Forrás: NOL

Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2007. augusztus 24.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben kérte az igazságügyi és rendészeti minisztert, vizsgálja meg, milyen alkotmányos eszközök állnak a Magyar Köztársaság rendelkezésére az uszító hangvételéről elhíresült kurucinfóval szemben.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy „a Kurucinfo nevű internetes kiadvány kirekesztő szellemiségéről, gyalázkodó, antiszemita és uszító hangvételéről, a személyiségi jogok, illetve a köztársaság alapértékeinek lábbal tiprásáról vált hírhedtté”. Gyurcsány utasította az igazságügyi és rendészeti minisztert: haladéktalanul vizsgálja meg, milyen – még nem alkalmazott – alkotmányos eszközök állnak a Magyar Köztársaság rendelkezésére ahhoz, hogy megvédje önmagát és polgárait az internetes portál gyűlöletkeltő gyakorlatával szemben. Továbbá vizsgálja meg, van-e mód a határozottabb fellépésre a tartalmait külföldi szerver vagy szerverek segítségével elérhetővé tevő portál ellen nemzetközi együttműködés, jogsegélyegyezmény vagy más jogi eszköz felhasználásával. A kormányfő arra kérte a minisztert, hogy a jogi fellépés lehetőségeiről készült összesítést a lehető legrövidebb időn belül tárja a kabinet elé.

Budai Bernadett kormányszóvivő arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök miért most utasította az internetes portállal kapcsolatos fellépésre a minisztert, csütörtöki tájékoztatóján azt válaszolta: az elmúlt időszakban megszaporodtak bizonyos események – ilyen a Magyar Gárda szombati megalakítása -, amelyek indokolttá teszik, hogy megvizsgálják, ezek a szervezetek, szerveződések valóban az alkotmánynak megfelelően működnek-e.

A kurucinfo 2005. december 30-i bejegyzése óta egy arizonai szerveren fut, a névhasználati díjat legutóbb február 8-án fizették ki.

Takács Albert a Népszabadságnak azt mondta: a jogi helyzetértékelés, nevezetesen, hogy a hatályos alkotmányos és adatvédelmi szabályok keretei között milyen mozgásterük van a hatóságoknak, rövid időn belül elkészülhet, hiszen a tárcánál ez ügyben már folyt előkészítő munka. A cselekvési terv kidolgozása, azaz, hogy az adott jogi keretek milyen lépésekre adnak lehetőséget a szóban forgó jelenségekkel szemben, kicsit több időt vesz igénybe.

l A magyarországi radikális jobboldal élezi a kést – írta a Die Presse budapesti tudósítója a konzervatív osztrák lap tegnapi számában, rámutatva: az utóbbi hónapokban több félkatonai szervezetet is életre hívtak a szélsőjobboldalon. (MTI)

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.