Gyurcsány Ferencnek nemcsak erkölcsi alapja, hanem erkölcsi kötelessége is felemelni szavát az antiszemitizmus ellen. A Budapesti Zsidó Hitközség sajtóreferensének, Vámos Györgynek magánemberként tett minapi nyilatkozata pedig nem fedi sem a Mazsihisz, sem más zsidó szervezet álláspontját, azzal „egyáltalán nem értünk egyet” – reagált lapunknak Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke a sajtóreferens kijelentéseire.
A hazai és több külföldi titkosszolgálat figyelmét is felkeltette a budakeszi SS-ruhás tanár esete, illetve az érdekében szervezett múlt heti szélsőjobboldali tüntetés. Amint arról lapunk beszámolt, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium igazgatóhelyettese saját internetes bemutatkozó oldalán „jó szívű SS-tisztként” aláírva tette közzé náci ruhás fényképét. Rommel fotója – melyen a fasiszta vezető játék harckocsit tart a kezében – alá pedig ezt írta: „ajándékot is kaptam”.
Belharc tört ki Gázában a hatalmon lévő Hamász és a nála is szélsőségesebb csoport, az „Iszlám Hadsereg” között – melynek tagjai hurcolták el és tartják fogva Gilad Salit izraeli katonát, valamint Alan Johnston brit újságírót. A Hamász fegyveresei letartóztatták az „Iszlám Hadsereg” szóvivőjét, Abu Hatab el-Makdiszit, válaszul pedig a szélsőségesek tíz Hamász-aktivistát fogtak el.
Ezelőtt mintegy hét hónappal ún. komoly cikket írtam a témáról (T. G. M.: „Jobboldali sajtópolitika, 223. rész”, Népszava, 2006. november 22.), a cím akkor is arra utalt, hogy ez végtelen eposz, s már akkor se reméltem, hogy ez lesz az utolsó fejezet. Előadtam a különféle jobboldali kormányzatok, pártok és egyéb hatalmi gócok lankadatlan törekvését 1990 óta, hogy korlátozzák, betiltsák, megfélemlítsék, korlátozzák, elszegényítsék a szociálliberális, balliberális médiákat.
Vlagyimir Kramnyik nyolcadszor győzött a dortmundi szuperversenyen. A 20-as kategóriájú, 2727-es Élő-átlagú Sparkassen Chess-Meeting viadalon az orosz világbajnok újabb sikerét annak köszönhette, hogy a gyengébben szerepelt sakkozókat magabiztosan győzte le. A világelsőt azért kicsit Fortuna is támogatta, nehezen szabadult meg Lékó Péter szorításából, a német Arkadij Naiditsch remi helyett vesztőt húzott.
Fehér László retrospektív kiállítása a Ludwig Múzeumban
2007. június 23. (8. oldal)
2007. június 23. (6. oldal)
Ismét esett Wimbledonban, így félbeszakadt Szávay Ágnes és Vladimira Uhlirova páros meccse a Sania Mirza, Sharar Peer kettős ellen
Ablaka Gergely
H. H. F., budailatkep@hetivalasz.hu
2007. július 2. 16:30
Hat hónapi elzárásra ítélte hétfőn egy jeruzsálemi bíróság Mordeháj Vanunu izraeli atomkémet, mert megszegte azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyek azt követően róttak ki rá, hogy 2004-ben letöltötte 18 évig tartó börtönbüntetését. Vanunu árulta el az izraeli atomtitkot a londoni Timesnak, ezért 1986-ban a Moszad Rómában elrabolta. Most azért kell ismét börtönben vonulnia, mert külföldi állampolgárokkal és újságírókkal lépett kapcsolatba, illetve megpróbált Ciszjordániába utazni.
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a város nevében kérjen bocsánatot a Klubrádiótól és a sajtó munkatársaitól – indítványozta Kovács László, az SZDSZ hajdú-bihari alelnöke, debreceni önkormányzati képviselő. A liberális politikus emlékeztetett arra, hogy az elmúlt héten csütörtökön demonstrálók zavarták meg a Klubrádió debreceni műsorát, és bántalmaztak egy újságírót.
NOL * Népszabadság Online * 2007. július 2.
Elutasította Oliver Stone amerikai filmrendező felkérését Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök, így nem szerepel dokumentumfilmjében. Stone-t – aki készített már filmet John F. Kennedy és Richard Nixon amerikai elnökök életéről, illetve Fidel Castro kubai vezetőről – azzal utasították vissza Iránban, hogy „ő is része a nagy sátánnak”.
„Május 24-én találkoztunk Nórával, akkor megbeszéltük, hogy külön folytatjuk tovább pályafutásunkat” – nyilatkozta az MTI-nek Elek Attila, megerősítve a sajtóban korábban megjelent híreket Hoffmann Nórával alkotott jégtáncpárosuk felbomlásáról. Egyben jelezte, új, amerikai partnerével a jövőben izraeli színekben indul a versenyeken.
Az arab nyelvű lapok szemléje
2007. július 2. 10:24

