„A magát kétségkívül ügyes miniszterelnökké trükköző Gyurcsány nyilvános közszerepléseit, a fontos alkalmakkor és kérdésekben elhangzott mondandóit a hozzá nem értés halálos biztonságával kinyilvánított, fellengzős butaságok, semmitmondó sületlenségek jellemzik. Relatív súlyuk csak a >>gondolatok« gazdájának közjogi pozíciójából van. A miniszterelnök augusztus 20-a alkalmából arról elmélkedett hivatalos minőségben…, hogy a magyarok történelmük során sokszor választottak rosszul, sokszor döntöttek hibásan, emiatt sok sebet őriznek… Érdemes végigmérni ennek a gondolatnak a laposságát, semmitmondását.” (Írja Ludwig Emil Szent István-napi leckék című cikkében a Magyar Nemzet augusztus 23-i számában.)
„Az az abszurd helyzet állt elő, hogy ha ez a proletár vircsaft tehetné, a Magyar Gárda egyesület tíz alapító tagját megelőző céllal börtönbe vetné, s úgy ítéltetné el a tíz embert, hogy azok nem csináltak semmit, hiszen az első érdemi lépés, a Gárda-mozgalom megindítása csak e hét szombaton lesz esedékes délután 3-kor a budai Várban, a Szent György téren. Látható tehát, hogy a Magyar Gárda megalakulása történelmi mérföldkőnek ígérkezik. A vörös restauráció fenyegetésével szemben kell a józan emberi léptéket megvédenie. A Gárda képes lesz rá, ha ön is akarja. Ugye eljön?” (Írja Bencsik András a Várjuk a Szent György térre című cikkében a Demokrata augusztus 23-i számában.)
Népszava

