Forrás: HVG

Egyben újságíró

Csintalan Sándor szerint rasszista irányú is volt a kedden ellene elkövetett támadás; az újabban a HírTv-n mutatkozó egykori szocialista képviselő szerint megverésével a sajtószabadság sérült.

„Rasszista irányú” támadás is volt – mondta a volt szocialista országgyűlési képviselő, aki újságírói közbevetésre közölte: egyetért a Fidesz közleményével is, amely szerint megveretése egyben újságíró elleni támadás és a sajtószabadság elleni támadás is volt. Csintalan Sándor – akit kedden lakásának mélygarázsában támadták meg – a Kontra című műsorban elmondta: sok szempontból szerencséje volt, hiszen a támadás elején úgy esett el, hogy a négy támadó nem tudta egyszerre, folyamatosan ütni. Hozzátette: az első ütés vasrúddal a fejét érte.

Magáról a támadásról még elmondta: a verőemberek azonnal némán elkezdték ütni, majd többször zsidóbérencnek minősítették ocsmány jelzők kíséretében, ezt követően azt mondták neki, jobb lenne, ha tudná hol a helye, és vigyázzon magára. Közölte: a körülményekhez képest sokkal jobban van, bár azt még nem tudja, hogy mikor mehet ki a kórházból. Úgy vélte, erre talán a hét végén sor kerülhet.

Azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség rablást is emlegetett az ügyben, azt mondta: ez „a világ vicce”, bár történt rablás is, hiszen elvettek tőle hétezer forintot. Egyébként – mondta – azért döntött úgy, hogy beszél a történtekről, mert ilyen helyzetben „amikor az őrület kezd elszabadulni, és az emberi agresszivitás félnáci, náci eszement szervezetekben kezd testet ölteni”, ha hallgat, akkor más emberek megveretésének ágyaz meg.

A műsorvezetőt az elmúlt időszakban sorozatosan bírálta a kuruc.info nevű, külföldi szerverről működtetett szélsőjobboldali honlap. Emellett a budapesti utcai rendbontásokban vezető szerepet játszó Budaházy György és Toroczkai László a múlt pénteken közleményben jelentette be, hogy beperlik Csintalan Sándort, aki „minden eddigi határon túlment” a velük szembeni „mocskolódásban”.

Comments are closed.