Kezdőlap » JNA24 » Magyar Rádió

Magyar Rádió

Izraelben folytatódnak a tüntetések a Gázai övezetben lévő zsidó telepek felszámolása, és az izraeli katonák tervezett kivonása ellen.

A gyanú szerint az al-Kaidához tartozó szíriaiak egyike részes volt a 2003-as, 63 áldozatot követelt merényletsorozatban.

A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége a Sorstalanság című alkotást is felvette a 2005 legjobb európai filmjére pályázó művek listájára.

A török rendőrség őrizetbe vett 10 embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényleteket terveztek izraeli tengerjáró sétahajók ellen.

Kevesen tudják, hogy a zene náci nagyasszonya, a Bayreuthi Ünnepi Játékok öntörvényű uralkodója egy Sussexből származó angol nő volt, aki Richárd Wagner fiához ment hozzá, és Winifred Wagner néven a család tejhatalmú kormányzója is volt egészen haláláig.

A Gáza-övezetbeli izraeli kivonulás rendőri feladatairól tanácskozik szerdán az izraeli és a palesztin rendőrfőnök.

Januárban lesznek a palesztin parlamenti választások – jelentette be a palesztin elnök.

Az izraeli hadsereg levélben tájékoztatja a kivonulás menetrendjéről és szabályairól az összes gázai telepest. A leveleket a települések vezetői általában nem voltak hajlandók kézbesíteni a lakóknak.

A Gázai övezetben rövid fogva tartás után visszanyerte szabadságát három ENSZ-alkalmazott. A világszervezet brit, palesztin és svéd munkatársát ismeretlen emberrablók hurcolták el a Gázai övezet déli részén.

Hazai és külföldi művészvendégek koncertjeit, kirándulásokat és kulináris örömöket kínál az idén 14. alkalommal megrendezésre kerülő Zempléni Fesztivál programja.

Meggondolatlan lépésnek nevezte a Gázai-övezet kiürítését Netanjahu izraeli pénzügyminiszter, és benyújtotta lemondását. A kormány ennek ellenére jóváhagyta a kivonulás tervének első lépéseit. Megfigyelők szerint a lemondás hátterében belső hatalmi harc áll.

A nagy újságkonszern veszi meg a nagy tévékonszernt, és emiatt pro és kontra nyilatkozatháború tört ki Németországban.

Az észak-izraeli Sefáram városában eltemették a csütörtöki négyes gyilkosság izraeli arab áldozatait. A szertartásra szigorú biztonsági intézkedések közepette került sor.

Magyarország – egyébként egyetlen közép-európai országként – csatlakozott a FastLink és Site Down elnevezésű illegális tartalmak ellen küzdő, az FBI vezetésével működő akciókhoz.

Izrael utasította négy tengerjáró luxushajóját, hogy terrortámadások veszélye miatt ne kössön ki a törökországi Alanyában.

Kelet-Jeruzsálemben a bibliai Dávid király idejéből való, mintegy 3 ezer éves palota romjaira bukkantak izraeli régészek.

Kié volt Einstein? Ausztriáé, Németországé, Izraelé vagy Amerikáé? A tulajdonlási verseny az Einstein évben sem szünetel. Az igazi kérdés azonban a tudás és Isten viszonya. Milyen kapcsolatban volt a vallástalan Einstein Istennel?

Izraeli katonák őrizetbe vették az Iszlám Dzsihád ciszjordániai szóvivőjét és egy társát, és elfogták a radikális palesztin szervezet nyolc másik tagját is.

A humánum napját tartották csütörtökön a budapesti Holokauszt Emlékközpontban. Azokra emlékeztek, akik a vészkorszak idején segítettek az üldözötteknek, bujtatták, mentették őket.

Az izraeli rendőrség őrizetbe vett 150 zsidó szélsőségest, akik többezred magukkal tiltakoztak a 21 gázai telep felszámolása ellen.