Forrás: Népszava

Irán ma a terrorizmus legfőbb állami támogatója – jelentette ki George Bush vasárnap Abu-Dzabiban. „Cselekedetei a világ minden országának biztonságát veszélyeztetik” – mondta az amerikai elnök szónoklatában, amely a washingtoni Fehér Ház előzetes tájékoztatása szerint az elnök nagy beszéde mostani közel-keleti körútján. – Az Egyesült Államok ezért erősíti régóta vállalt biztonsági kötelezettségeit az öbölben, és ezért fogunk össze barátainkkal világszerte, hogy szembeszálljunk e veszéllyel, amíg nem túl késő” – mutatott rá George Bush.

Bush Bahrainban beállt a sorba és együtt ebédelt az ott állomásozó amerikai katonákkal Fotó: Reuters Közel-keleti körútjának előző állomásán, Kuvaitban, az ottani amerikai támaszponton Bush az iraki biztonsági helyzetről tárgyalt David Petraeus tábornokkal, az Irakban állomásozó amerikai erők főparancsnokával és Ryan Crockerrel, az Egyesült Államok bagdadi nagykövetével.

A találkozó után az elnök kijelentette, hogy az egy évvel ezelőtti amerikai csapaterősítés és az új iraki stratégia eredményeként az erőszak „meredeken csökkent” a közel-keleti országban, ahová „visszatérőben van a remény”. Azt mondta, hogy az idei év közepéig befejeződik a már elhatározott 20 ezres amerikai csapatcsökkentés, de további kivonásról egyelőre nem született döntés.

Bush szombaton megbeszélést folytatott Hamad bin Isza al-Kalifa uralkodóval. Tájékoztatta arról, hogy Irakban a megbékélés szempontjából fontos törvényt fogadtak el, amely engedélyezi a Baasz-párt egykori ártatlan tagjainak a közéletbe való visszatérését.

„Nincs otthon a macska, cincognak az egerek”, e mondás megfelelőjével jellemezte egy politikai megfigyelő a helyzetet az izraeli kormánykörökben: alighogy Bush távozott Izraelből, az ottani kormányban újra kitörtek a viszályok és a koalíciós válságok. Az ultrajobboldali „Otthonunk Izrael” párt vezetője, Avigdor Lieberman közölte Ehud Olmert miniszterelnökkel, hogy ha elkezd „lényegbevágó kérdésekről” tárgyalni a palesztinokkal, pártja kiválik már a jövő héten a kormányból. Hasonló fenyegetést „lebegtet” az ultraortodox Sasz Párt is. A Munkapárt vezetésének egy része rá akarja bírni a párt elnökét, Ehud Barak védelmi minisztert, hogy a párt lépjen ki a kormányból, ha a 2006. évi libanoni háború eseményeit vizsgáló bizottság három hét múlva esedékes jelentése nagyon súlyosan fogja bírálni a kormány tevékenységét. Ugyanakkor a miniszterelnök saját pártja, a Kadima („Előre!”) berkeiben is szerveződik az ellenzék Olmert ellen.

Olmert magabiztosságát mindez nem rendítette meg. A tegnapi kormányülésen nagyon biztatónak ítélte meg Bush elnök látogatását és kiemelte: az amerikai elnök megismételte álláspontját, mely szerint a palesztinoknak mindenekelőtt teljesíteniük kell kötelezettségeiket a terrorszervezetek felszámolása terén, mielőtt megkezdődne a jövendő palesztin-izraeli megegyezés végrehajtása. Maga Bush ugyanakkor Abu Dhabiban azt jelentette ki, hogy a palesztin állam megalakulása vezet a békéhez és ebből a szempontból is az egész térség érdeke. Véleménye szerint az izraeli-palesztin béke elérése lehetséges, „habár ennek érdekében mindkét félnek súlyos engedményeket kell tennie”.

Olmert a kabinet vasárnapi ülésén nyilvánvaló önkritikával kijelentette: szégyen, hogy az izraeli vezetés nem intézkedett az engedély nélkül épült ciszjordániai vadtelepek felszámolása érdekében, noha erre korábban ígéretet tett. Bush néhány nappal korábbi látogatásakor közölte az izraeli kormányfővel, hogy ezeket a vadtelepeket fel kell számolni.A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és Irán megállapodott abban, hogy Teherán a következő négy héten belül megválaszolja atomprogramjával kapcsolatos, még tisztázatlan kérdéseket. A NAÜ vasárnap Bécsben közzétett szűkszavú közleményében leszögezte, hogy noha haladást értek el az iráni nukleá­ris program homályos vetületeinek feltárásáról tavaly augusztusban született munkaterv végrehajtásában, felmerült az igénye egy új, felgyorsított menetrend kidolgozásának a még nyitott kérdések tisztázására. A megállapodás azokon a tárgyalásokon született, amelyeket Mohamed el-Baradei, a szakosított ENSZ-szerv főigazgatója folytatott Teheránban az utóbbi két napban.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

Gázai gyújtogatás

Gázában egy amerikai tulajdonban lévő iskolát gyújtottak fel ismeretlen tettesek – feltehetően tiltakozásul Bush elnök látogatása ellen a térségben. A Hamász szóvivője szerint ugyanakkor sikerült leleplezni és elfogni néhány Fatah-aktivistát, akik merényletet akartak elkövetni egy Hamász-gyűlésen, amelyen Iszmail Hanija volt miniszterelnök szólalt fel.

Comments are closed.