Kezdőlap » JNA24 » Népszava

Népszava

A budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartották vasárnap az ENSZ Holokauszt Emléknapját, amellyel a világszervezet az Auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadulásának évfordulójára emlékeztet.

Számos film, regény szól az első világháborúról, de a képzőművészeket viszonylag keveset ihlette meg a téma. A kivételek közé tartoznak azok a német festők, akiknek műveiből kiállítás nyílt a párizsi Maillol-múzeumban.

Komoly gondot jelent, hogy az egyházi intézmények által fenntartott kórházak nem kapnak az államtól kiegészítő normatívát költségvetésükhöz – mondta Trombitás Zoltán, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója. Mivel Budapesten mindössze négy, országosan alig tucatnyi egyházi kórház van, nem jelentene különösebb megterhelést az állami büdzsé számára ezeknek az összegeknek a megítélése, a kórházakon azonban sokat segítene.

Ma van az ENSZ holokauszt-emléknapja, a világszervezet 2005. november 1-jei határozatának értelmében emlékeznek meg az összesen 6 millió zsidó és a 600 ezer magyar mártírról a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban is.

Tom Stoppard Rock,n,Roll című darabjával vendégszerepel vasárnap és hétfőn a fővárosi Thália Színházban a Prágai Nemzeti Színház; a darabot, amelyet eddig csak felolvasószínházi formában láthatott a magyar közönség, a prágai tavasz eseményeit felidéző, Színház és emlékezet 1968-2008 című rendezvény keretében mutatják be Budapesten.

Lékó Péter remizett az azeri Tejmur Radzsabovval, Polgár Judit viszont győzött az angol Michael Adams ellen az év első sakk szuperversenyén, a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló hagyományos tornán, a 12., azaz utolsó előtti fordulóban.

A Hamász elfogadta Egyiptom meghívását, hogy a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatahhal tárgyaljon – közölte Háled Mesaal, az iszlamista palesztin szervezet vezetője pénteken egy interjúban. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök egy szombaton közlésre kerülő nyilatkozatban meghívta a két felet, hogy Egyiptomban találkozzanak. Arab médiaértesülések szerint várhatóan a Damaszkuszban élő Háled Mesaal és Mahmúd Abbász tárgyal Kairóban. A találkozó időpontját nem közölték.

Egyiptomi rohamrendőrök lezárták szombaton a rafahi átkelőt a Gázai övezetből autón érkező palesztin lakosok előtt – közölték szemtanúk.

Mamatha Gandhi unokája lemondott az Egyesült Államokban általa alapított intézet éléről, miután nagy vihart váltott ki az a megjegyzése, hogy Izrael és a zsidók „az emberiséget feltehetően elpusztító” erőszak kultúrájának főszereplői.

Érdekből védi a hazai szélsőjobboldalt a Fidesz, és ezért nem támogatta a győri közgyűlésben azt a javaslatot, hogy a Magyar Gárdát minősítsék nemkívánatos szervezetnek – jelentette ki Nyakó István, az MSZP szóvivője.

Valamit válaszolni kell azokra a társadalmi igényekre, amelyet a Kossuth téri gyülekezés vagy a Magyar Gárda jelent, ezek azonban járulékos kérdések. Az alapprobléma a társadalmi, gazdasági és kulturális válság, a társadalom bizonyos csoportjainak lesüllyedése – mondta lapunknak adott interjújában az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté ombudsman szerint a gyülekezési jog változtatása végrehajtható úgy, hogy az nem jelenti az állampolgári jogok korlátozását.

Dr. Gyury József ügyvédet azóta fenyegetik életveszélyesen, amióta elvállalta idősb. H. Dezső olaszliszkai cigányember jogi képviseletét, akit meg azzal vádolnak, hogy részt vett Szögi Lajos tiszavasvári tanár meggyilkolásában. Dr. Gyury tizenhét évig volt zsaru, két évig a titkosszolgálatnál is dolgozott, és furcsállja, hogy idáig miért nem került sor úgynevezett bizonyítási kísérletre.

