
Magyar kvarkfizikusok a világ élvonalában

Esőcsinálás mesterséges hőszigetekkel

Eddig titkosnak minősített dokumentumok megvizsgálása után egy német történész arra a következtetésre jutott, hogy német püspökök akadályozták meg a harmincas években a Vatikán fellépését a terjedő nácizmus ellen.

Huszonöt hónap rettegés – mindhiába

25 hónapig tartó rettegés – mindhiába

Igaz-e, hogy az egyiptomiak is arabok?

Egy Rómában megvizsgált zsidó katakomba legalább száz évvel korábbi az őskeresztények által használt katakombáknál, ami azt jelenti, hogy a föld alatti temetkezések az „Örök Városban” nem a keresztényekkel kezdődtek, hanem a zsidókkal – állítja egy, a napokban publikált tanulmány.

Újabb Holt-tengeri tekercset fedeztek fel?

A mormonok államának megalapítása

Magyar-osztrák származású a világ legöregebb házaspára

Világörökség lett a mostari híd és több bibliai helyszín

Eddig publikálatlan Einstein-leveleket tett közzé egy japán filozófus özvegye. Az írásokban a híres fizikus védekezik a Hirosimára és Nagaszakira ledobott amerikai atombombák miatt, amelyek kifejlesztésében ugyan nem vett részt, de korábbi tevékenysége inspirálta a katonai kutatásokat.

„Szeretném megtudni mi a manna? Sokszor találkoztam már a szóval, gondolom a Bibliából ered, és valamilyen étel. Gondolom ebben az irányban is végeztek már kutatásokat,talán sikerült kideríteni milyen étel is a mennyei manna.”

Az önmegtartóztatás csökkenti a spermiumok életerejét

Nem hitte el a brit hírszerzés a holokausztról szóló beszámolókat

Miért a zöld az iszlám színe? Mit jelentenek zászlónk színei?

Arab-izraeli megállapodás a Holt-tenger megmentésére

Mi a különbség angyal és arkangyal között?

Miért telepedett le az első ember?

1933. május 10-én Berlinben nyilvános könyvégetést tartottak a nácik. A nemzetiszocializmus által értéktelennek, veszélyesnek ítélt művek a berlini Opera téren váltak a tűz martalékává. Köztük olyan írók munkái mint Erich Kästner, Bertolt Brecht, Karl Marx, Thomas Mann, Sigmund Freud, Albert Einstein.