Filmfesztivált rendez a Magyar Televízió (MTV) a Biblia évéhez kapcsolódóan, ahová amatőr jelentkezőket is várnak; a későbbiekben játékfilm is készülhet a Biblia történeteiből – mondta Rudi Zoltán, az MTV elnöke a Budapesten hétfőn tartott sajtótájékoztatón.
A Magyarországi Református Egyház zsinati székházában bejelentették: az MTV lett a Biblia évének fő médiatámogatója, amelynek keretében speciális műsorokban fordul majd elő a Szentírás. A Biblia éve szerepel majd az integrált műsorokban is, amelyek között Rudi Zoltán a Híradót, Az Este, a Szempont és a Szólás szabadsága című programokat említette meg. A közszolgálati médium vetélkedősorozatot is indít ősszel, valamint internetes portáljára is felteszi a Biblia évének eseményeit.
Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hozzátette: a történelmi keresztény egyházak interaktív vándorkiállítást szerveznek és a múzeumok éjszakáján is képviseltetik magukat. Egyházközségeikben külön is rendeznek programot, példaként hozott fel egy budapesti egyházközséget, ahol egy üresen álló könyvet raktak ki a templomban, amibe mindenki beleírhat egy-egy bibliai idézetet. Reményeik szerint év végére a Biblia teljes szövege megtalálható lesz a most még üres lapokon.
Erdő Péter, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke felhívta a figyelmet a Szent Jeromos Társaság által kiadott új Bibliára és arra, hogy a II. vatikáni zsinat óta minden katolikus templomban kell lennie Szentírásnak. Rámutatott: az ökumenikus programokon kívül rendeznek külön katolikus biblikus kongresszust is.
A Magyar Katolikus Egyház vezetője kitért arra, hogy a modern világban egyre kevesebbet olvasnak az emberek, ezért „bibliás embernek lenni ma talán nehezebb, mint régen”. Ugyanakkor érzékeltette, hogy a Biblia olvasása „megéri az odafigyelést, mert aki komolyan olvassa, annak utat mutat a boldogság felé”.
Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az események közül kiemelte a február 12-én rendezendő ökumenikus konferenciát, ahol XVI. Benedek pápa Názáreti Jézus című könyvéről folytatnak eszmecserét. A Biblia évének jelmondatához – „Boldog, aki olvassa” – kapcsolódva a püspök megjegyezte: a Biblia „az emberi együttélésnek, egzisztenciájának útmutatója, amely a teljes emberi életet jelképezi”.
A Biblia évének – meglátása szerint – a legfőbb célja, hogy aki korábban ismerte, még jobban elmélyedjen benne, aki pedig eddig nem ismerte, „rácsodálkozhasson, hogy mi minden található a Bibliában”. Az egyházak azt szeretnék bemutatni, hogy „a Biblia ma is meg tud szólítani embereket”.
D. Szebik Imre, a Magyar Biblia Társulat elnöke közölte: a Biblia festőket, költőket, írókat ihletett meg, az európai társadalmak kultúrája a zsidó-keresztény hagyományokra tekint vissza. Szervezetük ünnepi kiadványában az Újszövetség magyarázatát adják közre.
A Biblia évét Nyugat-Európában néhány esztendeje rendezték meg német és francia nyelvterületen, ahol a lakosság több mint fele értesült az eseményekről. Magyarországon 2006 szeptemberében döntött a Magyar Biblia Társulat a történelmi egyházakkal közösen a Biblia éve megrendezéséről.
MTI


január 15th, 2008 at 16:32
Jó lenne, ha a Biblia évében – azaz 19 évvel az ún.rendszerváltás után – Ittzés úr végre a spicli főpapokkal is le tudna számolni, mert az öncélú ájtatoskodás helyett a keresztényeknél végre a Biblia szellemében kéne CSELEKEDNI és ÉLNI:
január 16th, 2008 at 07:46
Na ezzel tökéletesen egyetértek.Bizony jó lenne egyszer tiszta vizet önteni a pohárba,és az érintett(III/III)
főpapok levonnák a következtetést,de ugy tesznek mintha semmi nem történt volna.