Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2007. augusztus 24.

Azonnali hatállyal megtiltották Törökországban Adolf Hitler náci diktátor Mein Kampfjának nyomtatását és forgalmazását – jelentette csütörtökön a CNN-Türk török televízió.

Palesztin források szerint az izraeli hadsereg rakétát lőtt ki csütörtökön a Hamász szélsőséges szervezet fegyvereseire a Gázai övezetben, de az izraeli hadsereg ezt cáfolja.

A három Európányi, nyolcszázmilliós Afrika maroknyi, világszerte is közismert hősének egyike Nelson Mandela, a fasisztoid dél-afrikai apartheid-rendszer ellen küzdők vezére. Egykori börtönőrének jegyzetei mától láthatóak a filmvásznon. KRITIKA

Fotó: Reuters A palesztin-izraeli elvi megállapodásról szóló tárgyalások során, amelyeket Ehud Olmert izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök megbízottjai folytatnak, az izraeliek szabad átjárást ígértek a palesztinoknak Gáza és Ciszjordánia között. A javaslat szerint a palesztinok ellenőriznék a két övezet közötti útvonalat, amely azonban izraeli szuverenitás alatt maradna.

Véglegesítette tegnap esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB) azt az indítványt, amelyben az Alkotmánybíróságtól várnának választ az egy időben, azonos tárgykörrel, de ellentétes tartalommal benyújtott beadványokkal kapcsolatban. A testületben már korábban konszenzus alakult ki arról, hogy ebben az esetben mulasztásos alkotmánysértésről van szó, hiszen a jogalkotó mindeddig nem szabályozta megfelelően a kérdést.

„A magát kétségkívül ügyes miniszterelnökké trükköző Gyurcsány nyilvános közszerepléseit, a fontos alkalmakkor és kérdésekben elhangzott mondandóit a hozzá nem értés halálos biztonságával kinyilvánított, fellengzős butaságok, semmitmondó sületlenségek jellemzik. Relatív súlyuk csak a >>gondolatok« gazdájának közjogi pozíciójából van. A miniszterelnök augusztus 20-a alkalmából arról elmélkedett hivatalos minőségben…

Fotó: Kertész Gábor Holnap kezdődik a X. Zsidó Nyári Fesztivál. A rendezvényre Budapestre érkezett Liran Cohaner, Izrael 2007-es szépségkirálynője (képünkön).

Végveszélyben a haza, élethalálharcát vívja a nemzet, még sosem voltunk ennyire lent – ez visszhangzik hónapok óta jobbról és szélsőjobbról, és persze születnek a charták és a gárdák, hogy megmentsék a szakadék szélén tántorgó magyart.

A gárdához hasonló célokat valló Vér és Becsület Egyesületet a bíróság feloszlatta Fotó: Szalmás Péter Augusztus 25-én, szombat délután bont zászlót a Magyar Gárda. A szélsőjobboldali csoportokhoz köthető félkatonai egység – saját bevallásuk szerint – pártok és határok felett álló önvédelmi szervezet kíván lenni. A hét végi avatáson ötvenhat gárdista veheti majd át oklevelét, belőlük áll majd a gárda keleti, közép-magyarországi és nyugati szakasza.

Kevés volt Cristiano Ronaldo gólja Fotó: Szalmás Péter Miközben Európában többnyire ba­rátságos mérkőzéseket rendeztek, szerdán volt öt Eb-selejtező is.

FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM

Az Országos Választási Bizottság a taláros testület döntését kéri: mi történjen, ha azonos tárgyú, de eltérő tartalmú és megfogalmazású kérdésekben hoz döntést népszavazási ügyben

A demonstráción árpádsávos zászlók alatt antiszemita és rasszista szólamok hangzottak el

2007. augusztus 23. 21:15

A Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) által, a „megtorlatlan cigánybűnözés ellen”, csütörtökön este Kecskeméten tartott demonstráción megközelítőleg százan vettek részt; a harsány szónoklatok ellenére a tüntetés másfél óra után békésen ért véget.

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az Országos Választási Bizottság (OVB) az azonos tartalmú népszavazási kérdések ügyében – döntött a testület csütörtök esti ülésén.

Kurt Beck, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke újra felvetette, hogy be kellene tiltani a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Pártot (NPD). Az első betiltási kísérlet kudarccal végződött évekkel ezelőtt.

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az Országos Választási Bizottság (OVB) az azonos tartalmú népszavazási kérdések ügyében – döntött a testület csütörtök esti ülésén.

A Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) által, a „megtorlatlan cigánybűnözés ellen”, csütörtökön este Kecskeméten tartott demonstráción megközelítőleg százan vettek részt; a harsány szónoklatok ellenére a tüntetés másfél óra után békésen ért véget.