Kezdőlap » JNA24 » MA

MA

Kiürítették az izraeli erők kedden délelőtt a ciszjordániai Szanur település zsinagógáját, ahol közel 50 ultraortodox zsidó aktivista barikádozta el magát az evakuáció elleni tiltakozásul.

Több mint 1 millió sékel (45 millió forint) kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság az izraeli egészségügyi központot, miután egy beadott injekció váratlan mellékhatásként egy nő lebénulását okozta.

A párt elnöke szerint Magyarországnak nincsen hiteles államelnöke. A jelenlegi politikai elitről pedig megjegyezte: Szent István a tolerancia jegyében felnégyeltetné és kiszögezné a városkapura őket.

Az Intel célja a vezeték nélküli technológia és újszerű alkalmazások körének kibővítése egyes városokban, elősegítve ezzel a városi hatóságok és üzleti vállalkozások működését, a lakók kényelmét.

Befejeződött vasárnap estére Acmóna, Katif és Elei Sínai gázai övezeti zsidó telepek kiürítése – jelentette be az izraeli hadsereg. A Gázai övezetben már csak Necarím van hátra.

Izrael vasárnap az utolsó négy gázai övezeti és két ciszjordániai zsidó telep kiürítésével folytatja Ariel Saron kormányfő elszakadási tervének végrehajtását, miközben a lépés várható következményeit egyelőre mindkét oldalon csak találgatják.

Izraeli erők benyomultak vasárnap Katif gázai övezeti zsidó telepre, hogy folytassák a hét közepén megkezdett kényszerkitelepítést, amely egy napig szünetelt a zsidó szombat miatt.

Levélben fordult a volt pénzügyminiszterekhez és jelenlegi tárcavezetőhöz az MDF, hogy támogassák az örökösödési illeték eltörlését, hiszen ez a lépés nem csak a magyar polgárok, hanem a magyar gazdaság érdekeit is szolgálná.

Egy Izraelben végzett felmérés szerint a szerelmes nők sokkal csinosabbá válnak túlfűtött érzelmeik következtében.

Egy csoport pék Jenin városában úgy döntött, hogy mindenképpen elkészítik azt a 750 méteres szendvicset, mellyel bekerülhetnek a rekordok könyvébe, a nemzeti egészségügyi hatóságok tiltása ellenére is.

Két zsinagóga kiürítésével folytatódott csütörtökön a gázai övezeti zsidó telepesek kényszerkilakoltatása, amely izraeli katonai és rendőri források szerint a vártnál gyorsabban halad.

Nem vallási vagy politikai megfontolásból, hanem csak egy véletlen találkozásnak köszönhetően készült éppen a radikális nacionalista csoportokról riportfilm Magyarországon – állította Alaa Mahgob független rendező.

A Károli Gáspár Református Egyetem elutasította a magát hungarista vezetőnek tartó nő felvételi kérelmét.

Csík arra kéri az államtitkárt, hogy vesse be személyes politikai, kormányzati kapcsolatait, és vállaljon szerepet a magyarországi cigányok sorskérdéseinek megvitatásában.

Kizárólag radikális nacionalista mozgalmak és csoportok vezetőivel beszélgetve készített egyórás riportfilmet sugárzott Magyarországról a katari székhelyű arab nyelvű hírtelevízió, az al-Dzsazira.

Megkezdte Izrael hétfőre virradóra a Gázai övezetben található zsidó telepek kiürítésének „történelmi jelentőségű” folyamatát.

Az izraeli rendőrség letartóztatott egy férfit és annak fiát, mert őket vádolják a 37 éves lánya meggyilkolásával. A rendőrség gyanúja szerint a két férfi azért szánta el magát a drasztikus lépésre, hogy megvédjék családjuk becsületét.

A Hamász a hétvégén pályázatot írt ki a gázai kivonulás alkalmából elkészített leghatásosabb plakátokra. A győztes 250 dollárt (50 ezer forintot) nyer, a három legjobb plakát terjesztéséről a Hamász gondoskodik.

Nem kevesebb, mint 10 ezer dollár (2 millió forint) a kikiáltási ára annak a kötszerdarabnak, amit állítólag Ariel Saron, Izrael jelenlegi miniszterelnöke viselt 1973-ban a kippúri háborúban kapott fejsebén.

Elbocsátották azt az amerikai egyetemi tanárt, aki egy cikkében leírta, hogy el van ájulva egyik tanítványa szépségétől.