Forrás: Mazsihisz

A találkozóra az újonnan kinevezett nagykövetasszony kezdeményezésére került sor, a bemutatkozó látogatáson a Mazsihisz részéről dr. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató vettek részt.

A megbeszélésen a Hitközség vezető röviden összefoglalták a magyarországi zsidó élet működésének szervezeti struktúráját, továbbá tájékoztatták a nagykövetasszonyt a magyarországi antiszemitizmus állapotáról. A nagykövetasszony tájékoztatta a Mazsihisz vezetőit arról, hogy Magyarországra utazása előtt a kárpótlási ügyekről külön tájékozódott, illetve találkozott a Washingtoni Holocaust Múzeum vezetőivel is, a nagykövetasszony érdeklődött a Budapesti Holocaust Múzeum működéséről is. A hitközségi vezetők elmondták, hogy a múzeum állami fenntartású, a közelmúltban nyílt meg egy új állandó kiállítása, de ugyanakkor még hosszú időnek kell eltelni ahhoz, hogy minden magyar középiskolás megismerkedjen a múzeummal.

A kárpótlási ügyekkel kapcsolatban a Mazsihisz vezetői kihangsúlyozták még, hogy az örökös nélkül maradt vagyonok esetében további lépésekre van szükség, s ehhez elsősorban arra van szükség, hogy Magyarországon engedélyezzék a korlátozások nélküli kutatásokat, illetve azt is, hogy a műtárgyak tekintetében komoly adóssága van a Magyar Kormánynak.

A nagykövetasszony ígéretet tett arra, hogy ezeket a fontos kérdéseket fel fogja vetni a különböző tárgyalásokon, illetve akkor amikor a holocaust ügyekben illetékes elnöki megbízott Magyarországra érkezik.

A megbeszélés végén a vezetők meghívták a nagykövetasszonyt a Mazsihiszhez tartozó zsinagógákba, intézményekbe, hogy jobban megismerkedhessen az itteni zsidó élettel.

Mazsihisz news

Comments are closed.