NOL * Népszabadság Online * 2007. július 2.
Szeszhamisításra és forgalmazásra szakosodott és egy budapesti áfa-csalásra specializálódott bűnözői csoportot sikerült felszámolnia a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) munkatársainak az elmúlt napokban; az ügyek részleteiről Mózs Elek, főigazgató beszélt hétfőn Budapesten újságíróknak.
A főigazgató elmondta: a Dunától keletre eső, valamennyi régióra kiterjedő nyomozás adatai szerint az illegális szeszgyártók 1,6 milliárd forint adóhiányt okoztak azzal, hogy egy Nógrád megyei vállalkozásból mintegy 600.000 liter tömény ablakmosó koncentrátumot vásároltak és ebből szűréssel és ízesítéssel fogyasztásra kiszerelt szeszesitalt készítettek. Lefoglaltak 3.000 liter alapanyagot, 5.000 liter visszaalakított, aromával bekevert szeszesitalt, valamint 10.000 liter cukorcefrét.
A bűnözői csoportok 2006. májusától folytatták tevékenységüket; az akció során 13 magyar állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül hetet őrizetbe vettek. A főigazgató beszámolója szerint egy másik – budapesti – akcióban áfa-csalásra specializálódott külföldi – kínai, izraeli, iráni – személyekből álló bűnözői csoportot számoltak fel. A bűnözők 300 millió forintnyi áfát csaltak el. Egy Magyarországon működő cég részére importáltak távol-keleti gyermekjátékokat, amelyeket itt vámkezeltek és értékesítettek, de áfát nem fizettek utánuk.
Az akció során nagy összegű készpénzt, valamint két raktár és három üzlet teljes árukészletét foglalták le a vámosok. A bűnözői csoport négy tagját őrizetbe vették.
(MTI)

