Forrás: MA

Kiürítették az izraeli erők kedden délelőtt a ciszjordániai Szanur település zsinagógáját, ahol közel 50 ultraortodox zsidó aktivista barikádozta el magát az evakuáció elleni tiltakozásul.

2005.08.23 12:35 MTI

Megdöbbentő képek – Saját honfiársaik telepítik ki gázából a zsidó telepeseket

A rendőrök elfűrészelték a zsinagóga bejáratán keresztbe felszerelt vasrudakat, majd egyenként kivonszolták a bennlévőket. Az utolsók már nem tanúsítottak ellenállást, csupán az imaház Tóra-tekercseit vitték magukkal.

Ez idő alatt a rendfenntartó erők kiürítettek Szanurban egy Talmud-iskolát is, ahol mintegy 20 fő keresett menedéket, valamint az egykori brit hatóság épületét. Mások egy épület tetejére húzódtak fel, és egy nagy transzparenst bontottak szét a homlokzat teljes szélességében: „Átkozott legyen, aki elűzi testvéreit otthonaiból”.

A másik kiürítendő településen, Homesben elszánt, de többnyire erőszakmentes ellenállással találkoztak a hatóságok, kivéve a helyi zsinagógát, ahol a behatoló rohamrendőröket festékkel, kecsuppal, liszttel, olajjal öntötték le a tiltakozók. A településen sok család azt követelte a katonáktól, hogy erővel vigyék ki őket otthonaikból. „Kitelepítés=gyilkosság” – ez volt olvasható az egyik ház falán. Két fiatal egy magas televíziós antennába kapaszkodva átkozta a katonákat és megesküdtek arra, hogy „elfoglalják Izrael egész bibliai földjét a Nílustól az Eufráteszig.

A másik két, felszámolásra szánt ciszjordániai kolóniát, Ganimot és Kadimot már korábban elhagyták lakói.

Közben palesztin fegyveresek tüzet nyitottak a ciszjordániai evakuáció helyszíne közelében járőröző izraeli katonákra. Mint az izraeli katonai rádió közölte, a Kábátíja falu mellett lezajlott tűzharcban három palesztin sebesült meg, akik közül az egyikről kiderült, hogy az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet körözött tagja. A hírt palesztin biztonsági források is megerősítették.

Comments are closed.