Polnauer Sándor főrabbi beszéde, amely elhangzott 2006. szeptember 17-én délelőtt, a Kozmai utcai temetőben szlichot első napján megtartott mártír megemlékezésen.
Polnauer Sándor főrabbi beszéde, amely elhangzott 2006. szeptember 17-én délelőtt, a Kozmai utcai temetőben szlichot első napján megtartott mártír megemlékezésen.
„Bemocae menucha kidamnucha techila”
A szent nyugalom napjának távoztán eléd sietünk imánkkal, Teremtőnk. Figyelemmel telve fordítsd felénk tekinteted, Te, magasságban Lakozó! Hogy meghallgasd könyörgésünket és imánkat.!
A tegnap éjjel, vagy a ma kora hajnalban elmondott imaköltemény ismeretlen szerzőjének könyörgése, a szelichot, a virradati bűnbánó ima középpontja. Előkészítjük szívünket és lelkünket a Jamim Noraim, a félelmetes napok megmérettetésére. Amikor majd, mint a nyáj a pásztor botja alatt, áthalad zsidó közösségünk a Mindenható vizsgálódó tekintete előtt.
Zechor berit Avraham vaakedat Jichak. Emlékezz Ábrahám szövetségére és Izsák megkötözésére: Érdemeinkre szeretnénk figyelmét felhívni! Ezért korán kelve jelenünk meg, éjszaka szemünket le sem hunyjuk, nehogy elkéssünk megjelenni színe előtt kérésünkkel és könyörgésünkkel.
Vehosév sevut ohalé jaakov! Térítsd vissza Jakov fogságát! Imánkban hadd idézzük az Érte elviselt szenvedések emlékét! A tapasztalat az ismeretek kútforrása – a tudomány rendszerezi és gyűjti össze azokat.
Az érzéseket a művészetek teszik láthatóvá vagy hallhatóvá, közvetítik azok számára, akik ehhez befogadó szemnek és fülnek vannak birtokában.
A zsidóság tudománya a szenvedések elviselésének művészete. Három évezred eseményei adtak ehhez a tápanyagot. E végtelennek tűnő időszakban az üldözések formája örökösen változott, más-más alakot öltött, színt és fokozatot váltott, de soha ki nem fogyott, tökéletesen el nem enyészett.
Nincs a balsorsnak az a fajtája, amely Izraelt megkímélte volna, nincs a szenvedésnek az a neme, amelynek ne lett volna osztályosa. A nemzeti száműzéstől az apró tűszúrásokig, a máglyától az utcagyerekek gúnyolódásáig, a fájdalmak egész skáláját százszor és százszor végig szenvedte. Századunk egyik legnagyobb magyar zsidó gondolkodója Blau Lajos így ír jóval a numerus clausus és a holocaust előtt:
Izrael „történetének útjelzői a katasztrófák. Közei a katasztrófáktól való rettegés. A világtörténet összes nagyhatalmai: Egyiptom, Assziria-Babilonia, Media-Perzsia, Hellasz-Róma, mind-mind éreztették Izraellel karjuk súlyát: A Szent Föld a világhódítók országútja. Róma ledőlt, de Izrael szenvedéseit nem temette romjai alá. Izrael csak urat cserélt, egyet többre; de nem sorsot: ő tovább is szolga maradt. Változtak a föld urai, de nem Izrael rabsága.
Kétszer veszítette el országát, hazáját. Ősei földjét elhagyva foglalkozását megváltoztatta, nemzetiségét elvesztette.
Bár Római elnyomóját, ki országának és legszentebb városának még nevét is eltörölte, túlélte, sanyarúsága még sem szűnt meg. A nemzeti ellenség vallásos ellenséggé alakult át. Izrael csöbörből vödörbe került: A fajgyűlölet helyébe a fanatizmus lépett. Akkor vette kezdetét az a másfélezer éves páratlan tragédia, amely több vértanút követelt, mint amennyit az egész világ -fennállása óta-, együttesen, nem áldozott. A zsidóságnak nincsenek szentjei, csak vértanúi. «Ha van a szenvedéseknek lajtorjája, akkor Izrael a legfelsőbb fokot érte el; ha a fájdalom tartama és a türelem, amellyel elviseltetnek, nemessé tesznek, akkor a zsidók a világ összes főnemeseivel kiállják a versenyt. „Izrael szenvedése kezdődik Egyiptomban, de nem végződik Oroszországi pogromokkal.” -írta egy évszázaddal korábban Blau Lajos.
Igen. Izrael vértanúsága nem ért véget sajnos Auschwitzban sem… Jerusalem egyik buszmegállójára egyszerű fehér lapot ragasztottak ki: Po nifteru jehudim al kidus hashem !”Itt zsidók haltak vértanú halált! Al kidush hashem – Isten nevét megszentelve- csak azért, mert zsidók voltak. Vallásosak és vallástalanok, fiatalok és öregek.
