Népszabadság * Dr. Radványi Miklós * 2007. december 13.

Népszabadság * Szőcs László * 2007. december 13.

Ötmilliós nyomravezetői díjat ajánl fel a rendőrség?

Fotó: Reuters Az annapolisi konferencián megállapodott időrend szerint tegnap az izraeli és a palesztin küldöttség megkezdte a béketárgyalásokat. A gázai feszültség és a tervezett jeruzsálemi építkezések rányomták a bélyegüket az első találkozásra, amelyen lényegbevágó vitás kérdések helyett főleg csak napirendi pontokkal foglalkoztak.

“Persze azzal a roma jogvédővel nehéz mit kezdeni, akit csak a gárdista bakancsok koppanása tud felébreszteni Csipkerózsika-álmából, mert ezzel mintegy azt hirdeti: egyébként Minden rendben van Magyarországon, csak ez a fránya gárda ne lenne. Elismerem, nem könnyű kormánypénzen fizetett jogvédőnek lenni…

Ha normális ember nem viszolyogna teljes joggal bármiféle kapcsolattól azzal a bandával, amely ilyen-olyan gárdának meg különféle őrseregeknek nevezi magát, akkor nyilván azt javasolná, hogy mikor ezek újabb tüntetésnek álcázott provokációt hajtanak végre, akkor vonuljunk oda és mutassuk meg, hogy mi vagyunk többen.

A Magyar Gárda részvétele és a Jobbik akciói miatt már most feszült a légkör Kerepesen, ahol ugyan a békés egymás mellett élésért tartanak felvonulást, mégis cigányellenes a hangulat. A politika egyébként elítéli a félelemkeltő megnyilvánulásokat, bár a Fidesz képviselői gyakran mutatkoznak együtt a gárdistákkal. A Jobbik megsértődött a köztársasági elnökre, aki elutasította a párt vezetőivel való találkozót.

Nagy vihart kavaró tüntetés vagy békés séta lesz-e pénteken, nem tudjuk, pedig két nappal a rendezvény előtt érkezünk Kerepesre, hogy kiderítsük. Az egyik lakos örömmel fogad minket a kapuban, nevét nem szeretné újságban olvasni, azért elmondja: probléma, az van, de őt és két gyerekét – akik korábban a helyi általános iskolába jártak – sosem érte atrocitás. Hozzáteszi: a felvonulás biztosan nem megoldás, pláne nem gárdával. A pap egyébként itt és itt lakik, igazít útba.

Állítólag ólmosbottal verték meg Csintalan Sándort kedden délután ismeretlen álarcosok. A korábban vezető MSZP-politikusként tevékenykedő, jelenleg pedig a Hír TV-n beszélgetős műsorát vezető exszocialistát bántalmazása során meg is fenyegették. Az Aston Martinjával a mélygarázsba álló tévést feltehetően lesben állva várták.

Csintalan Sándor szerint rasszista irányú is volt a kedden ellene elkövetett támadás; erről a HírTv műsorvezetője a Klubrádiónak adott interjújában beszélt szerdán este.

Csintalan Sándor szerint rasszista irányú is volt a kedden ellene elkövetett támadás; erről a HírTv műsorvezetője Klubrádiónak beszélt szerdán este.

Csintalan Sándor szerint rasszista irányú is volt a kedden ellene elkövetett támadás; erről a HírTv műsorvezetője a Klubrádiónak beszélt szerdán este.

Az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi ülésnapján vitát folytatott, csütörtökön pedig várhatóan állásfoglalást is elfogad arról, mit lehet tenni az európai szélsőséges mozgalmak utóbbi időben tapasztalható erősödése ellen.

Csütörtöktől rövidpályás úszó-Eb – A magyar indulók, műsor, és országlista

“Rasszista irányú” támadás volt – Csintalan szerint az őrület kezd elszabadulni

Egyben újságíró

Antiszemita indíttatású és a sajtószabadság elleni támadásnak értékelte megverését Csintalan Sándor, utóbbit illetően egyetértve a Fidesz állásfoglalásával. Erről a volt MSZP-s politikus, televíziós műsorvezető a Klubrádió Kontra c. műsorában beszélt. A Magyar Gárda kapcsán – a Jobbik által létrehozott egyesület alapító okiratára utalva úgy fogalmazott: nehezen hozható összefüggésbe a hadisírok gondozása és a parlagfű irtása az egyértelműen militáns erődemonstrációval.

Üdvözli az SZDSZ, hogy Sólyom László nem fogadta a Jobbik és a Magyar Gárda elnökét, mert szerintük ezzel az államfő megerősítette azt az álláspontját, amellyel világosan elítélte az árpádsávos zászlók alatt vonuló, önkényuralmi jelképeket és náci hagyományokat újjáélesztő szélsőjobboldali mozgalmat.

NOL * Népszabadság Online * 2007. december 12.

Az EP csütörtökön határozatot készül elfogadni a szélsojobboldali jelenségekről