A romakérdéssel fogalkozó politikusok és szakemberek elhatárolódnak Farkas Flórián interjújától. Elsősorban amiatt forr a hangulat, hogy a Lungo Drom elnöke a Magyar Nemzetben kijelentette, ha a Magyar Gárda működése nem a kisebbségek ellen irányulna, a cigányoknak is a szervezetben van a helyük. A fideszes képviselő a kormányt tette felelőssé a romák mai helyzetéért, és szerinte elsősorban az oktatás támogatása „tragikus”.

Leromboltak egy újabb falszakaszt pénteken Rafahnál, az egyiptomi-gázai határon, lehetővé téve, hogy ismét több százan zúduljanak át egyiptomi területre. A betonfalat földgyalu segítségével döntötte le néhány fekete ruhás, feltehetően a Hamászhoz tartozó álarcos. Az egyiptomi határőrök a túloldalról figyelték őket, és a levegőbe lőttek, amikor a tömeg nekizúdult a résnek, de nem tudták megállítani őket.

Érdekből védi a hazai szélsőjobboldalt a Fidesz, és ezért nem támogatta a győri közgyűlésben azt a javaslatot, hogy a Magyar Gárdát minősítsék nemkívánatos szervezetnek – jelentette ki Nyakó István, az MSZP szóvivője.

Valamit válaszolni kell azokra a társadalmi igényekre, amelyet a Kossuth téri gyülekezés vagy a Magyar Gárda jelent, ezek azonban járulékos kérdések. Az alapprobléma a társadalmi, gazdasági és kulturális válság, a társadalom bizonyos csoportjainak lesüllyedése – mondta lapunknak adott interjújában az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté ombudsman szerint a gyülekezési jog változtatása végrehajtható úgy, hogy az nem jelenti az állampolgári jogok korlátozását.

A romakérdéssel foglalkozó politikusok és szakemberek elhatárolódnak Farkas Flórián interjújától. Elsősorban amiatt forr a hangulat, hogy a Lungo Drom elnöke a Magyar Nemzetben kijelentette, ha a Magyar Gárda működése nem a kisebbségek ellen irányulna, a cigányoknak is a szervezetben van a helyük. A fideszes képviselő a kormányt tette felelőssé a romák mai helyzetéért, és szerinte elsősorban az oktatás támogatása „tragikus”.

Dr. Gyury József ügyvédet azóta fenyegetik életveszélyesen, amióta elvállalta id. H. Dezső olaszliszkai cigányember jogi képviseletét, akit azzal vádolnak, hogy részt vett Szögi Lajos tiszavasvári tanár meggyilkolásában. Dr. Gyury tizenhét évig volt zsaru, két évig a titkosszolgálatnál is dolgozott, és furcsállja, hogy idáig miért nem került sor bizonyítási kísérletre.

A magyarság nem homogén etnikum (más népek sem!). A kétszázezer honfoglaló 895-96-ban s az azt követő évtizedekben rátelepedett a sokkal nagyobb létszámot képviselő Kárpát-medencében élő szlávokra. A társadalmi munkamegosztás, a helyváltoztatások, a vegyes házasságok hatására megindult egy nagyfokú keveredés, amely az idők folyamán megkérdőjelezte népünk összetételének „egyneműségét”. Ámbár már ázsiai vándorlásaink idején is sokat veszítettünk „fajtisztaságunkból”.

A divatba jött megemlékezések sorában ne feledkezzünk meg a magyar történelem minden idők legsötétebb és leggyászosabb időszakáról, a nyilas rémuralomról, azokról a hónapokról! Horthy Miklós kiugrási kísérletének kudarca abban kulminált, hogy átadta a hatalmat Szálasi Ferencnek. Ezzel kezdetét vette a tébolyodott terror. Szálasi első dolga volt, hogy felfegyverezze a nyilas pártosztagokat. Megkülönböztető jelüknek a nyilaskereszttel ékesített árpádsávos karszalagot választották.