Dávid Admon azt elismerte, hogy itt tartózkodása alatt, vagyis az elmúlt 3 évben megduplázódtak Magyarországon az izraeli befektetések, ezek most 5 milliárd dollárt tesznek ki. A szeptemberben távozó diplomata ezt azzal magyarázta, hogy nagykövetként a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése is feladata volt.
De azt tagadta, hogy bárkitől kenőpénzt fogadott volna el. Befektetőktől összegyűjtött ugyan 300 ezer dollárt, de azt állítja, azt egy alapítványon keresztül kulturális célokra fordították. Dávid Admon azt mondta, hogy két évvel ezelőtt egyszer már tisztázta magát ugyanezekkel a vádakkal szemben. A mostani vizsgálatot ő maga kérte, hogy kiderüljön, ki adott ilyen információkat a sajtónak. Az akciót egyébként tudatos félrevezetésnek tartja.
David Admon, Izrael magyarországi nagykövete elmondta, a kérdések önmagukért beszélnek. Szerinte az illető, aki ezeket a kérdéseket összeállította biztos, hogy ért az újságíráshoz is és a magyarországi üzletmenetet, az üzleti kapcsolatokat is nagyon jól ismeri. De ezzel nem akar meggyanúsítani senkit. Meg van győződve arról, hogy a vizsgálóbizottság erre a kérdésre is megfogja találni a kellő választ, tette hozzá a nagykövet.

