A tényleges okot nem állapították meg egyértelműen a Jasszer Arafat egykori palesztin elnök halálával kapcsolatos orvosi jelentésben, így azt továbbra is homály fedi – írta csütörtöki számában a Háárec című tel-avivi napilap és a The New York Times.
2005.09.08 12:53 MTI
Az amerikai újság kiemelte, Arafattal erős agyvérzés végzett, de nem világos, hogy milyen kór vagy betegség vezetett állapotának leromlásához. A leírt tünetek alapján nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a palesztin vezető AIDS-ben vagy mérgezésben halt meg.
A Háárec szakértőket idézve ugyanakkor arról írt, hogy Arafat AIDS-ben, mérgezésben vagy valamilyen más fertőzésben halt meg, de a lap rámutat, hogy a kórtani jelentésben az áll: „a nagyszámú szakértő közötti vita arra utal, hogy nem lehet megállapítani egy olyan okot sem, amely magyarázatot adna a halálhoz vezető tünetegyüttesre. Az újság szerint ugyanerre a megállapításra jutottak olyan izraeli és külföldi orvosok, akik olvasták a jelentést.
Arafat magánorvosa, Asraf al-Kurdi, aki ugyan nem kezelte a palesztin vezetőt élete utolsó heteiben, azt mondta: tudomása szerint a francia orvosok AIDS-vírusra bukkantak Arafat vérében – írta a Háárec. Izrael juttatta az elnök vérébe a betegség vírusát azért, hogy elleplezze a mérgezés tényét – állítja az orvos, de értesülésének forrását nem árulta el.
A palesztin vezető tavaly november 11-én halt meg 75 éves korában Párizsban. Orvosai eleinte influenzára gyanakodtak. Arafatot később repülőgéppel Párizsba szállították, ahol egy katonai kórházban kezelték haláláig. Az orvosok a kórtani jelentés példányait Arafat özvegyének, Szuhának, illetve a Palesztin Hatóság tisztségviselőinek adták át.
Ismét kiadják Amos Harel és Avi Isacharoff izraeli íróknak A hetedik háború című könyvét Az új kiadás tartalmazza a frissen nyilvánosságra hozott kórtani jelentés megállapításait. Magas rangú palesztin tisztségviselők – köztük Mohamed Dahlán, a polgári ügyek minisztere és Dzsibríl Radzsub nemzetbiztonsági főtanácsadó – az íróknak adott interjúikban elmondták: meg vannak győződve arról, hogy Izrael megmérgezte Arafatot. Száeb Erekat palesztin főtárgyaló viszont azt mondta: semmilyen bizonyítékot nem hallott arra vonatkozóan, hogy AIDS vagy mérgezés okozta volna a halált.
Ariel Saron izraeli kormányfő hivatala közleményben elutasította azt a vádat, hogy a zsidó állam megmérgezte a palesztin vezetőt. A hivatal kijelentette, hogy ez „képtelen”, hamis állítás, amit az ügyben lefolytatott nyomozás már megállapított.
Gil Lugassi professzor, az izraeli hematológiai szövetség elnökea kórtani jelentéssel kapcsolatban elmondta, hogy az abban leírt tünetek tipikusak lehetnek AIDS-betegség esetén. Elfogadhatatlan és meghökkentő, hogy a jelentés egyáltalán nem foglalkozik az AIDS lehetőségével. Nincs nyoma annak, hogy végeztek volna HIV-vizsgálatot – jelentette ki.

