„Egy szellemi-lelki otthonától, identitásától, a munka lehetőségétől megfosztott magyar társadalom egy része tiltakozik – adott esetben – „szélsőséges” módon… Hol van azonban itt a jogos tiltakozások mellett is fasiszta, állami mindenhatósági veszély? Itt pillanatnyilag piaci diktatúra fenyegeti a társadalom többségét, baloldali kormányzás mellett. Itt APEH-kommandók, magán őrző-védő kft.-k és egy cselédszerepet felvett médiavilág fenyegeti az embereket… Mit is jelent ilyen körülmények között a fasizmus? A nem bölcsen és a reálpolitikai körülményeket nem igazán mérlegelő módon létrehozott Magyar Gárda volna itt a probléma? Nyilván nem, mert az igazi baj a köztünk továbbélő kommunizmus, amely nehézségek nélkül lett korlátlanul önző neoliberalizmussá… Egy olyan antifasizmus… ahol Gyurcsány vezérkedik, az olyan, mint amikor Sztálin demokratikusan vezérkedett. Velejéig hazugság minden – és hozzá elviselhetetlenül agresszívan humanistán.” (Írja Az antifasizmus álságos küzdelme című cikkében Tőkéczki László egyetemi docens a Magyar Nemzet január 10-i számában.)
„Az egészségbiztosítás kiprivatizálásával okozott kár messze meghaladja a világ legnagyobb bankrablásai által okozott károk összegét… Ön örülne évi 2 millió 600 ezer forint többletjövedelemnek? Ehhez csak annyit kell tennie, hogy belép a Szabad Plutokraták Szövetségébe, és kérelmezi, hogy önt is ismerjék el családtagnak… Persze, ha szakértőnek, felügyelőnek, kiszállítónak, beszállítónak ismerik el, akkor évente egy kisebb lottóötössel gazdagodik. Ez nagyságrendjét tekintve a világtörténelem legnagyobb rablásának ígérkezik.” (Írja Törvényen kívül című cikkében Bencsik András a Demokrata január 10-i számában.)
Népszava