A gyűlölet erejét mutatja, hogy velük haltak oda tévedt nem zsidók is, és a gyilkos is- értéktelennek tartott – életét adta-, csak azért hogy zsidókat gyilkolhasson. Cél és ok nélkül. Az áldozatok számára, al kidus hasem, Isten nevének megszentelésére, saját istenének és hitének szégyenére.
Lehetett-e kegyetlenebb az ókor, amikor csecsemőket sziklához vágták? Vagy sötétebb a középkor, ha élőket égetett? Nem.
A holocaust áldozatainak hatalmas száma elkábítja az érző szívet, megbénítja az értelemet. Ezért senki nem hitte azt, hogy ezt még lehet fokozni!
Fokozni nem is lehet, de újra kezdeni igen. Buszokat robbantani, aztán piacot. Repülőgépeket és toronyépületeket. Egyre tovább és tovább. A segélykiáltás tör ki belőlünk: Elég. Mindegy, hogy zsidók vagy nem zsidók az áldozatok. Elég!
Legyen joga és kötelessége minden embernek az emberi méltóság védelme.! A „veahavta lereacha kamocha”- A «Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, parancsolatának nevében és jegyében. Hiszen a származás, a nemzetiség a régi Izraelben sem
játszottak szerepet. Az írott tan a tóra biketav e tételeivel a Tóra sebeal peh szóbeli hagyomány nemcsak hogy összecseng, hanem még ki is bővül.
«Miért teremtette Isten Ádámot egyedül ? A teremtmények békéje miatt, hogy ne mondhassa az egyik ember a másiknak: «Ősöm nagyobb volt ősödnél!
«Ha a kövekről, a melyeknek nincs tudásuk sem a rosszra, sem a jóra, parancsolta Isten, hogy ne bánj velük megvetéssel, mennyivel kevésbé szabad megvetéssel bánni az emberrel, a ki a világ teremtőjének képmására van alkotva?
Hitünk a legrégibb idő óta- állami és nemzeti önállósága megszűnéséig- ,de azóta is, az emberiség egységét hirdette, amint hogy az emberi nemet egységes származásúnak tartja. Az idegen épp oly jogokkal bír, mint a bennszülött, mert mindketten egyként emberek.
A nemzetiség, a faji hovatartozás nem állapíthat meg külön jogokat és nem szolgálhat alapjául a megkülönböztetésnek. Sehol a világon: Sem Dél-Afrikában, sem Romániában vagy Szlovákiában és Közel-Keleten sem. Nem kivétel ez alól Izrael sem, ahol ezt a törvényt, mint igazságot kétségbe nem vonják, sőt ellenkezőleg mindent elkövetnek annak gyakorlásában…
A Rosh Hashana előtti szlichot bünbánás pizmon imája az idézett költemény, jiddisül „Zechajberesz”.
Zechor brit Avraham vaakedat Jichak. Hosev sevut ohale Jakov. Vehosienu lemaan semecha.
Emlékezz Mindenható Istenünk szövetségedre Ábrahámmal, Izsák megkötözésére, térítsd vissza Jakov fogságát: Segíts meg minket Neved miatt!
Vajhi achar hadvarim haele vehaElokim nisza et Avraham. A Mindenható Ábráhám áldozatát nem kívánta. A történet tanulsága is ez. Ábráhám megkísértése pusztán próbatétel maradt. De köztünk nincs család, ahol nincs áldozatunk. A mi családjaink tucat számra gyászolnak áldozatokat. Azokról a milliókról nem is szólva, akinek senkijük sem maradt.
A sebek begyógyulnának, ha láthatnánk, ha éreznénk, új idők virradtak ránk. De nem. Mi változott? Népcsoportok gyűlölik és irtják egymást. Értelmetlen háborúk dúlnak. Az antijudaizmus nem halt ki és a vallások között béke is egyre távolabbi jövőbe kerül.
Nem várjuk el, hogy minket zsidókat bárki is szeressen, több jogot, mint amennyi minden embernek jár, nem követelünk. De hit és méltóság kérdése nálunk is, hogy a Holocaustban meggyilkoltak emlékét nem gyalázhatja meg senki. Még egy államfő sem. S a kézmozdulatára süvöltő tömeg sem.
Közahár harakia meirim umazhirim: Mártírjaink tiszta emlékének védelme – szent feladatunk! Hiszen ők nem képesek magukat megvédeni.
Ovinu Malkénu Atyánk Királyunk- tehe hasaa hazot saat rachamim vet racon milfnecha Legyen ez az óra, az irgalom ideje és ima meghallatásnak ideje Előtted! Amen
Mazsihisz news
