Kezdőlap » JNA24 » MA

MA

Egy ortodox rabbi szerint a Katrina hurrikán pusztítása azért sújtott le New Orleansra és környékére, mert az Egyesült Államok, Bush elnökkel az élen, támogatta a gázai zsidó telepesek elűzését.

Rendeletben vetett véget vasárnap az izraeli kormány a Gázai övezet katonai közigazgatásának, azaz a terület katonai ellenőrzésének.

Az Egyesült Államok és Mexikó után Argentína az az ország, ahol a legtöbb szépészeti beavatkozást végzik el. Egy év alatt majd 50 ezer operációt hajtottak végre, mely 60 százalékkal több, mint az előző évben.

A tényleges okot nem állapították meg egyértelműen a Jasszer Arafat egykori palesztin elnök halálával kapcsolatos orvosi jelentésben, így azt továbbra is homály fedi – írta csütörtöki számában a Háárec című tel-avivi napilap és a The New York Times.

Charterjárattal Izraelbe szállították azt a zsidó származású egyetemi hallgatót, akit szkinhedek vertek meg az ukrán fővárosban. Tel-Avivban az orvosok megpróbálják majd megmenteni az életét.

Az uborka ismert és közkedvelt étel volt minden ősi civilizációban, ahogy Kínában úgy Egyiptomban is: úgy tűnik ez az egyik legősibb zöldségfajta a világon.

Lakatos Róbert és a Rév zenekar lemezbemutató koncertje autentikus magyar népzenével, Bartók művekkel, és magyarországi zsidó dallamokkal Szeptember 23-án péntek este 19 órától a Hagyományok Házában.

Nemrég tértek haza a Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete által szervezett európai művészeti fesztiválról, melyet Angliában, Camelot várában tartottak.

A Magyar Demokrata Fórum szeptember elsejére meghirdeti az „Összefogás a haláladó ellen” napot.

Két világszerte elismert zenei kincs, a klezmer és a magyar népzene most először találkozik a Dohány utcai zsinagógában, a Budapest Klezmer Band, Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes közös kocertjén.

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Dél-Izraelben, a Beer Seva-i autóbuszpályaudvaron. A támadásban 40-en megsérültek, két ember állapota súlyos.

Pados Gyula, a Kertész Imre regényéből készült Sorstalanság operatőre kapta a legjobb operatőri munkáért járó díjat a vasárnap záruló Koppenhágai Nemzetközi Filmfesztiválon.

A koreai elektronikai gyártók attól tartanak, az egyre terjedő hamisítványok miatt a gondosan felépített márkanevükön csorba esik.

Egy izraeli reklámkampány arra buzdítja az arab nőket, hagyjanak fel a háztartási munkával és kezdjenek el dolgozni. Az arab férfiak egyetértenek, segíteni azonban nem hajlandóak.

A klezmer és a magyar népzene augusztus 31-én, a Dohány utcai zsinagógában találkozik először a Budapest Klezmer Band, Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes közös kocertjén.

Miután a magyar férfi junior kézilabda válogatott elszenvedte első vereségét a szlovénokkal szemben, sokan már temették a magyar fiúkat, hiszen a következő találkozón legalább négy góllal kellett győzni a szerbek fellett az elődöntőbe jutásért.

További 60 millió euróval támogatja az Európai Unió a gázai övezet újjáépítését. Az EU örömmel nyugtázta az izraeli kivonulás viszonylag békés jellegét.

A felhasználóknak több lehetőségük nyílik arra, hogy a digitális élményt megtapasztalják bármilyen formájú és méretű eszközökön, megjelenítőkön.

A Legfőbb Ügyészségre egyelőre nem érkezett megkeresés a Simon Wiesenthal Központtól, az Ausztráliában élő volt magyar nyilas ügyében – közölte az MTI érdeklődésére szerdán a szervezet sajtóosztálya.

Sokak szerint Prága már kijött a divatból, a turisták most inkább Krakkó szépségeit fedezik fel. A város legismertebb helyein lengyelül beszélőket már alig hallani.