Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. augusztus 15.

Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. augusztus 15.

Izraeli páncélosok hatoltak be tegnap Hán-Junisz környékén a Gázai övezet déli részébe, Hamász-fegyveresek után kutatva. Az összetűzésekben négy palesztin életét vesztette.

Ámulattal olvasom a polgári napilap interjúját a Magyar Gárda nemző lelkével. Az ámulatom oka az, hogy eddig nem tudtam: a magyar jobboldal ennyire védtelen a saját hülyeségével szemben. Egy magát polgári értékeket őrzőnek mondó újság készítői nem veszik észre, hogy hol a határ. Hacsak nem éppen azon kapjuk a magyar jobboldalt, hogy nincs határ, egy a zászló, egy a jelszó, egy a gárda.

Viszonylag ritkán fordul elő olyasmi, ami egy hete a Fradiban történt: egyszerre két szurkolói csoport is klaviatúrát ragadott, hogy a szurkolók nevében szóljon. A „hivatalos”, a Ferencváros Szurkolók Szövetsége elnöke által megfogalmazott petíció szerint a vezetés illegitim, és sáros az MLSZ-szel való kiegyezésben, ráadásul nem szólalt fel a szövetség rasszizmus ellen meghirdetett zérótolerancia-kiáltványával szemben, és az egyesület „ismételten nem állt ki a szurkolók alapvető jogai mellett”.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök augusztus első felében egymás után tart látványos és fontos találkozókat. Egyszerre növeli országa befolyását a véráztatta szomszédoknál, és keres erős szövetségeseket. Kedden éppen Afganisztánba érkezett, ahol az USA által támogatott Hamid Karzai elnök is fogadta. Míg néhány napja Bush amerikai elnök arról beszélt, hogy Irán afganisztáni térnyerése veszélyes, addig Karzai azt mondta, hogy Irán segítsége sokat jelent Afganisztánnak.

A Pakson zajló Marx György emlékverseny kilencedik fordulójában Berkes Ferenc világossal legyőzte Viktor Korcsnojt. A paksi nagymester győzelmével feljött ötven százalékra, befogta a torna doyenjét. Pentala Harikrishna újabb remijével megőrizte vezető pozícióját, félpontos előnnyel kezdi az utolsó játszmáját Balogh Csaba ellen. Izgalmas utolsó forduló vár a sakkozókra, legifjabb nagymesterünk világos bábukkal Harikrishna ellen a tornagyőzelemért harcolhat.

Az izraeli hadsereg támadást indított a gázai Hán Júnisz városa ellen. A rajtaütésben két hamasz fegyveres és két civil halt meg, 15-en megsebesültek. Nem sokkal később a légierő gépei a levegőből bombázták a kiképző központjait. A gázai övezetből kiszorított Fatah eközben azzal vádolja az iszlámista Hamaszt, hogy a táboraiban nyaraló gyerekek katonai kiképzést is kapnak.

Nem hivatásos diplomata, hanem a reklámiparból jött üzletember David Admon, Izrael budapesti nagykövete, aki ellen vesztegetés miatt nyomoznak Izraelben. Állítólag nem egy izraeli vállalkozónak járta ki, hogy pályázatot nyerjen, egy ingatlanbizniszben pedig vádlói szerint fiának szerzett jutalékot. Felbukkant a városházán is egy ingatlanberuházás kapcsán, ahol kifejezetten nyomulósként emlékeznek rá.

Műsorral köszönti Sebestyén Mártát 50. születésnapján, vasárnap a Magyar Televízió; a Kossuth-díjas énekesnőt, népdalgyűjtőt muzsikustársai és barátai üdvözlik, s bejátszásokkal idézik fel pályája legemlékezetesebb pillanatait – közölte a közszolgálati médium sajtóirodája.

Egy tádzsik és egy dagesztáni fiatalember horogkeresztes zászló előtti kegyetlen legyilkolása volt az egyik legtöbbet nézett videofilm a Yandex orosz keresőportálon; az orosz belügyminisztérium nyomozást indított az ügyben.

Dávid Admon

Az izraeli nagykövet féltékeny embereket lát a vádak mögött

Meglepetések nélkül kezdődött a torontói női teniszverseny.

Nemzeti érzelem, konzervatív gondolkodás?

A mintegy háromperces filmet az Oroszország Nemzetiszocialista Pártja (NSZPR) jegyezte. A felvételen két fiatal férfi látható, amint egy erdőben egy nagy horogkeresztes zászló előtt térdepel, szájuk ragasztószalaggal leragasztva. Majd néhány terepszínű ruhát és fekete maszkot viselő férfi közül az egyik elvágja az egyik áldozat torkát, és láthatóan kezdi levágni a fejét egy fogas pengéjű késsel.

A hagyományos zsidó konyha ízei körítik a Budapest Klezmer Band különleges koncertestjét, amelyre augusztus 15-én kerül sor a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Közös légi és tengeri hadgyakorlatot tartanak augusztus 20. és 24. között a Földközi-tengeren Izrael, Törökország és az Egyesült Államok haderejének egységei – jelentette be kedden egy izraeli katonai szóvivő.

Dávid Admon azt elismerte, hogy itt tartózkodása alatt, vagyis az elmúlt 3 évben megduplázódtak Magyarországon az izraeli befektetések, ezek most 5 milliárd dollárt tesznek ki. A szeptemberben távozó diplomata ezt azzal magyarázta, hogy nagykövetként a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése is feladata volt.

Izraeli katonák hajnalban behatoltak a Hamász által ellenőrzött Gázai övezet déli részére.