
Izraelben lemondott Nátán Saranszki tárca nélküli miniszter. A politikus az izraeli katonai rádió szerint a nyárra tervezett gázai kivonulás ellen tiltakozik döntésével.

Karlendítés és fasiszta jellegű kifejezés használata miatt őrizetbe vette a rendőrség Bácsfi Diánát.

Kiss Sebő döntőbe jutott a 10 ezer dollár összdíjazású Raiffeisen Grand Prix-teniszsorozat első állomásán a fővárosi Park Teniszklubban. A szabadkártyával induló magyar játékos bravúrral győzte le az első helyen kiemelt izraeli Levyt.

Két merénylet is törént két órán belül Kairóban, hárman meghaltak, több külföldi turista megsebesült.

Vlagyimir Putyin orosz államfő segítséget ígért Mahmud Abbász palesztin elnöknek a Gázai övezetben az infrastruktúra helyreállításában, amit a több éves harcok tönkretettek. Putyin kijelentette, hogy elősegíti a békefolyamatot a nemzetközi kvartett tagjaként, vagyis közösen az ENSZ-szel, az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval.

Ausztrália még soha nem adott ki senkit háborús bűnök elkövetésének gyanúja miatt. Ha Zentai ezek után mégis repülőgépre szállt, azt feltehetően saját elhatározásából tette. Az ausztrál televízió beszámolója szerint ez megtörtént – derül ki a Népszabadság cikkéből.

Vince Mátyásnak, a Magyar Távirati Iroda (MTI) elnökének a tevékenységét és a hírügynökség szerződéskötési gyakorlatát bírálta Langmár Ferenc, az intézmény tulajdonosi tanácsadó testületének (TTT) elnöke tegnap. Az esemény után helyettese és az iroda felügyelőbizottságának (fb) elnöke ellen-sajtótájékoztatón állt ki Vince mellett.

Folyik a találgatás az MSZP-ben arról, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel vagy nélküle vágjon neki a párt a 2006-os választásoknak – értesült a Magyar Nemzet. Nagyon ingatag Hiller István pártelnök pozíciója is. A napilap úgy tudja, egyes forgatókönyvek szerint Lamperth Mónika követheti a házelnöki székben Szili Katalint.

Varga Ágota dokumentumfilm-rendező híres arról, hogy szeret vitára ingerlő, robbanékony, érzékeny pontokat kitapintani. Legújabb filmje, a Leszármazottak Endre Lászlónak, a magyarországi zsidó és roma deportálásokért felelős, egykori belügyi államtitkárnak fiát, Endre Zsigmondot szólaltatja meg.

Oroszországban a liberális ellenzék és a zsidó közösség képviselői szerint a Mihael Hodorkovszkij ellen irányuló eljárás kirakatper, amely a zsidók ellen irányul – írja a Der Spiegel. Véleményük szerint a Jukosz olajcég egykori vezetőjének sorsa személyesen Putyin kezében van, akit „antiszemiták vesznek körül”.

Megtarthatja a hétvégére tervezett Nyilas Majálist a Gellérthegyen a Magyar Jövő Csoport, miután vezetőjük, Bácsfi Diána erről megegyezett a rendőrséggel – értesült a HavariaPress. A hungarista szervezet eredetileg május elsején, vasárnap kívánta megtartani a rendezvényt, ám kedden, a rendőrséggel egyeztetve szombat délutánra hozták előre annak időpontját.

Az Egyesült Államok idei költségvetése 2,5 trillió dollár, vagyis a szövetségi kormány az év minden napján 6,8 milliárd – percenként 4,72 millió – dollárt költ el. George Bush évi fizetése 400,000 dollár. Ehhez jön még az 1,2 millió dolláros titkosszolgálati védelem, a 255 milliós elnöki iroda fenntartása, az elnök 100,000 dolláros személyi költségkerete és az előre nem látható kiadásokra biztosított évi egy millió dollár.

A Sorstalanság május végén, Németországban kerül először nemzetközi forgalmazásra – jelentette a radio.hu.

A román kormány a kommunista rezsim által elkobzott lakóingatlanok teljes értékű visszaadására készül. Az elvett ingatlanokat – jelentős részben értékes villákat – a kommunista rezsim a saját vezető kádereinek, illetve a rettegett Securitate tisztjeinek adta át.

Mérgező anyagot szórtak szét zsidó telepesek palesztin földekre a ciszjordániai Hebron környékén – adta hírül az Amnesty International. A fluortartalmú, Izraelben is betiltott méreganyag és a rágcsálóirtásra használt alvadásgátló szer állatpusztulást okozott.

Megtörtént a Plaza Centers tulajdonában lévő négy magyarországi bevásárlóközpont eladása – jelentette be a Plaza Centers tulajdonosa, az Elbit Medical Imaging Ltd.(EMI) izraeli cég.

Szlovákiában nem készül ügynöktörvény, mert ezt teljes mértékben helyettesíti a nemzeti emlékezet hivataláról szóló jogszabály, amely lehetőséget biztosít a társadalomnak, hogy szembenézzen a múlttal – jelentette a radio.hu.

Nyolcvan éves korában otthonában elhunyt Ezer Weizman, a volt izraeli elnök – jelentették be Jeruzsálemben.

Ünnepélyes mise keretében hivatalosan is beiktatták XVI. Benedeket. Az új pápa a keresztények egységére hívott fel, és leszögezte: „az egyház él, fiatal, és a jövőbe vezet”. A komoly biztonsági intézkedései ellenére az egyházfő nyitott autóval ment a hívek közé a golyóálló pápamobil helyett. A katolikus egyház új vezetője áldását küldi a a magyar népnek.

Kétnapos tudományos tanácskozás kezdődött a belgrádi Nemzeti Színházban az örmény, a görög, a szerb, a zsidó és a roma nép sérelmére elkövetett népirtás témájában – írja a vajdasagma.info délvidéki hírportál a Beta hírügynökség nyomán.