Forrás: MA

Rendeletben vetett véget vasárnap az izraeli kormány a Gázai övezet katonai közigazgatásának, azaz a terület katonai ellenőrzésének.

2005.09.11 13:46 MTI

A hadsereg a palesztinok lakta övezet 1967-es megszállása óta látta el ezt a feladatot. Ariel Saron kabinetje egyhangúlag hozta meg a vasárnapi döntést.

Jóváhagyta továbbá a kormány az izraeli katonák kivonását a Gázai övezet és Egyiptom határa mentén húzódó Philadelphia (az arabok számára Szaláheddín) korridorból, ahová a megállapodás értelmében Egyiptom már szombaton megkezdte saját határőreinek telepítését.

A naszádokkal és páncélozott járművekkel felszerelt, 750 főnyi kontingens, amelyet Egyiptom állomásoztathat a körzetben, az első ilyen szinten felfegyverzett alakulat azóta, hogy Izrael, 15 év megszállás után, 1982-ben visszaadta a Sinai-félszigetet az egyiptomiaknak. A határőrök fő feladata az Egyiptomból Gázába irányuló fegyvercsempészet megakadályozása.

A palesztin körzet légi és tengeri ellenőrzése egyelőre – legalább hat hónapra – továbbra is Izrael kezében marad, ezzel együtt a zsidó állam a Palesztin Hatóság felelősségének tekinti, hogy mi történik az övezetben, mindenekelőtt azt, hogy megakadályozza terrorakció kiindulását a körzetből. A teljes katonai kivonulás után „stratégiai váltás” áll be bármilyen terrorakció-kísérlet esetére a válaszcsapás minőségében – jelezte szombaton egy izraeli katonai vezető.

Végezetül a kabinet eldöntötte – 14:2 arányú szavazással, egy tartózkodás mellett -, hogy az eredeti szándékkal ellentétben nem bontatja le saját hadseregével a Gázai övezetből távozott telepesek hátrahagyott zsinagógáit. Ezzel a katonák végső kivonása vasárnap este elkezdődhet és 12 óra múltán, hétfő reggelre befejeződhet.

A Gázai övezet evakuálásáról Izraellel tárgyaló palesztin fél azt kérte, hogy a zsidó állam a távozás intézkedéseinek sorában bontsa le a zsinagógákat, és ezt az izraeli fél el is fogadta. Rabbik egy csoportja azonban – vallási tilalomra hivatkozva – ettől óva intette a kormányt, ami viszályt támasztott a miniszterek között.

Saul Mofaz védelmi miniszter a Maariv című lap fórumrovatában vasárnap azt írta, úgy döntött, hogy az imaházak épségben hagyására tesz ajánlást a kormánynak, mert „nem helyénvaló fokozni a kiürített telepek volt lakóinak fájdalmát, ők pedig a zsinagógák meghagyását kérik”.

Ariel Saron kormányfő némi habozás után – látnivalóan a vele szemben egyre ellenségesebb vallásos jobboldalnak tett gesztusként – végül csatlakozott miniszterének álláspontjához.

Comments are closed.