Kezdőlap » JNA24 » Mazsihisz

Mazsihisz

Letölthető a http://menhaz.sk/hhpdf/123124.pdf

Polnauer Sándor főrabbi beszéde, amely elhangzott 2006. szeptember 17-én délelőtt, a Kozmai utcai temetőben szlichot első napján megtartott mártír megemlékezésen.

A Budapesti Zsidó Hitközség gyűjtése az Izraelben elesettek árváinak javára.

Dr. Schweitzer József országos főrabbi beszéde, mely elhangzott 2006. szeptember 17-én a Szent István-bazilika előtti téren Salkaházi Sára boldoggá avatása alkalmából.

dr. Feldmájer Péter … hangsúlyozta, hogy a Mazsihisz ellen fellépő zsidó szervezetek, és a nemzetiségi kérdést zászlójukra tűzők az öncélú vitákkal úgy tüntették fel a vallásos zsidóságot, mint az anyagiakért egymással marakodó emberek csoportját.

„EMUNA” szóval fejezi ki a héber a „hit”, a „hűség” és a „bizalom” fogalmát. A zsidó gondolkodásban a hit nem más, mint a feltétlen oda-adás a hozzá közel álló Istenhez vagy Emberhez.

„Gyertek közelebb mind, mind akik megjelentetek mű-ködni szülővárosunk javára. Együtt működni, mert hisz nem egy Atyának vagyunk-é mind gyermekei?”

Budapest Főváros Önkormányzata, a Romaveritas Alapítvány, a Roma Polgárjogi Alapítvány, valamint a Romédia Alapítvány tisztelettel meghívja az érdeklődőket a Roma Holokauszt Emlékmű felavatására.

Jótékonyság és emberszeretet az írás valamennyi törvé¬nyével felér. Adományozást csak élőkkel, szeretetet élőkkel és halottakkal egyaránt gyakorolhatunk. Az adakozást csak szegényekkel, addig a szeretetet gazdagokkal és szegényekkel egyként gyakorolhatjuk. A jó cselekvésének leggyakoribb formája vagyonunk által valósul meg, a szeretetet pedig anyagi javainkkal és személyiségünkkel egyaránt gyakorolhatjuk.

A Budapesti Zsidó Hitközség gyűjtése az Izraelben elesettek árváinak javára.

Budapest Főváros Önkormányzata, a Romaveritas Alapítvány, a Roma Polgárjogi Alapítvány, valamint a Romédia Alapítvány tisztelettel meghívja az érdeklődőket a Roma Holokauszt Emlékmű felavatására.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége jótékonysági vacsorát rendez Humanizmussal a társadalmi békéért címmel Kiss Péter miniszter úr fővédnökségével.

Tisztelt Professzor Úr!

A Budapesti Zsidó Hitközség gyűjtése az Izraelben elesettek árváinak javára.

A Budapesti Zsidó Hitközség gyűjtése az Izraelben elesettek árváinak javára.

A tartalomból:

A Budapesti Zsidó Hitközség gyűjtése az Izraelben elesettek árváinak javára.

Naftali Kraus könyvbemutatójának helyszínére és időpontjára „Tégy a gyűlöletkeltő ellen!” jelszóval tüntetést szervez a szélsőjobboldali Lelkiismeret 88 csoport.

A találkozóra az újonnan kinevezett nagykövetasszony kezdeményezésére került sor, a bemutatkozó látogatáson a Mazsihisz részéről dr. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató vettek részt.

Hitközségi szervezeteknek, intézményeknek meghirdetett pályázatra („Belső”) beérkezett 91 db pályázat, összes beérkezett igény 39.221.000 Ft. (Szétosztható keret: 7.000.000).