénteken éjszaka Szlovákiában, a korponai (Krupina) járáshoz tartozó Szebellébben (Sebechleby). A rendőrség mind az öt randalírozót előállította. Ha bíróságon bebizonyosodik bűnösségük, három évi szabadságvesztésre ítélhetik őket.

Bacsó Péter filmrendező és Enyedi György geográfus, közgazdász kapta az idén a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját; az elismeréseket szombaton adták át Budapesten. A díjátadó ünnepségen Glatz Ferenc köszöntötte a meghívottakat. A kuratórium elnöke a Magyar Tudományos Akadémián mondott köszöntőjében fontosnak mondta, hogy az Európai Unióban megmaradjanak a kis kultúrák, megőrizzék a kulturális sokszínűséget.

Mostantól Nagy-Britanniába és Észak-Írországba történő autós utazáskor is ajánlja a zöldkártya kiváltását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) – a tájékoztató a felügyelet honlapján, valamint a legújabb Magyar Közlönyben olvasható.

Ján Slota újabb kuriózus indítvánnyal vétette észre magát: azzal, hogy telepítsenek szlovák kettős kereszteket a magyar-szlovák határra, elriasztandó velük „a magyarok Szlovákia fölött köröző hülye turulmadarait”. Javaslatát komolyan vették, annyira, hogy már fel is szentelték az első ilyen keresztet.

„Nagyon pozitívnak” ítélte izraeli látogatását George W. Bush amerikai elnök, mielőtt tegnap, kora délután Kuvaitba, térségbeli körutazása további állomására repült volna. Megígérte, májusban ismét Izraelbe jön a zsidó állam megalakulása 60. évfordulójának megünneplésére – feltéve, hogy addig előrehaladást érnek el a palesztin-izraeli béketárgyalásokon.

Ján Slota újabb kuriózus indítvánnyal vétette észre magát: azzal, hogy telepítsenek szlovák kettős kereszteket a magyar-szlovák határra, elriasztandó velük „a magyarok Szlovákia fölött köröző hülye turulmadarait”. Javaslatát komolyan vették, annyira, hogy már fel is szentelték az első ilyen keresztet.

A kenyai Leonard Mucheru kiváló idővel, 2:10:30 órás pályacsúccsal nyerte az Izrael északi részén rendezett Tiberius Marathont. Az atléta így megvédte címét, igaz, tavaly még bahreini színekben, Musir Szalem Dzsaver néven nyert. Mucherunak a 2007-es siker sokba került, ugyanis választott hazája éppen izraeli szereplése miatt fosztotta meg állampolgárságától, kenyai útlevelét pedig tavaly októberben kapta vissza.

Randolph Braham: Az egykori bolsevikok között sok zsidó származású vezető is volt, ezért a kommunizmust is zsidó származásúnak tartják. Egy hamis szillogizmusról van szó: Kun Béla zsidó volt és kommunista, ezért minden kommunista zsidó, és minden zsidó kommunista. Aki nem zsidó létére volt kommunista, az ártatlan megtévesztett.

Visszatekintve az elmúlt századokra, a munkahelyi zaklatás fogalma bizony alig néhány évtizedes. A női egyenjogúságért indított hosszú küzdelem előtt valójában ez a szóösszetétel teljesen ismeretlen volt, és valószínűleg sem a nők, sem a férfiak nem értették volna, mit hablatyol az, aki erről beszél. A társadalom számára magától értetődő volt, hogy a férfi nemcsak a háznál, az élet minden más területén is úr.

A Gázai övezetet ellenőrző Hamász palesztin iszlamista mozgalom szóvivője közölte pénteken, hogy a Hamászt nem fogja kötelezni egy békeegyezmény, amelyet Mahmúd Abbász palesztin elnök esetleg aláír Izraellel.

…szemüveg nem kell még, énekelte Kern sok évvel ezelőtt, és lám, fanyar, sőt némileg kétségbeesett optimizmusa alaptalannak bizonyult, mert azóta mégis kell neki szemüveg. Úgyhogy én is csak „mihezképest” optimista tudok lenni, mert a vég kikerülhetetlenül eljön. A kérdés, hogy addig mivel leszünk elfoglalva. A magyar társadalom ugyanis, mint oly gyakran, mostanában is vélt vagy valós sérelmeivel és csodavárással.

George W. Bush amerikai elnök Rámalláhban is megismételte: bízik benne, hogy az izraeli és a palesztin vezetők képesek lesznek „nehéz, néha fájdalmas” döntéseket hozni és még hivatali ideje vége előtt, tehát 2009 januárjáig megkötik az izraeli-palesztin békét.

„Egy szellemi-lelki otthonától, identitásától, a munka lehetőségétől megfosztott magyar társadalom egy része tiltakozik – adott esetben – „szélsőséges” módon… Hol van azonban itt a jogos tiltakozások mellett is fasiszta, állami mindenhatósági veszély? Itt pillanatnyilag piaci diktatúra fenyegeti a társadalom többségét, baloldali kormányzás mellett. Itt APEH-kommandók, magán őrző-védő kft.-k és egy cselédszerepet felvett médiavilág fenyegeti az embereket…