Kevesen tudják, hogy a zene náci nagyasszonya, a Bayreuthi Ünnepi Játékok öntörvényű uralkodója egy Sussexből származó angol nő volt, aki Richárd Wagner fiához ment hozzá, és Winifred Wagner néven a család tejhatalmú kormányzója is volt egészen haláláig.
Ezenkívül Hitler barátja, akit szűk családi körben csak Wolfként ismertek. Azon, hogy Winifred meggyőződéses náci és antiszemita volt angol létére, nincs mit csodálkozni. A 30-as években nemcsak a kommunista mozgalom volt erős a brit egyetemeken, de náci szimpatizánsból is több volt, mint elég. A kortársak közül sokan érezték úgy, hogy Anglia liberális hagyományai pengeélen táncolnának, és bizony a dolog eldőlhet úgy is, hogy a szigetország is náci fészek lesz.
Bayreuth már külön ügy. Természetesen a rendszer Wagner kultuszának központja volt, és így elvben minden ízében hitlerista is. A valóságban azonban üldözötteket is bújtattak itt, mégpedig ugyanaz a Winifred tette ezt, aki egyébként nácibb volt a náciknál. Erre szokták mondani, hogy micsoda ellentmondásos személyiség. Bár tudjuk, hogy a személyes vonzalmak és az akolhoz húzó politikai meggyőződések ellentétei milyen remekül meg szoktak férni emberekben. Brigitte Hamann bécsi történész megírta Winifred Wagner történetét. A könyvet Ormos Mária mutatja be.
– Már jól benne jártam a könyvben, amikor még mindig azt gondoltam, hogy a szerzőnőnek akkor volt igaza, amikor – mint az előszóban leírja Winifred Wagner – egyik unokája kérését, hogy egy emlékbeszédet mondjon Winifredről elutasította, mondván, hogy semmi kedve egy ilyen náci némberrel foglalkozni. Azután, amikor már láttam, hogy tulajdonképpen miről is van szó, azt mondtam, hogy no igen, mégiscsak megérte. Bayreuth tulajdonképpen Richard Wagner, a nagy német zeneszerző helye. Lakóhelye, kegyhelye.
A könyv hősnője Winifred Wagner olyan 18-19 éves korában kerül ide, mint ifjú ara. Akkor még a házban és a játékok fölött is Richard Wagner özvegye, Cosima felügyel, ő a mesternő, ő az igazgató és Winifrednek főleg az a szerepe, hogy létrehozza az utódokat. Kiszolgálja a férjét, Richard Wagner fiát, Siegfriedet. A körmöcskéit azután ez az asszony akkor mutogatja, amikor Cosima és a férje meghal. Ettől kezdve fokozatosan átveszi az uralmat, az irányítást az ünnepi játékok fölött, és ugyanez az időszak az, amikor belehabarodik Adolf Hitlerbe. És ettől kezdve haláláig tisztelte, megbecsülte, imáiba foglalta.
1940 és 45 között Hitler teljesen megszakítja a kapcsolatot. Soha nem válaszol a levelekre, nem hívja magához még egy teára sem, miközben a fiaival leül tárgyalni, mind a kettővel, Wielanddal és Wolfganggal is, mert ők nem úgy viselkednek, mint az anyjuk. Az, hogy Winifred Wagner egy ideig sikeres a mentőakcióiban, ezeket szerintem el lehet fogadni, hogy igenis voltak ilyenek, mert hát tanúk sokasága meg levelek, meg egyebek tanúskodnak e mellett. Ebben szerintem szerepet játszik az, hogy azért neki jó szíve volt. Akit bántottak, azon hajlandó volt segíteni. Antiszemitának megmarad, de még egy zsidó érdekében is hajlandó volt fellépni, főleg akkor, hogy ha szüksége volt rá. Tehát ha úgy gondolta, hogy nehezen lehetne a művészeti világban valakit hirtelen behelyettesíteni, legyen az díszletező vagy akármi más, és ezt a jelenséget azért Magyarországról is ismerjük. Eleinte, amikor Wagner asszony föllép ilyen esetekben, akkor segítenek is neki, tehát eredményes tud lenni, mert azt hiszik az illetékesek, hogy az ő jó viszonya következtében ezeket biztosan Hitler is jó néven veszi. Amikor észreveszik, hogy ez nem egészen így van, tehát Hitler és Winifred Wagner kapcsolata már nem az, mint régen volt, attól kezdve már nem is sikeres.
A könyvnek a nagy erénye nem az, hogy zenetörténetti apróságokat fölmutat, bár ezekben is elég gazdag. Az igazi értelme abban áll, hogy bemutatja egy totális diktatúra hatalmának a viszonyát a magas kultúra egy szegmentumához, amiből további szegmentumokra is következtetéseket lehet levonni, és érzékelteti azt, hogy az érintett magas értelmiségieknek nagyon különböző reflexiói voltak erre a hatalomra.
Ocsovai Gábor interjúja nyomán